Az előzetes várakozásoknak megfelelően úgy ért véget a vilniusi Keleti Partnerség csúcstalálkozó, hogy az ukránok nem írták alá a társulási szerződést, eközben Kijevben, és a nagyobb ukrán városokban százezres tömegek vonultak az utcákra a kormány ellen. Az Európai Unió egy ötvenmilliós országra nem tudta kiterjeszteni befolyási övezetét, ugyanakkor egy korrupcióval mélyen átitatott, gazdasági csőd szélén táncoló ország konszolidálásának terhétől is megkönnyebbülhet.
Angela Merkel német kancellár a hét végén Vilniusban tartott konferencia állófogadásán barátságos szemrehányással jegyezte meg Janukovics elnöknek, hogy az egyeztetéseken túl többet vártak a találkozótól, mire az ukrán államfő szintén barátságos szabadkozással közölte, hogy nagyon nehéz helyzetbe került. A színfalak mögött persze Merkel és az EU képviselői megkönnyebbülten felsóhajthattak, hogy egy olyan országgal nem tudták aláírni a társulási szerződést, melyet a görögországi állapotokat messze meghaladó gazdasági krízis és korrupció jellemez, amely a társadalom minden szintjét áthatja a politikán túl az igazságszolgáltatáson keresztül, az egészségügytől a rendfenntartásig, beleértve az oktatást is. Nem csoda tehát, hogy az úgynevezett „Jevromajdan” elnevezésű tiltakozások (Majdan Kijev egyik tere, ahonnan az EU-párti tüntetések elindultak) kormányellenes ellenzéki demonstrációvá váltak, melynek csak egyik része az európai integráció sürgetése. Sokkal inkább a függetlenség és a jogállam követelése került a megmozdulások középpontjába: az orosz függőség az autokratikus berendezkedést és korrupciót erősíti, míg az EU-s inkább a jogállamot.
Anton Sehovcov, az ukrán szélsőjobbos mozgalom kutatója kérdésünkre elmondta: szerinte a megmozdulások már a harmadik napon, amikor a rendőrség erőszakosan lépett fel a tüntetőkkel szemben, elveszítették unió-párti jellegüket, és az ukrán értelmiség által energizált, korrupcióval szembeni demonstrációvá váltak.
2013. 12. 06. (XVII/49)
