A francia Le Monde információi alapján a DGSE nevű francia titkosszolgálat – amerikai és brit kollegáihoz hasonlóan – hatalmas számítógépes adatbázisba gyűjtötte az állampolgárokról az információkat. A lap szerint a műveletek „törvénytelenek”, mivel széles körben figyelték meg a telefonos és online kommunikációkat. Az azonban egyelőre nem világos, hogy ez a tevékenység annyira kiterjedt volt-e, mint a brit Prism program. Szakértők szerint azonban a „hadművelet” célja a potenciális terrortevékenységek kiszűrése volt, és pontosan ezért figyelték az országból kifelé irányuló adatforgalmat is.
A titkosszolgálatok módszereinek nyilvánosságra kerülése miatt viszont az érintett országok egyre ingerültebbek. Legutóbb a brazil külügyminiszter, Antonia Patriota követelt magyarázatot Amerikától, miután a helyi Globo című napilap Snowdenre hivatkozva megszellőztette, hogy az NSA brazil állampolgárok és cégek e-mailjeit és telefonhívásait is megfigyelés alatt tartotta már legalább egy évtizede.
Mint ismeretes, az Egyesült Államok már korábban bevonta Snowden útlevelét, és körözést adott ki ellene, holott még nem született jogerős bírósági ítélet az ügyében. Emiatt aztán nem lesz egyszerű feladat, hogy eljusson abba az országba, amely végül – dacolva az Obama-kormány haragjával – befogadja majd. Ha Venezuela úgy dönt, hogy befogadja – amiről egyelőre nem született hivatalos döntés –, akkor megkezdődhet a hajtóvadászat a fiatal férfi ellen. Az Egyesült Államok ugyanis bejelentette, hogy már kapcsolatba lépett azokkal az országokkal, amelyeken keresztül akár Venezuela is potenciálisan elérhető.
Ennek ellenére azért nem teljesen lehetetlen az út kivitelezése. Ezt Evo Morales bolíviai elnök esete is bizonyítja, akit azért nem engedtek leszállni több európai repülőtéren, amikor Oroszországból hazafelé tartott, mert úgy gondolták, hogy Snowden a gép fedélzetén tartózkodik. Tehát ha egy magas rangú állami vezető felveszi Snowdent az orosz fővárosban, akkor akár akadálytalanul is átjuthat Dél-Amerikába. Ha az állami vezető esetleg az útvonalát is hajlandó módosítani, akkor sikerülhet a manőver. Egyszerűen csak a Barents-tenger felé kell venni az irányt, és átszállva Dánia fölött, Új-Fundland érintésével a Windward-szigeteken át Caracas felé lehet venni az irányt. Ha ez nem jön össze, Kubán keresztül még mindig eljuthat Venezuelába – ám ennek ellentmond, hogy Snowden egyetlen közvetlen járatra sem volt hajlandó felszállni, ami Moszkvából Havannába indult. Ha a befogadó ország a követségén keresztül eljuttatja a Snowden nevére kiállított útlevelet, a „hontalanság” kérdése is megoldódik.
Ha sikerül bebizonyítani, hogy a kérdés pusztán politikai, és Snowden politikai menekültnek számít, akkor a nyugat-európai államoknak sem kell betartaniuk az Amerikával kötött kiadatási egyezményt, és akár Németország is befogadhatja Snowdent. Ez azonban azért sem valószínű, mert Angela Merkelnek a férfi eddig sokkal több fejfájást okozott, mint amennyit használt.
A szociáldemokraták azzal vádolják a kancellárt, hogy végig tudott mindenről, és felháborodása csupán kampánymanőver volt. Sigmar Gabriel, az ellenzék vezetője, kihasználva a választások adta lehetőséget, komolyan elhintette a gyanú magvait a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain Merkel szavahihetőségével szemben.
Ezt erősíti egy biztonságtechnikai szakértő nyilatkozata is, amely a német rádióban hangzott el. Eszerint „legalább tendenciálisan helyes” a német ellenzéki vezető gyanúja, és a kormány valóban tudott a stratégiai partnerek megfigyelési programjairól. A dolog alapja, hogy a német titkosszolgálat, a BND valószínűleg „hivatalból” tisztában volt ezekkel, és vezetője, Ronald Pofalla feltehetőleg informálta a kancellárt is. Ezzel kapcsolatban a három titkosszolgálati ügynökség vezetőjének bizottsági meghallgatása is lesz, amely részletesen foglalkozik majd a megfigyelési kérdésekkel. Ha viszont újabb részletek derülnek ki, akkor az SPD nem tud majd a jelenlegi kormány mögé bújni, ugyanis 1999-től 2005-ig Frank-Walter Steinmeier volt külügyminiszter és alkancellár töltötte be Pofalla posztját a BND élén.
A Spiegel magazinban most megjelent Snowden-interjú, amely még tavasszal készült, szintén alátámasztja a Merkellel szembeni gyanút. A fiatalember szerint ugyanis szoros együttműködés volt az NSA, Németország és más nyugat-európai országok között. A rendszer azonban úgy van kitalálva, hogy „megvédje a politikusokat a közfelháborodástól”, ha netán kiderülne, hogy világszerte milyen súlyosan megsértik a magántitkokat.
Snowden az interjúban beszélt az úgynevezett „Öt szem” programról is, amelynek keretében az USA, Nagy-Britannia, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada titkosszolgálatai működnek együtt. Az NSA volt munkatársa szerint a rendszer olyan körmönfont, hogy ha valaki például a brit infrastruktúrát használja, gyakorlatilag nem kerülheti el a megfigyelést. Az adatokat az NSA is megkapja, de csak néhány napig tárolják. Ha azonban az adatokhoz konkrét célfeladatok kapcsolódnak, megőrzik azokat. A végcél az úgynevezett metaadatok – például telefonszámok, IP címek stb. –„örök időkre” szóló archiválása lenne. Ami a magáncégeket illeti, Snowden szerint az amerikai multinacionális vállalatokban nem szabad megbízni, habár az NSA-val való együttműködésük nehezen bizonyítható. Szerinte a polgári szabadságjogokért küzdő szervezeteknek kellene nyomást gyakorolniuk ezekre a cégekre, hogy a szerződéseikben jelentsék ki, hogy nem kémkednek az ügyfeleikre. De a fogyasztók is „megbüntethetik” a gyanúba keveredett cégeket, és így megnőhet azon vállalatok száma, amelyek megtagadják az együttműködést az NSA-val.
2013. 07. 12. (XVII/28)
