Németországban már elfogytak a homokzsákok, így külföldi adományok segítségével folytatja a védekezést 70 ezer tűzoltó, 11 ezer katona és az önkéntesek. Egy műszakon – azaz nyolc órán – át combig állnak a barna, koszos vízben, és adogatják a homokzsákokat. A nap tűz, egy-egy zsák tíz kiló. Mivel a víz egy ideje már áll, áporodott, döglött halak és bogarak sokaságát hozza-viszi, és természetesen vonzza a szúnyograjokat is. Az idegeket tovább borzolja, hogy a rendőrség fenyegető levelet kapott egy bizonyos „germanofób árvízi brigádtól”, akik azt írják, hogy már három gátat megrongáltak, és további kettő megsemmisítését tervezik. Így szükséges az éjjel-nappali járőrözés és a szigorú felügyelet is a védelmi vonalak mentén.
Ahol már nincs közvetlen veszély, ott mindent elborító sárral, bűzzel és fosztogatókkal kell megbirkózniuk a helyieknek. Amíg egy kertészet tulajdonosa Allersbergnél egy halott férfit húzott ki az árvíz sújtotta Kleinen Roth folyóból, addig két férfi betört a házába. A rendőrség helikopter és nyomkövető kutyák segítségével kapta el az elkövetőket. A buszmegállókban a lakosok arra várnak, hogy hajóval hazaszállítsák őket, és a statikusok az elektroműszerészekkel együtt végre eldöntsék, visszatérhetnek-e otthonaikba. A hatóságok konténereket hoznak az állati tetemek számára, amelyek nagy számban tűnnek fel a településeken.
A Fitch Ratings hitelminősítő elemzése szerint már 12 milliárd euróra rúg az áradás okozta nemzetgazdasági kár. A szerdai adatok szerint az Elba árhulláma Hamburgot fenyegette, a város azonban olyan kiterjedt gát- és csatornarendszerrel rendelkezik, hogy a helyieknek nem kellett közvetlen veszélytől tartaniuk. 40 kilométerrel arrébb, Lauenburgban viszont kritikus helyzet alakult ki: a belvárosban 30 centiméter magasan gyülemlett fel a víz, 400 embert ki is telepítettek. Szászországban egy két balatonnyi beltenger alakult ki az áradás miatt.
A jövőben összeállítandó statisztikák sok ezer károsulttal számolhatnak majd, ami ugyanennyi egyéni tragédiát jelent. Mandy Venter és Steffen König kisbabájukkal, Hugóval a Küld-Ringen laktak. Ezt a városrészt senki nem tartotta veszélyeztetettnek, ezért meg sem fordult a fejükben, hogy ki kell költözniük. Kedden azonban két óra alatt megtelt vízzel a lakásuk, és barátaikhoz kellett menekülniük. A visszatérésre egyelőre nem is gondolhatnak.
Fischbeckben a fiatal Patrick Höhn és élettársa, Cindy Erxleben addig dolgoztak a gáton, míg szinte összeestek a kimerültségtől. Akkor hazamentek, hogy néhány órát pihenjenek 11 hónapos kisfiukkal, Jonassal. Reggel a rendőrség csengette fel őket, hogy azonnal el kell hagyniuk a lakásukat, mert áttört a gát. Összeszedték, amit elbírtak, és a nagyszülőkkel együtt távoztak. „Stendalba mentünk, a szakmunkásképzőben hat másik menekülővel egy szobába kerültünk. Itt vettük észre, hogy Jonas kedvenc mackójáról elfeledkeztünk. Egy segítő ajándékozott neki egy piros plüssdínót” – idézik fel a történteket. Még aznap éjjel kapják a hírt egy másik károsulttól, hogy a lakásukat teljesen elárasztotta a víz.
Manuela Schuster férjével és három gyerekével azt a házat hagyta el Dresden-Niederpoyritzban, amely életük álmának beteljesülése volt. „Félek, hogy mi jön ezután” – nyilatkozta az asszony, akinek már 11 éve is szembe kellett néznie az árvízzel.
A 80 éves Manfred Gramnitz 300 éves házuk földszintjén törmeléket lapátol egy talicskába. Szintén nem először. „Aki Döbelnben ilyen közel lakik a parthoz, együtt él az árvízzel” – mondja az egykori testnevelőtanár, akinek meggyőződése, hogy újra kell építeniük a házat. A család most már „csak azért sem” költözik el a folyó mellől, eltökélt szándékuk, hogy ugyanitt kezdik újra. Az árvíz károsultjai nagy számban idős emberek, és kevesen vannak, akik ilyen karakánul tudják fogadni a feldolgozhatatlan katasztrófát – különösen, ha magányosak, és teljesen a segélyekre vannak utalva.
