„Ez a könyv azokról a döntésekről szól, amelyeket külügyminiszterként hoztam, valamint azokról, amelyeket Obama elnök és világszerte más vezetők hoztak az elmúlt években. (…) Kihívásaink és választási opcióink három kategóriába esnek: A megörökölt problémák, beleértve a két háborút (Irakban és Afganisztánban – a szerk.) és a pénzügyi válságot. Ehhez jöttek az új, gyakran váratlan események és fenyegetések, amelyek közel-keleti homokviharoktól kezdve a csendes-óceáni térség háborgó hullámain át a kibertér járatlan vizeiig terjednek. De nem feledkezhetünk meg azokról a lehetőségekről sem, amelyeket az egyre szorosabban egybekapcsolt világunk kínál a számunkra. Ez utóbbiak megalapozhatják a 21. században Amerika jólétét és vezető szerepét” – írja Hillary Clinton a Hard Choices (Nehéz választások) című könyvében.
Barack Obama külpolitikája első elnöki ciklusában, 2008 és 2012 között hozott döntésekre alapul, amikor Clinton állt a State Department, az amerikai Külügyminisztérium élén. Az elnök globális stratégiája Amerika szuperhatalmi státusának átalakítása egyfajta „okoshatalommá” (smart power). Ez utóbbi fogalom éppen Clinton kedvenc variációja, az okostelefonok népszerű kategóriájának politikai megfelelője.
Az „okoshatalom” a feltételezések szerint nem a katonai dominanciájával, hanem a kultúrák és globális hatalmi övezetek iránti érzékenységgel tudja érdekeit érvényesíteni. Ezt fogalmazta meg Barack Obama a 2009-es kairói beszédében, amikor saját élettapasztalatára hivatkozva azt állította, hogy elődeinél sokkal inkább ismeri és érti az iszlám kultúrát, mert három kontinensen hallotta „a müezzin imára hívását hajnalban és alkonyatkor”. Ezért az Egyesült Államok támogatását kínálta nemcsak Washington hagyományos arab világbeli szövetségeseinek, hanem a korábban radikális fundamentalista irányzatnak tekintett egyiptomi Muzulmán Testvériség és más szunnita csoportok számára, beleértve a palesztin Hamaszt is.
A politikai nyitást hamarosan követte az „arab tavasz”, amely azonban nem kibontakozást, hanem fokozódó káoszt hozott a Közel-Keleten és a tágabb értelemben vett iszlám világban. Hillary Clinton számára ennek legdrámaibb következménye az Egyesült Államok líbiai nagykövetsége ellen Bengáziban 2012. szeptember 11-én végrehajtott támadás volt, amelyben életét veszítette Chris Stevens nagykövet is.
Clinton könyvében megható szavakkal emlékezik meg Stevens nagykövetről, akit személyesen jól ismert mint „tehetséges diplomatát és nagyon figyelmes, valamint rendkívül melegszívű emberi lényt”. A külügyminiszter személyesen kérte fel Stevenst erre a posztra.
Az iszlamista támadással kapcsolatban azonban a mű nem szolgál új információkkal: „A vizsgálatok fokozatosan tárják fel az ismereteinket a támadással kapcsolatban” – írja Clinton, akit sokan felelősnek tartanak a bengázi eseményekkel kapcsolatos feltételezett elhallgatásokért.
A volt külügyminiszter továbbra is a Mohamed életéről készített elhíresült amatőr videót tartja a fő felelősnek az incidensért, és védelmébe veszi Barack Obamát: „Miután meghallotta a támadás hírét, az elnök parancsot adott, hogy minden szükséges lépést tegyenek meg az embereink védelmére Líbiában. Magától értetődő volt, hogy minden rendelkezésre álló eszközt azonnal mozgósítottunk. A helyi CIA-kirendeltség már akcióban volt, de az elnök ennél nagyobb erőt akart bevetni. Ha amerikaiak kerülnek tűz alá, a hadsereg főparancsnokának nem kell kétszer kiadni a parancsot. A hadseregünk mindent megtesz, ami emberileg lehetséges az amerikai életek megmentésére – sőt ennél többet is. Soha nem értettem meg azt, hogy miért feltételez bárki is mást.”
Hillary Clinton könyvének egyik leginkább várt fejezete volt a Líbiával foglalkozó rész, ezért nyilvánvaló csalódást keltett az, hogy a volt külügyminiszter ilyen frázisokkal igyekszik lezárni a kellemetlen kérdéseket. Ez Clintonnak politikai kárt, a kiadónak pedig anyagi veszteséget hozott. Az évad politikai bestsellerének várt könyv a hatalmas médiaérdeklődés ellenére sem került fel a sikerlisták élére, sőt megjelenése után két héttel már csak a 22. helyen állt a legnagyobb forgalmú könyváruház, az Amazon eladási listáján.
A promóciós körút ráadásul további bakikat hozott. Egy ártalmatlannak indult tévéinterjúban Hillary Clinton azt állította, hogy férjével „kész csődhelyzetben” voltak, amikor kiköltöztek a Fehér Házból, és „ma sincsenek jól eleresztve”. Bill Clinton is kiállt felesége mellett, mondván, több millió dollár adósságuk volt, amit nagy nehezen sikerült ledolgozniuk. Az amerikaiak azért fogadták kétkedve Clintonék szavait, mert adónyilatkozataik szerint 2000 és 2007 között 109 millió dollárt kerestek. A volt elnök alkalmanként félmillió dollárért tart beszédeket, Hillary Clinton ennek feléért vállal fellépéseket, mióta 2013-ban otthagyta a külügyminiszteri posztot. Ez a minibotrány is visszaüthet a 2016-os elnökjelölti kampányban, már ha Hillary egyáltalán elindul, amire elemzők már 50 százaléknál kisebb esélyt látnak.
2014. 06. 27. (XVIII/26)
