Mao Ce-tung alapvetően a gazdasági fellendülés alapját látta az egyre több kínaiban, és sokat emlegetett mondása volt, hogy „minden szájhoz két kéz is jár”. A kommunista kínai vezetés ennek megfelelően elítélte a születésszabályozást, és tiltotta a fogamzásgátlók használatát. A túlnépesedés nemzetgazdasági problémáiról szóló jelentések nem jutottak el a felső vezetőkhöz, így az ügyet sokáig eltussolták. Mao utódai viszont már szélesre tárták a kaput a népességszabályozás előtt: 1979-ben a lakosság 36 százalékának, azaz a „városiaknak” csak egy gyermek vállalását engedélyezték, míg 53 százaléknak, azaz a „vidékieknek” lehetett második gyermeke, abban az esetben, ha az első lány, vagy valamilyen fogyatékossággal született gyermek volt. (Igen, Kínában egy egészséges lány gyakorlatilag egyenértékű egy fogyatékos fiúval!) A lakosság tizedére, főként a nem han nemzetiségű kisebbségekre eredendően semmilyen korlátozás nem vonatkozott. Aki viszont a tiltás ellenére is plusz gyermeket vállalt, azt kb. egy évi munkabérének megfelelő bírsággal sújtották.
A programot erős túlzás volna eredménytelennek nevezni. Az egy főre jutó GDP az 1980-ban mért 200 dollár/fős szintről 2012-re 6000 dollár/főre emelkedett. A program munkahelyteremtésnek sem volt utolsó; a népességszabályozási gépezet 500 ezer embert foglalkoztat. Arról nem is szólva, hogy 1980 óta a kínai kormányzat legalább 330 milliárd dollárnyi bírságot gyűjtött be a nem engedélyezett születések miatt. Ennyit a napos oldalról! Idén ugyanis először csökkent a munkaképes korúak száma, és várható, hogy 2030-ra a kínai népesség eléri az 1,4 milliárd főt, majd megkezdi hosszú távú mélyrepülését. Bár ma a világon „csak” minden ötödik ember kínai, ez még mindig óriási megterhelést jelent az ország számára. A 20 százalékos világnépességi arány mellett Kína területe csak az összes szárazföld 6,4 százalékát fedi le, és ennek is csak töredéke alkalmas a művelésre. Ami pedig a bálványozott növekedést illeti: a következő években évi 10-12 százalék helyett már „csak” 7-9 százalékkal számolhatnak. Mivel pedig a kínai népesség túl gyorsan öregedik, ez azt is jelenti, hogy összezsugorodik a kínai munkaerőpiac, és az az abszurd helyzet állhat elő, hogy Kínának jelentős külföldi munkaerőre lesz szüksége.
A társadalmi és emberi következmények viszont a fentieknél is tragikusabbak. A hivatalos statisztikák szerint 400 millió gyermek megszületését akadályozták meg 1979 óta. Az úgynevezett családtervezési abortuszok száma 1983-ban volt a csúcson: ebben az évben 14,37 millió terhességmegszakítást hajtottak végre. Az abortuszok száma 2000 óta nagyjából évi 7 millió körül van, köztük pedig számos terhesség megszakításának csak az az oka, hogy a magzat kislány.
(A gyermek neme pedig köztudottan nem az első 12 hétben állapítható meg.) De álljon itt még néhány sokkoló adat a Time magazin összeállításából: míg 1965-ben egy asszonyra átlagosan 6,5 gyermek jutott, 1979-ben ez a szám 2,8, míg 2011-ben 1,7 volt. A Világbank legfrissebb adatai szerint pedig ma már csak 1,59. (Magyarországon ez az arányszám 1,3, az Egyesült Államokban pedig 2, míg köztudott, hogy egy nemzet fennmaradásához minimum 2,1-es termékenységi ráta szükséges.)
Jelenleg 18 millióval több 15 év alatti fiúgyermek él Kínában, mint amennyi lány, ami azt jelenti, hogy pár év múlva 100 nőre 123 férfi fog jutni Kínában, míg 2020-ra mintegy 28-30 millió fiatalember lesz kénytelen más országok leányai felé kacsintgatni, ha nősülni szeretne. Mivel az idős kínaiak közel 89 százaléka a családja anyagi támogatására és gondozására szorul, ezeket a terheket egyre kevesebb fiatalnak kell majd viselnie. Ez más néven a „4-2-1” problematikája, azaz az egykéknek előbb-utóbb négy nagyszülőt és két szülőt kell eltartaniuk. Míg öt évvel ezelőtt minden nyugdíjasra 6 felnőtt jutott, 2040-re már csak 2 fog. A CNN által közölt becslések szerint 2050-re Kínában a lakosság 26 százaléka 65 év feletti lesz.
A kínai kormány a múlt hónapban enyhítő változásokat kezdeményezett: ha legalább az egyik szülő egyke, akkor annak a házaspárnak két gyermeke is lehet. De vajon hányan élnek majd a lehetőséggel? Az elmúlt harminc év nem múlt el nyomtalanul. Egy ausztrál kutatókból álló csapat friss felmérése kimutatta: az egykegeneráció tagjai „kevésbé megbízhatóak, kevésbé hűségesek, nem annyira kockázatvállalóak és nem is annyira versenyképesek”, mint elődeik. Vegyünk például egy mai középkorút: egykeként nőtt fel, minden szeretet és pénz rá összpontosult, de ráhárul minden felelősség is. Sok kínai véli úgy, hogy másképp alakult volna a munka- és lakóhelyválasztása, ha vannak testvérei. Sokan azért nem mentek más városba tanulni, vagy külföldre dolgozni, hogy kéznél maradjanak a családjuk számára. Ennek ellenére örülnek, hogy egyedül nőttek fel.
„Nem akarok osztozni a szüleim szeretetén” – nyilatkozta a BBC-nek egy 32 éves nő. Sokan kényszerből az unokatestvéreiket hívják testvérüknek, ám a mostani lehetőséggel mégsem kívánnak élni. „20 évnyi munkabér az ára annak, hogy egy gyermeket ma felneveljünk. Nem akarunk egész életünkben csak a gyermekünkért dolgozni” – mondta a Times kérdésére egy szoftverfejlesztő apa.
Szabályszegő
Sokkoló vallomást tett nemrég Zhang Yimou világhírű kínai filmrendező: elismerte, hogy – megszegve az egykepolitika szabályait – három gyermeket vállalt feleségével, Chen Tinggel. A 61 éves Zhang ellen, akinek nevéhez a kínai filmgyártás legsikeresebb darabjai fűződnek, és – többek között – a 2008-as pekingi olimpia megnyitója is, a kínai hatóságok nemrég vizsgálatot indítottak „apasági ügyben”. Azt állították, hogy Zhangnak legalább 7 gyermeke van – különböző nőktől. Ezt cáfolandó, és az egész helyzetet tisztázandó tette közzé hivatalos mikroblogján a következőket: „Tetteim negatív következményei miatt szeretném kifejezni legmélyebb sajnálatomat.” Zhang és felesége ezenkívül aláveti magát minden további vizsgálatnak, és az elmaradt bírságokat is hajlandók megfizetni. A nyilvános üzenet nagy vihart kavart. Sokan úgy értelmezték az esetet, hogy akinek pénze van, az mindent megúszhat, bezzeg a szegények!Jó üzlet az álférj
2013. 12. 06. (XVII/49)
