A tó melletti kisvároska nyugodt volt, mint mindig. Az egyik házsortól nem messze haladó sínpályán a vonatok általában 8-16 kilométer per órás sebességgel haladnak át, a közelben lakó Sonia Pepin azonban érezte, hogy valami nem stimmel: „Az egész ház beleremegett, ahogy elhúzott előttünk a vonat. Még soha nem láttam ilyen sebességgel közlekedni itt egyetlen szerelvényt sem” – számolt be a CNN-en a szemmel láthatóan félig sokkos állapotban lévő hölgy.
Nem sokkal később hatalmas robbanás rázta meg a városkát, többen arról számoltak be, hogy hatalmas tűzgolyót láttak a levegőbe emelkedni, „olyan volt, mint egy atomtámadás”. Mint kiderült, egy nyersolajat szállító tehervonat szabadult el
Nantes-ban, majd a Lac-Megantic irányában lejtő pályán felgyorsulva egyenesen a település belvárosa felé robogott. Az egyik rendőr szerint Pepin háza előtt a szerelvény már elérte az 50-65 kilométer per órás sebességet.
Mindeközben a főtéren lévő népszerű Musi-Cafe nevű szórakozóhelyen a vendégek mit sem sejtve iszogattak a teraszon. „Még soha nem láttam ilyen gyorsan közlekedő vonatot. Aztán a lángokra figyeltem fel – mesélte Maude Verrault pincérnő, aki épp kiment a kávézóból, hogy elszívjon egy cigarettát. – Aztán valaki elkiáltotta magát, hogy »Úristen, ez ki fog siklani!« – és akkor futni kezdtem.” Ez mentette meg Verrault életét: a hatalmas tűzgolyó szinte leborotválta a főteret, kávézóstól-vendégestől, lakóházastól együtt. Legalább 30 épület égett porrá, beleértve a közkönyvtárat és egy boltot is. Sokaknak már esélye sem volt a menekülésre. Lapzártánkig 15 halott került elő, 35 személynek pedig nyoma veszett, de a hatóságok szerint többen olyan mértékben porrá égtek, hogy szinte reménytelen az azonosításuk.
Valószínűleg odaveszett egy népszerű quebeci zenész, Guy Bolduc is, aki éppen a kávézóban lépett fel. Rajongói és kollégái azonban még mindig kétségbeesetten keresik: „Mindannyian reménykedünk, hogy élve látjuk viszont. Hé, GuyBol, gyere elő a rejtekhelyedről!” – áll az egyik közösségi oldalon. Emellett a környezetvédelmi hatóságok szerint több százezer gallon olaj került a talajba és a közeli Chaudière folyóba.
A tűzoltók közel 36 órán át küzdöttek a lángokkal, de több helyen még ezt követően is annyira forró volt a talaj, hogy szinte lehetetlenné tette az áldozatok maradványai utáni kutatást. „Nehéz leírni azt a sokkot, amit ez a szorosan összetartó közösség átélt” – írja a BBC helyszíni tudósítója. – „Mindenki ismer valakit, akit közvetlenül érint a tragédia. Az egyik férfi, akivel beszéltem, nemcsak az otthonát, hanem egyszerre öt szomszédját is elvesztette.”
A nyomozás során kiderült, hogy a szerencsétlenség egy láncreakció utolsó fázisa volt. A 72 vagonból álló, nyersolajat szállító szerelvény eredetileg ugyanis a közeli Nantes városában állomásozott, ahol a felelős mérnök az öt mozdonyból egyet hagyott csak bekapcsolva, mert ez működtette a fékeket. Amikor a vonaton kisebb tűz ütött ki, a helyszínre érkező tűzoltók kikapcsolták az üzemben lévő mozdonyt is, majd az oltás után távoztak. Közel egy órával ez után a vezető nélküli szerelvény – lévén, hogy a fékek már nem működtek – magától beindult a lejtős pályán, és ez okozta a tragédiát.
Kanadában az utóbbi időben nem ez volt az első eset, hogy egy olajat vagy veszélyes hulladékot szállító szerelvény letér a pályájáról. Az utóbbi öt évben jelentősen megnőtt a vonaton szállított nyersolaj mennyisége. Az észak-amerikai olajkitermelés ugyanis meghaladja a vezetékes szállítás kapacitásait, ráadásul az ilyen csővezetékek építését a közvélemény és a környezetvédő csoportok is hátráltatják. „Két-három évvel ezelőtt még az olaj vasúti szállítására szinte nem is volt példa” – állítja Keith Stewart, a Greenpeace Canada munkatársa. A vasúttársaságok azonban jelentős befektetéseket eszközöltek e téren, s míg 2009-ben 6 ezer vagonnyi olajat szállítottak, idén már a 14 ezer vagonnál tartanak.
Ez a tendencia egyelőre tartósnak látszik, mert a becslések szerint 2025-re a nemzeti kitermelés mintegy 1 millió hordóval haladja majd meg a csővezetékek kapacitását, márpedig az olajnak valahogy el kell jutnia a célállomásokra. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy egyes lelőhelyek csak közel 10-12 évig használhatók, így gyakorlatilag a költségesebb csővezetékek kiépítése egyszerűen nem éri meg. A szakértők a vagonok elavult konstrukciója mellett arra is felhívták a figyelmet, hogy az olyan kevésbé központi vonalnak számító helyeken, mint Lac-Megantic „nincsenek olyan jelzőrendszerek, amelyek a forgalomirányító vagy a diszpécser figyelmét felhívnák egy szabálytalanul közlekedő szerelvény közeledtére”.
2013. 07. 12. (XVII/28)
