Merkel sosem volt arról híres, hogy a tettei mögött puszta marketingszempontok vagy kampánycélok húzódnának meg. Lehet, hogy nem ő a leginkább követett divatikon a politikai palettán, de abban mindenki egyetért, hogy ő a világ egyik legbefolyásosabb embere. Következetesen követi programját, még akkor is, ha a választási kampány kellős közepén az éppen soron következő esemény egy dachaui látogatás a második világháború első német koncentrációs táborának területére. Renate Künast, a zöldek frakcióvezetője, aki mindig az első, ha valakit lemondásra kell felszólítani, vagy jól be kell szólni valakinek, ezúttal is szóvá tette: „Aki komolyan veszi, hogy ez a hely a gyász emlékhelye, az garantáltan nem a választási kampányban utazik ide.” Merkel azonban már régóta tervezte a látogatást, ami következetesen beleillik a kancellár Izraelhez való viszonyába, és fontos lépés a „kibékülési ütemtervben” akkor is, ha éppen választásra készülnek a németek.
A kampány apropóján a világsajtó is hemzseg a Merkel életmódját, eddigi pályafutását, taktikáját elemző írásoktól. A franciák szerint a kancellár olyan stabil minőséget produkál, mint a német gyártmányú gépek, és olyan, mint egy jó „vin de garde” – azaz egy olyan bor, amit érdemes megtartani, mert az évek csak javítják az aromáját. A britek szerint Merkel a világ leginkább tisztelt politikusa, akinek a titka abban rejlik, hogy egyáltalán nem kelti a titokzatos nő benyomását. Szerény és megvesztegethetetlen, nem használja fel nőiességét arra, hogy elámítsa a férfiakat, és benyomást tegyen a többi hölgyre, hanem egyszerűen a teendőkre koncentrál.
A németek is azon gondolkodnak, miért örvend még mindig ekkora népszerűségnek egy református lelkész lánya, aki ráadásul fizikát tanult az egyetemen, és egyáltalán nem feltűnő jelenség. Mégis úgy tűnik, hogy Merkel sikeresen ötvözi a helyzetfelismerést, a következetességet és a politikai ellenfelek véleményének tiszteletét; azt a benyomást kelti, hogy minden helyzetre megvan a válasza, és hogy ő az a politikus, aki pártállásától függetlenül törődik az emberekkel. Ennek köszönheti talán azt is, hogy a németek „Muttinak”, szabad fordításban „anyucinak” hívják, bár saját gyermekei nem születtek.
Merkelt azért is szeretik az emberek, mert láthatóan odafigyel arra, ami körülötte történik, és hajlandó irányt váltani, ha arra szükség van. Ilyen irányváltás lehet a sokat hangsúlyozott föderalista politikához való makacs ragaszkodás helyett egy interjúban elhangzott néhány mondat, amelyben kijelentette: esetleg vissza lehetne adni bizonyos kompetenciákat az uniós tagállamoknak a központosítás helyett. Meglehet, hogy a váltás mögött a britek egyre erősödő unióellenessége áll, vagy a hollandok növekvő elégedetlensége, akiknek a támogatására igen nagy szüksége van az unión belül, de lehet az is, hogy már a németek között is felütötte fejét az euroszkepticizmus. A németeknek ugyanis régóta elegük van abból, hogy ők állják a „cechet” – a felmérések alapján a lakosság fele azonnal feladná az eurót, és abbahagyná a pénzügyi segélyosztást.
A kancellár asszony titkának egyik nyitja lehet az európai platformon folyamatosan képviselt megszorítási politika, amelynek egyszerűen annyi a lényege, hogy ne a német adófizetők pénzéből finanszírozzák azokat a gazdaságokat, amelyek tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ér. Merkel évei alatt a német gazdaság gyorsan túllépett a válságon, és növekedési pályára állt. Mindezek mellett Merkel igen sikeres taktikus is. Stratégiája, hogy az ellenfelek javaslatait is meg kell hallgatni, ami használható, azt alkalmazni kell. Így történhetett meg az, hogy a szociáldemokrata ellenlábasok több javaslata Merkel sikerét mozdította elő. A szociáldemokrata Günter Gloser, aki Merkel első kormányfői időszakában a külügyminisztériumban az Európáért felelős miniszter volt, úgy véli, hogy „az SPD-nek előnye volt az európai politikában a javaslatai miatt, ezekből viszont mégis Merkel húzott hasznot, legyen szó akár a pénzügyi tranzakciók megadóztatásáról, akár a nemzeti bankok felügyeletéről”.
Ez a vélemény egybecseng a Telegraph elemző cikkével, amely szerint a kancellár asszonyt nem szabad alábecsülni.
Az ő szavainak ugyanis súlya van – nem ásta el úgy magát a nemzetközi porondon, mint Barack Obama a mostani szíriai konfliktus kapcsán, vagy François Hollande, akinek pozitív ügyekben szinte sosem lehet hallani a nevét. Ha újra megválasztják, ő lesz az első olyan női politikus, aki ilyen hosszú ideig marad meg hivatalában. És úgy tűnik, hogy ezzel a ciklussal nem ér véget politikai pályafutása – még mindig energikus, és hiába lesz mindjárt hatvanéves, még hosszú jövője van a világpolitika színpadán – állítja a Telegraph elemzője.
2013. 08. 23. (XVII/34)
