A Jack King fedőnév alatt tevékenykedő zseniális angol titkosügynök kilétét mindmáig homály fedi, ám Guy Liddel, a titkosszolgálat helyettes vezetőjének privát naplója szerint John Binghamet (képünkön jobbra fent) rejti a kódnév. Személye és munkája a háború után vele együtt tevékenykedő író- és kémtársát, John le Carrét is megihlette, aki róla mintázta nagy sikerű novellasorozatának főhősét, George Smiley-t. A brit Nemzeti Archívum mindenesetre óvatosan járt el, mivel csak Bingham halála után 25 évvel, a közelmúltban tette hozzáférhetővé a brit katonai hírszerzés 5. szekciójának (közismertebb nevén az MI5) Jack Kingre vonatkozó aktáit. A II. világháború alatt Nagy-Britanniában tevékenykedő, a német kémek szemmel tartását végző MI5 egyik legsikeresebb története kétségkívül Kingé.
Az MI5 terve kezdetben a Siemens Schuckert cég angliai ágazatának megfigyelése volt, ugyanis a vállalatnál dolgozó német alkalmazottak kémkedésére gyanakodtak. Miután a legtöbb munkás visszatért Németországba, az MI5 ügynökei egy korábbi német alkalmazott testvérére, Dorothy Wegenerre lettek figyelmesek, aki a jelentés szerint férfiakkal l
evelezett szexuális célzattal. A levelezőpartnerek között azonban egy MI5-tiszt is volt, aki antiszemita nézetekkel és magát németbarátnak állítva lépre csalta őt. Wegener készségesen írogatott, míg az MI5 vezetői úgy döntöttek, eljött az ideje a személyes találkozásnak. A feladatra, azaz King szerepére egy képzett ügynököt szemeltek ki, akinek Wegener mutatta meg az utat a náci csoporthoz 1940-ben. „Senki sem gondolta, hogy Dorothy a brit titkosszolgálatot látja el információval – írta King a jelentésében –, annyira buta volt”.
Nyolc hónap múlva, hamis papírok birtokában King azt állította, hogy a Gestapo ügynökeként akar a hitlerista csoport segítségére lenni. Így talált rá kulcsemberére, a svéd–német származású Marita Perigoe-ra, aki annak ellenére, hogy a Sir Oswald Mosely által vezetett Brit Fasiszta Egyesület egyik tagjának a felesége volt, otthagyta a pártot, mivel nem tartotta kellően radikálisnak. Veszedelmes angolellenességével és a náci Németország iránti rajongásával hívta fel magára King figyelmét. Nézeteivel nem volt egyedül. A jelentések szerint King megrökönyödött, amikor a csoport nőtagjai ujjongva ünnepelték a német hadsereg Anglia fölött végrehajtott légitámadását, melyben többek között egy terhes anya és két csecsemő is életét vesztette.
A King szerint „instabil és neurotikus” Hilda Leech sugárhajtású repülőgépek fejlesztésével kapcsolatos titkos információkat adott át neki, abban a hitben, hogy továbbítja azokat a németeknek. Egy másik nácirajongó, az asztrológus Edgar Whitehead pedig a kétéltű tank titkos kipróbálásáról kívánta tájékoztatni a nácikat. 1942-től King hat, őt informáló náci szimpatizánssal tartott kapcsolatot, akik egy kivételével mindannyian brit állampolgárok voltak. Tevékenysége során leleplezte Sir Oswald Mosely terveit, valamint a „Hitler-imádókat”, köztük Winston Churchill unokaöccsét, George Pitt-Riverst. Egy alkalommal azt javasolta a náciknak, hogy megkülönböztető kitűzőt viseljenek, hogy egy esetleges invázió esetén a német hadsereg felismerje őket. Mindezzel természetesen
az angol rendőrség munkáját könnyítette meg. Christopher Andrew professzor, a titkosszolgálat egykori hivatalos történésze szerint King esete mutatja, hogy „a Kettős Kereszt művelet mellett, amelynek során az angolok a németeket szándékosan hamis adatokkal látták el, a fontos információk kiszivárogtatásának megakadályozására is megvoltak a maguk nemében érdekes eszközök”. Ennek segítségével hiúsult meg a németek angliai inváziója, és valósult meg sikeresen a szövetséges csapatok normandiai partraszállása.
A Gestapo-ügynököt játszó brit kém figyelembe vette azt is, hogy a csoport tagjainak meglehetősen romantikus elképzelései voltak a kémkedés kalandos oldalát illetően: láthatatlan tintával látta el őket, és a megbeszéléseket egy régiségkereskedés pincéjében tartották. Emellett az MI5 elkészítette a náci Németország legmagasabb katonai kitüntetésének, a Vaskeresztnek a másolatát, amelyet Kingtől érdemeik elismeréséül kaptak meg az őt informálók.
A háború után Németország megerősödéséig földalatti mozgalommá vált csoportot továbbra is figyelték, hogy követni tudják a nácik menekülésének útvonalát. Ezért Marita Perigoe még 1946 novemberében is átvette a németektől érkező fizetésnek vélt heti 2 fontot. Letartóztatásukat azonban nem kezdeményezték, hiszen ez az MI5 ügynökének bukásához is vezetett volna. Egy 1944-es akta szerint King kitüntetését és megjutalmazását tervezték, hiszen „tevékenysége által sikerült elkerülni, hogy nácik az országnak még jelentősebb károkat okozzanak”.
2014. 03. 07. (XVIII/10)
