A Weibón, a kínai Twitteren tömegével tűntek fel a vértócsákban fekvő áldozatokról készült mobiltelefonos felvételek, valamint a támadókról és kíméletlen kegyetlenségükről szóló részletes beszámolók, ám – a párizsi Le Figaro pekingi tudósítója szerint – ezeket hamarosan törölte az internetes felügyelő hatóság. A kínai sajtó – feltehetően központi utasításra – óvakodott attól, hogy különösen sokkoló képeket közöljön, a kihívás súlyosságát azonban Peking nem is próbálta takarni.
A hivatalos jelentés szerint 29 személlyel végeztek a támadók a mindössze 12 percig tartó öldöklés során, és csaknem 130 személyt sebesítettek meg. A rendőrség négy késelőt likvidált, köztük egy nőt is, és több gyanúsítottat letartóztattak. Hszi Csin-ping pártfőtitkár utasítására országos hajsza indult a kommandó életben maradt tagjainak és cinkosaiknak kézre kerítésére. A kínai vezetés ugyanakkor el kívánja kerülni mind a pánikkeltést, mind a feszültség növelését, hiszen egyik legfőbb deklarált célja éppen a stabilitás fenntartása. Márpedig ennek egyik alapkövetelménye a lakosság 8 százalékát alkotó 54 nemzetiséggel való kielégítő viszony. (Ne feledjük: 8 százalék Kínában több mint százmillió embert jelent.) Hszincsiang – és Tibet – „szeparatistái” azonban újra és újra öngyilkos akciókkal próbálják kétségbe vonni Peking fennhatóságát ősi földjük és hagyományos életmódjuk felett.
Kunming, a déli Jünnan tartomány székhelye másfél ezer kilométerre fekszik Hszincsiangtól, Kína mozgalmas történetű északnyugati közigazgatási egységétől, amely neve szerint ujgur autonóm terület, mára azonban lakosságának csaknem fele kínai. A muzulmán hitű, a türk nyelvcsaládhoz tartozó ujgurok és a betelepített han – kínai etnikumú – népesség közötti összetűzések mind gyakrabban szerepelnek a hírekben. A Magyarországnál tizenhétszer nagyobb térség, régi helyi nevén Kelet-Turkesztán Kína legkiterjedtebb tartománya, ahol ma 22 millió ember él. Több környező ország is vetélkedett a hatalmas területért, amely az elmúlt két és fél évszázadban fokozatosan – különböző viszontagságok közepette – került Kína befolyási övezetébe, majd 1884-től hivatalosan is részévé vált. Amikor a kínai polgárháborúban aratott győzelmük nyomán Mao Ce-tung kommunista pártvezető katonái 64 éve bevonultak Hszincsiangba, az az ujgurok földje volt, a han kínaiak aránya alig 6 százalékot ért el.
Ma már Hszincsiang népességének 40 százaléka han kínai, befolyásuk és hatalmuk pedig már régóta meghatározó. Peking a gazdaságilag elmaradott, szegény térségek fejlesztésének jelszavával szervezte és ösztönözte tömeges letelepedésüket Hszincsiangban (akárcsak Tibetben). Bár a központ igyekszik figyelembe venni a nemzeti kisebbségek sajátosságait (rájuk például az egykepolitikát sohasem terjesztette ki), a modernizálás az őslakosok kultúrájának, vallásának, hagyományainak, önrendelkezésének, gazdasági szerepének visszaszorulásával járt együtt. Peking számára Hszincsiang ellenőrzése stratégiailag nemcsak azért fontos, mert az egyik kínai rakétatámaszpont is ott található, hanem főleg azért, mert a tartomány határos Afganisztánnal és Belső-Ázsia más iszlám országaival is. A részben nomád ujgurok egyes csoportjai, amelyek az önálló Kelet-Turkesztán feltámasztásáról álmodnak, sohasem békéltek meg igazán a kínai fennhatósággal. Az 1990-es évektől ismételten szembeszálltak Peking helyi képviselőivel, a különböző incidensek, lázongások, összetűzések az évtizedek során több száz halálos áldozatot követeltek az ujgurok, illetve hanok soraiban.
A kínai vezetés, amely külföldi erők által szervezett terrorizmusként vagy terrorveszélyként kezel bármiféle függetlenségi vagy szeparatista szervezkedést, mind szigorúbb biztonsági intézkedésekkel válaszolt. Az al-Kaida 2001. szeptember 11-ei terrormerényletei és színre lépése a környező muzulmán országokban új indokot szolgáltatott erre a kínai hatóságoknak. Annál is inkább, mivel Washington is a terrorista szervezetek közé sorolta a Peking által több merényletért is felelősnek tartott ETIM (Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalom) nevű ujgur formációt, amelynek 27 tagját az amerikaiak elfogták az afganisztáni háborúban, és a guantanamói börtönbe zárták. A Nyugat azonban elismer más, az ujgurok jogaiért küzdő csoportokat.
A kunmingi vérfürdő várhatóan tovább fogja nehezíteni az ujgurok helyzetét mind Hszincsiangban, mind az ország más részein, ahová egyre több ujgur jut el vándormunkásként.
Az, hogy most Hszincsiangtól ilyen távol csapott le a gyilkos kommandó, új dimenzióba helyezi a konfliktust: azt üzeni, hogy senki nem érezheti magát biztonságban a fanatikus késelőktől, bárhol is legyen Kínában. A vérfürdő időzítése is sokatmondó: négy nap választotta el a kínai törvényhozás éves ülésétől, amelyen fontos kérdésekről, így a Hszi Csin-ping által deklarált politikai reformok gyakorlati megvalósításáról, a korrupció elleni küzdelemről és az éveken át 10 százalékos GDP-növekedést hozó gazdasági fejlődés lassulásával kialakult új helyzetről tárgyalnak. Csupa olyan kényes témáról, amelyek szintén közelről érintik az ország biztonságát és stabilitását.
2014. 03. 07. (XVIII/10)