Az árvízzel sújtott területeken a támogatás és a segítőkészség óriási – de az adományvonalakra kevesebb pénz érkezik, mint a korábbi katasztrófák során. Futballklubok és hírességek nagyvonalúan támogatják az áldozatokat, de a lakosság nagy része visszafogottan adakozik. A Kelet- és Dél-Németországot sújtó katasztrófa áldozatait – akik a vízben mindenüket elvesztették – inkább tárgyi adományokkal segítik. Az FC Bayern München jótékonysági futballmeccset játszik majd a városban, a Borussia Dortmund pedig legalább 100 ezer eurót akar átadni a szezonnyitó meccsük bevételeiből. Michael Ballack futballista és Peter Maffay zenész is 100-100 ezer eurót ajánlottak fel.
Felső-Ausztriában a hatóságok tájékoztatása szerint 228 települést érintett az árvíz. Alsó-Ausztriában 1750 katona dolgozik a gátakon és a kármentésben. A munka nem veszélytelen: Emmersdorfban például önkéntes segítségnyújtók egy árvíz által érintett ház pincéjében második világháborús relikviát találtak. A még éles kézigránátot a hadseregnek adták át, amely hatástalanította.
Csehországban az áradások és az ítéletidő következményeként tíz ember holttestét találták meg a takarítási munkálatok során. Prága környékén az önkéntesek már a sarat és az iszapot takarítják, de több ezren nem tudtak visszatérni még otthonaikba. A folytatódó esőzések miatt kisebb folyók és patakok is megáradtak, ezért további települések is veszélybe kerülhetnek. Az összkár több tízmilliárd cseh korona is lehet, a biztosítók már most több mint tízezer biztosítási esetet regisztráltak. Az árvíz 700 fölötti települést érintett, kitelepíteni több mint 20 ezer főt kellett. A cseh állam többségi tulajdonában álló CEZ áramszolgáltató háromhavi számlát enged el azoknak az árvízkárosultaknak, akiknek a házát legalább 50 centiméteres víz árasztotta el.
Ústi nad Labemben volt a legsúlyosabb a helyzet, mivel a város fölött ömlik a Moldva az Elbába. A várost gyakorlatilag kettészelte a víztömeg, amelynek még most sincs hova elfolynia. Martin Petr helyi lakos a Heteknek elmondta: több mint fél méterrel lépte túl a víz a gátakat, amelyeket 10 méteresre terveztek. Egy héten keresztül megbénult a közlekedés, a város egyik feléből nem lehetett átjutni a másikba. Most több helyen már a takarítás folyik, egy lakos a saját garázsában 9 kilogrammos pontyot fogott kármentés közben.
Szlovákiát az ár nem érintette olyan súlyosan, itt az árvíz egy emberéletet követelt: az illető a pozsonyi Öreg hídról az áradó Dunába ugrott, és azóta sem találják. Nem kellett egész falvakat kitelepíteni, Pozsony szinte teljesen „megúszta” a katasztrófát, egyedül Dévény városrészt érintette közvetlenül az ár, mivel az odavezető utat három napig elzárta. A vízszint azonban itt is a gát alatt maradt – habár néhol csak pár centiméterrel.
Az ítéletidő új helyszíneken is szedi áldozatait. Románia több részén hatalmas vihar volt hétfőn, ami emberéleteket is követelt. A Nagyszeben környéki hegyekben, 1900 méteres magasságban egy német turistát halálra sújtott a villám, a rá virradó hajnalon pedig a Fogarasi-havasokban egy juhász szenvedett súlyos égési sérüléseket a vad villámlástól, amiben 12 juh is elpusztult. Kedd estére a Jijia folyó Moldvában kilépett a medréből.
Andrieseni községben a hegyről lezúduló víz elsodort egy hetvenéves férfit és hároméves unokáját. A tűzoltók az idős férfi holttestét megtalálták, de a kisgyereket azóta is keresik. A Jijia vagy húsz házat megrongált, és a háziállatok jelentős részét elvitte az ár.
A megáradt folyók a csángóföldi Lészped környékén gazdasági épületeket öntöttek el, és néhány órára a Jászvásárt Nagybányával összekötő E58-as országút több száz méteres szakasza is víz alá került. Lapzártánkkor még tart a másodfokú (narancssárga jelzésű) készültség a Dunába ömlő délnyugat-romániai folyók mentén, és az elsőfokú készültség a Tisza vízgyűjtőjében.
Szerbia bizakodik, egyelőre nem igényeltek semmilyen külföldi segítséget a védekezéshez. Sokak szerint azonban már akkor megmutatkoztak az első fenyegető jelek, amikor az Újvidéktől mintegy 1200 kilométerre északra fekvő Ingolstadtnál a folyó szintje egy méterrel emelkedett ugrásszerűen, és a magas vízszint megmaradt a 230 kilométerre levő Passau városáig. Minden a következő napok időjárásától függ. (Közreműködtek: Bugár Árpád, Tömösi Ramóna, Rimaszombati Andrea, Barabás Dalma)