Az al-Dzsazíra televíziót, amelynek neve „szigetet” jelent, még 1996-ban hozták létre Katarban, azzal a meglehetősen nemes céllal, hogy legyen egy objektív, cenzúrázatlan médium az arab világban. A csatorna mára közel 3000 munkatársat és 65 tudósítót mondhat magáénak, műsora az arab világban közel 50 millió háztartásban fogható.
Az al-Dzsazíra persze sokszor borzolta már az idegeket a Nyugaton, például Oszama bin Laden üzeneteinek közvetítésével. Amerikában ezzel kivívta magának a „terrorcsatorna” titulust is. Ugyanakkor ez volt az egyetlen olyan arab médium, amely rendszeresen meghívott izraeli politikusokat is a vitaműsoraiba. A tudósítók Szaddám Huszeint habozás nélkül „diktátornak” nevezték, Hoszni Mubarakot pedig gyávának. Újságíróik gyakorta beszámoltak a muszlim világ- ban „börtönökben rothadó” ellenzékiekről is (akik persze gyakran a Muszlim Testvériség tagjait jelentették). Ez a sokszínű tájékoztatás számos díjat is hozott az al-Dzsazíra „konyhájára”.
Az arab tavasz azonban sokak szerint fordulatot hozott: azóta ugyanis sok esetben pont a fentebb említett ellenzékiek kerültek hatalomra, akik gyakran nem sokat törődnek a demokrácia alapelveivel. Az al-Dzsazíra azonban ezt egy szóval sem említi. Ha Egyiptomban tüntetések szerveződnek Mohamed Murszi elnök és az Iszlám Testvériség ellen, a csatorna gyakran a tüntetőket kritizálja, és ahogy egy korábbi munkatársuk, Aktham Suliman fogalmazott a Der Spiegel magazinnak: „Murszi rendeleteit a bölcsesség gyöngyszemeiként tálalják. Ez a megközelítés korábban elképzelhetetlen volt, Egyiptomban mi lettünk a palotatévé. Az arab tavasz előtt mi voltunk a változás hangja, a régióbeli politikai aktivisták és kritikusok platformja. Mostanra azonban az al-Dzsazíra egyszerű propagandatévé lett.”
2013. 02. 22. (XVII/8)
