Az ukrán származású Demjanjuk (képeinken) ellen sem rendelkezett a bíróság közvetlen bizonyítékokkal, és mivel a vádlott már bőven a kilencvenes éveiben járt, élő tanúkkal sem. Ennek ellenére bűnösnek találták, és öt év letöltendő börtönbüntetést kapott húszezer zsidó áldozat meggyilkolásában való bűnrészesség miatt, 68 évvel a második világháború vége után. Az ítélet áttörést jelent a németek számára – Németországban most ennek alapján még legalább ötven személy ellen indulhat eljárás. A nemzetiszocialista bűnök feltárására létrehozott ludwigsburgi Állami Archívum összeállított egy olyan listát, amelyen az auschwitzi haláltáborban szolgáló SS-katonák és őrök adatai találhatók, névvel, tartózkodási hellyel és egy leírással arról, hogy milyen bűntényekben lehettek részesek. Kurt Schrimm főállamügyész, a hivatal vezetője a médiának elmondta: ezek az emberek már mind a kilencvenes éveikben járnak, és szétszórva élnek Németországban. Az államügyész a Demjanjuk-ügy óta tartja lehetségesnek, hogy az újabb perekben akár elmarasztaló ítéletek szülessenek, akkor is, ha lényegében csak nagyon közvetett bizonyítékok támasztják alá a vádlott érintettségét. A Demjanjukot elítélő müncheni tartományi bíróság ítéletének indoklásában van a megoldás kulcsa, amely Schrimm szerint megállapította, hogy „bármilyen koncentrációs táborban végzett tevékenység elegendő lehet a gyilkosságban való bűnrészesség tényállásának megállapításához”.
Az 1958-ban létrehozott Állami Archívum tevékenysége során összesen 7845 nyomozást előkészítő eljárást végzett el, és többek között azért is dolgozik, hogy a feltételezett náci háborús bűnösöket akár külföldről is kézre kerítsék és bíróság elé állítsák. A munkában az államügyészek mellett rendőrök, tolmácsok és hivatalnokok is részt vesznek, ebben a legújabb akcióban mintegy húsz ember tevékenykedik aktívan. A csapatnak mintegy 1,6 millió dokumentum áll rendelkezésére, például a dél-amerikai bevándorlási dokumentumok is. Schrimm főállamügyész szerint „Brazíliában egészen jó kilátások vannak arra, hogy további, még élő gyanúsítottakat leplezzünk le”. Ahogy az átnézett akták között csak egyetlen olyan is előkerül, amelyben terhelő bizonyítékok lehetnek, az érintett személy ügye továbbkerül a tartományi ügyészségre, azonnali vádemelésre.
Az auschwitzi háborús bűnösök ellen az első eljárás csaknem ötven éve, 1963. április 16-án indult, ekkor 1400 gyanúsított ellen kezdődtek meg a perek. Még az ötven év
eltelte után is úgy gondolja a hivatalvezető, hogy a központot finanszírozó német tartományok az ő nyugdíjazása után sem zárhatják be a hivatalt, ugyanis a háborús bűnösök elleni bizonyítékok folyama nem akar megszakadni, és egyre könnyebb hozzájutni a dokumentumokhoz. A vasfüggöny lebontása után a kelet-európai országokban található bizonyítékok újabb lökést adtak a munkának, amely ma már teljesen proaktív, a nyomozók maguk keresik fel az országok levéltárait, hogy a dokumentumokat átvizsgálják. Miután az európai levéltárakat, köztük Oroszországét is, már majdnem teljesen átnézték, most Dél-Amerikára koncentrálnak, ahová a katolikus egyház segítségével tömegesen menekültek a nácik a háború végén.
Kurt Schrimm szerint nem az a lényeg, hogy valakit letöltendő büntetésre lehessen ítélni. Sokkal fontosabb számukra, hogy felderítsék a bűntetteket, amelyekben aztán megszülethet az utókor ítélete. Annak ellenére, hogy a hivatal tevékenysége folytán mintegy 6500 háborús bűnöst ítéltek el, köztük 169 személyt életfogytiglanra, mégis inkább az a lényeges, hogy ezzel is jelezzék a külvilág felé: Németország hajlandó szembenézni a múltjával, és büszkén jelenthessék ki, hogy „egyetlen országban sem dolgoztak fel ennyi ügyet, mint Németországban”.
2013. 04. 12. (XVII/15)
