A nyugdíjba vonuláson Wunak egyáltalán nem kell még gondolkodnia, pályája csúcsa előtte áll a felfutóban levő „vörös turizmus” egyik zászlóvivőjeként.
Havi 10 ezer jüanos, azaz 1200 eurós fizetését szerencsés testalkatának, arcának és főként az állán terpeszkedő anyajegynek köszönheti, amelyek következtében 56 évesen pontosan úgy fest, mint Mao Ce-tung. Amikor először bújt Mao bőrébe, két másik hasonmást ütött ki a nyeregből, akik túl alacsonyak voltak a nagy vezető megelevenítéséhez. Azóta Wu szinte teljesen átlényegült: mindennap eljátssza Maót a janani szabadtéri színházban, és a civil életben is a kommunista vezető szokásait követi: úgy vágatja a haját, mint Mao, úgy cigarettázik, mint ő, és lassú, méltóságteljes, céltudatos léptekkel halad még a mosdó felé is, két kezét katonásan háta mögött tartva. Az elnök idejéről csak a szépre emlékezik: nem okolja sanyarú gyermekkoráért a hetvenmillió ember haláláért felelős diktátort, ellenkezőleg: azt állítja, hogy akkoriban az emberek szegények voltak, de legalább szellemileg gazdagok.
A „vörös turizmus” több szempontból is nagy hasznot jelent a kínai állam számára. Egyrészt a kapitalista kommunizmusban felnövekedett csúcsértelmiség már nem ismeri a forradalom hivatalos történetét. A nemzetközi jelentőségű vállalatok vezetői és szakemberei vidám céges kirándulások keretein belül tanulhatják meg mindazt, amit az 1945-től 1976-ig tartó Mao-uralom idejéről tudni illik. Történelmi jellegű vidámparkok és élményparkok várják a turistákat, ahol átélhetik a Japán ellen vívott háború izgalmait, felülhetnek a „szocialista szellem” kínai vasútjaira, vagy a Vörös Hadsereg egyenruhájában pózolhatnak. Shaoshanban, Mao szülőföldjén még abból a forrásból is ihatnak az érdeklődők, amit egykor maga a vezető ásott.
Mindez természetesen nem olcsó mulatság: a túrákon részt vevő vállalat- vagy pártvezetőket – miután megtekintették Mao Ce-tung puritán rejtekhelyét egy barlangban, ahol mindössze egy ágy és egy asztal található – esténként luxusszállodák várják, ahol drága italok mellett gyakran új üzleti kapcsolatok is köttetnek. A modern kor kínai vállalkozói számára Mao már csak történelem, ám a kirándulásokon szorgalmasan jegyzetelnek, és igyekeznek óvatosan fogalmazni a vezető személyével kapcsolatban, titokban tartva, hogy nemhogy kedvenc Mao-idézetük nincsen, de egyenesen semmit sem tudnának idézni a hatalmas diktátortól. 2011-ben félmilliárd, főként pártközpontokból és vállalatokból delegált „vörös turista” járt a forradalom fontos helyszínein, hatalmas bevétellel gazdagítva az államkasszát.
Az új turisztikai fogalom egyelőre szorosan Kínához kapcsolódik, ahol még korántsem aknázták ki a benne rejlő lehetőségeket. A modern és igényes – bár történelmi szempontból többnyire teljesen hiteltelen – élményparkok és a hozzájuk kötődő szolgáltatások, termékek köre egyre gyarapodik. Ebédre Mao kedvencét fogyaszthatjuk: párolt disznóhúst, majd megvásárolhatjuk a diktátort kétdimenziós kiadásban, kedves fehér pónilovát viszont akár három dimenzióban is, életnagyságúra felfújva. A kormány azt is tervezi, hogy repülőgépes túraútvonalat alakít ki az első kínai kísérleti atomrobbantás színhelyén, ahol az érdeklődők szemügyre vehetik majd a sivatagban tátongó hatalmas lyukat.
Wunak a jövőre nagy tervei vannak. Kínában nagy a kereslet a Mao-hasonmások iránt, és Wunak minden esélye megvan arra, hogy szerencsés adottságaival a filmipart is meghódítsa. 56 évesen még fiatalember, hiszen a diktátor maga 83 évig élt, haláláig kormányozva a népköztársaságot. A filmes Maókkal kapcsolatban nemcsak fizikai, hanem erkölcsi követelmények is vannak: amióta az egyik híres hasonmás azzal sokkolta a kínai közvéleményt, hogy brit állampolgárságot vett fel, törvény írja elő, hogy csak olyan színész alakíthatja a vezetőt, akinek a nevéhez nem kötődnek „botrányok”. Wu teljesen elkötelezett a vezető személye mellett: azt állítja, hogy mióta színésznek állt, gyakran álmodik Maóval, aki ilyenkor személyesen arról győzködi, hogy játssza őt továbbra is.
2013. 04. 04. (XVII/14)
