A 2010. július 24-én történt tragédiában huszonegy embert taposott agyon a tömeg, amely a kialakult pánikban a bejáratként és egyetlen kijáratként is funkcionáló szűk beton alagúton keresztül próbálta elhagyni az utolsó duisburgi Love Parade helyszínét. A 230 ezer négyzetméteres területre mindössze 250 ezer embert lehetett volna beengedni, ennek ellenére ennél legalább kétszer többen voltak a rendezvényen. A rendőrségi nyomozás eredményeként a helyi önkormányzat munkatársai közül hat, a rendezvényt szervező Lopavent alkalmazottai közül pedig négy személyt helyeztek vád alá. Nincs azonban a listán Duisburg akkori főpolgármestere, Adolf Sauerland, és a rendezvényszervező cég vezetője, Rainer Schaller sem, ami miatt a sajtó szerint keserű marad mindenki szájíze, akármilyen nagyszabásúra is tervezik az ügy bírósági szakaszát.
Akik a nyomozást az elejétől figyelemmel kí-sérték, úgy gondolják, teljesen érthetetlen, hogyan engedhették megrendezni ezt az eseményt, amikor előre látható volt, hogy tömeges pánik törhet ki – sőt a pánikkutatók szerint ez egyenesen elkerülhetetlen volt. Túl kevés hely, túl kevés számú menekülési útvonal, túl kevés biztonsági ellenőrzés, amelyért a város és a szervezők részéről döntéshozói szinten fennáll a felelősség mind büntetőjogilag, mind politikailag, mind etikai szempontból.
A vádlottak viszont nem a legfelsőbb szintekről kerülnek ki, sőt, többük már a rendezvény előtt jelezte felettesének aggályait a biztonsági hiányosságok miatt. Ám mivel nem voltak döntési pozícióban, vagy felülről megváltoztatták az általuk hozott döntést, a katasztrófát nem sikerült megakadályozni.
Azok az emberek, akik viszont a profit reményében mégis kiadták az engedélyt, vagy tovább erőltették a rendezést, nem ülnek a vádlottak padján. A már említett két vezetőn kívül ugyancsak nem vádolták meg Wolfgang Rabét, Duisburg rendészeti vezetőjét, és a rendészeti hivatal vezetőjét, Hans-Peter Böllinget sem.
A rendezvényszervező úgynevezett crowd-managerét, aki a tömeg irányításáért, létszámáért, és nem utolsósorban a vészkijáratokért felelt, és a rendőrség akkori bevetési vezetőjét sem ültetik a vádlottak padjára, helyettük beosztott munkavállalókat és alacsonyabb beosztású részlegvezetőket tettek felelőssé a tragádiáért.
Az ügyészség kiindulási pontja alapján a rendezvénynek sosem lett volna szabad létrejönnie. A tényleges vád 21 rendbeli gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint többrendbeli súlyos testi sértés, ugyanis a menekülő tömegben 652 látogató sérült meg. A nyomozók a 3 évig tartó nyomozás során több mint 3 ezer tanút hallgattak meg, 900 órányi videófelvételt tekintettek meg a helyi biztonsági kamerák által, illetve a látogatók mobiltelefonjával készített felvételekből.
A közvéleményt felháborítja az az általános vélekedés, hogy a valódi felelősöket mindössze tanúként idézik be, tehát a rengeteg megvizsgált adat és információ sem volt elegendő ahhoz, hogy a vétkességüket megalapozza. A német média szerint a vádat képviselő ügyészeken is látszott, hogy kényelmetlenül érzik magukat a reakciók miatt, amelyek a vádat túlságosan védekező jellegűnek nevezték, és azt róják fel a rendőrségnek, hogy meg sem próbálták bizonyítani, hogy a polgármester és a cégvezetés a marketing és az üzlet szempontjait egyértelműen a résztvevők biztonsága elé helyezte. Ebben a helyzetben pedig mindenki tudja, hogy akár elítélik őket, akár nem, mégis 21 fiatal halála szárad a lelkükön.
2014. 02. 21. (XVIII/8)
