Az öt évvel ezelőtt elfogadott, Közép-Ázsiára vonatkozó EU-stratégia nem vált valóra. Az ebben felvázoltak olyan praktikus dolgokra koncentrálnak, mint a kábítószer-kereskedelem megfékezése, Európa számára új energiaforrások keresése, az emberi jogok betartatása és a demokrácia exportálása. Az európaiaknak azonban (részben az eurózóna krízise miatt) nem sikerült kiszorítaniuk a térség más kulcsfontosságú szereplőit, és nem sikerült tőkével úrrá lenniük „Sztánföldön”. Viszont nem egyszerű reformokat bevezetni autokratikus országokban. Üzbegisztán és Türkmenisztán az emberi jogok tiprása terén különösen élen jár. Ashton asszony látogatása most sem szólt másról, mint diplomáciáról, világos azonban, hogy e látogatás jelzés is a konkurens hatal-maknak: Európa továbbra is jogot formál a térség energiaforrásaira.
A Kína és Oroszország között fekvő térség, amely Afganisztánnal is szomszédos, gazdag energiahordozókban és elsősorban orosz nyelvű.
A Szovjetunió szétesése után a közép-ázsiai köztársaságok önálló államokká váltak, s nemcsak Oroszország, hanem Kína, az Egyesült Államok és az EU is szerette volna politikai és gazdasági befolyását kiterjeszteni a térségben. Oroszország közelsége miatt a Nyugat kénytelen volt katonai ellenőrzése alá is vonni a térséget, míg Peking elsősorban az itt bányászott ásványi anyagok kiaknázásában és az útépítésekben volt érdekelt. Putyin 2011-ben „Eurázsiai Unió” létrehozását indítványozta Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán között, amely nem kis aggodalomra adott okot Európában (Oroszország új víziója. Hetek, 2012. március 30.). Elemzők attól tartanak, hogy a Kreml egy „mini Szovjetuniót” hoz létre. Mindenki abban reménykedik azonban, hogy ez a valóságban pusztán kölcsönösen hasznos gazdasági integrációt jelent, és nincs politikai vetülete.
Kína annak érdekében, hogy legnyugatibb tartományát Eurázsia felé átjáróvá alakítsa, utakat, vasutakat épített. A térség fejlesztésével az a célja, hogy Közép-Ázsiát Kínához kösse. A gazdasági óriás álmainak azonban itt nincs végük: Közép-Ázsián át az oroszországi és az európai piacokhoz akar eljutni. A kínai befektetések (útépítés, vízi és atomerőmű-építések) fokozatosan szorítják vissza az orosz befolyást. Tény, hogy az utóbbi időben Kínával szívesebben tárgyaltak a közép-ázsiai köztársaságok, hiszen kézzelfogható eredményeket tud felmutatni. Kína és Európa érdekei a térségre vonatkozóan mégsem teljesen konkurálnak, hiszen Európa biztonsági okokból és az energia miatt kíván jelen lenni Közép-Ázsiában. Mind a ketten számolnak viszont az afgán instabilitás veszélyeivel, amely átcsaphat a határokon túlra is. Stratégiai elemzők szerint Európának nemcsak fejlesztéseket és infrastruktúra-építést kellene végeznie Közép-Ázsiában, mint ahogy azt eddig is tette, hanem gazdaságát és kereskedelmét kellene ott határozottabban pozicio-nálnia, hogy legyenek esélyei a terjeszkedő nagyhatalmakkal szemben.
2012. 12. 07. (XVI/49)
