A lázadókkal szemben Aszad és a szír hadsereg Homsz városában győzni tudott – a felkelők a köztük tartózkodó nyugati tudósítóknak elmondták, hogy a lázadók az élelem és az alapellátások hiánya miatt voltak kénytelenek feladni utolsó központjukat az ostrommal szemben. Aszad annak ellenére nem engedte eljutni a segélyeket ezekre a területekre, hogy az ENSZ és a nemzetközi közösség előírta, hogy az élelemnek és az ivóvíznek Szíria minden térségébe akadály nélkül el kell jutnia. A hosszan tartó ostromgyűrű azonban meghozta a győzelmet, a lázadók ugyanis már éheztek Homsz óvárosában.
Irán és a libanoni Hezbollah nélkül azonban nem sikerülhetett volna a győzelem, ami egyébként nem akkora arányú, mint amekkora lehetett volna, ha a kapott külföldi támogatást figyelembe vesszük. Oroszország – bár közvetett módon–, valamint a síita szervezetek, az iráni Forradalmi Gárda és a Hezbollah hosszú ideje fegyverekkel, pilóta nélküli drónokkal, és mint utóbb kiderült, folyamatos katonai kiképzéssel, titkosszolgálati adatgyűjtéssel segítették a szíriabeli síita kisebbség, az alaviták szektájához tartozó Aszadot a hatalomban maradni.
Hiába támogatta a lázadókat pénzzel a szunnita Szaúd-Arábia vagy az al-Kaida, a Nyugattól „csak” anyagi segítséget kaptak; azokat a fegyvereket, amelyekkel saját véleményük szerint megnyerhették volna a háborút, hiába várták, míg Aszad számára folyamatosan érkeztek a fegyverszállítmányok Iránból. A nyugati hatalmak, érthető módon, arra hivatkozva nem támogatták fegyverekkel a lázadókat, hogy semmi nem garantálja, hogy ezek nem kerülnek olyan szervezetek kezébe, amelyek ellen éppen ugyanezek a hatalmak a terror elleni harcban küzdenek.
Izraeli források szerint Irán magas szinten támogatta az Aszad-rezsimet, még úgy is, hogy hivatalos álláspontjuk csak „elvi” támogatás volt: külügyminiszterük azt nyilatkozta, nem avatkoznak be a konfliktusba, bár támogatják „szír testvéreiket”. A Jerusalem Post értesülései szerint azonban az iráni Forradalmi Gárda elit alakulatából, a Kudszból legalább 60-70 vezető beosztású tiszt vett részt a háttérben a szír hadsereg kiképzésében és titkosszolgálati információk gyűjtésében, amivel Aszad egyértelműen fölénybe került a lázadókkal szemben. Mindezek mellett ezrek támogatták Aszadot az iráni Basij félkatonai szervezet önkéntesei közül is, és számos arabul beszélő síita érkezett Irakból is, hogy a lázadók ellen harcoljon.
A BBC szakértője, Jim Muir szerint – aki Bejrútból tudósított a háború ideje alatt – annak is köszönhető a lázadók bukása, hogy nem tudtak egységes frontot képviselni az uralkodó síita rezsimmel szemben. Aszad katonai vezetése azonban végig egységes maradt, nem jöttek létre törésvonalak, amelyek megosztották volna a parancsok végrehajtását. A lázadók viszont sosem voltak igazán egységesek, a száműzetésben lévő vezetőség nem tudott egységet teremteni a sok kis csoport között, amelyek egymással is versengtek az irányító pozícióért. Jelentős konfliktus alakult ki az al-Kaida fiókszervezete, a Dzsabhat al-Nuszra és az ISIS (Iraki és Levantei Iszlám Állam) között, amely radikális cselekményeivel kivívta több más lázadó csoport ellenszenvét, és többen azzal vádolták, hogy az uralkodó rezsim építette be őket a lázadók közé. Szíria északi részén még mindig egymással küzdenek a lázadó egységek a területek fölötti kontrollért.
Aszad garantálta a lázadók számára, hogy békében elvonulhatnak, amennyiben leteszik a fegyvert. E hét kedden hagyták el az utolsó felkelők Homsz óvárosát, viszont nem érzik biztonságban magukat, ugyanis idén egyszer már történt hasonló megállapodás. Akkor az ENSZ kérte, hogy engedjék elvonulni a civileket Homszból, akikkel kapcsolatban Aszad ígéretet tett, hogy szabadon távozhatnak. Ahogy elhagyták a várost, letartóztatták őket, és a mai napig nem kerültek elő, az ENSZ pedig semmit nem tett hollétük kiderítésére. Így a lázadók teljes joggal gondolják, hogy rájuk is ilyen sors vár. Ráadásul Aszad katonái nem egyszer a tűzszüneti megállapodást is figyelmen kívül hagyták, miután a lázadók már letették a fegyvert.
Hatalma megszilárdítása érdekében, bár a helyzet demokratikusnak vagy jogilag tisztának egyáltalán nem nevezhető, Aszad június 3-ára választásokat írt ki.
A régihez azonban akkor sem lehet majd visszatérni, ha Aszad újraválasztatja magát – a háború rombolása ugyanis évtizedekre visszavetette az ország gazdaságát, milliók távoztak Szíriából. Elemzők szerint Aszad azért sem dőlhet hátra annak biztos tudatában, hogy megoldotta a következő húsz évre a problémákat, mert a győzelem ára az Irántól és a Hezbollahtól, illetve közvetve Oroszországtól való egyre erősebb függés. Hosszein Amir-Abdollahian, Irán külügyminiszterhelyettese pedig már úgy nyilatkozott: „Nem az a szándékunk, hogy Bassár el-Aszad egész életére elnök maradjon. Viszont nem támogatjuk azt az ötletet sem, hogy radikális erőket és terrorizmust alkalmazzunk, hogy megdöntsük Aszadot és a szír kormányt.”
Hazatérés
2014. 05. 16. (XVIII/20)
