Az írónő a Harrogate Bűnügyi Írófesztiválon beszélt az új könyvekről, ahol – férfi álnevéhez hűen – szürke öltönyben és rózsaszín nyakkendőben jelent meg. A fesztiválon azt is elmondta: több új krimit tervez, mint a hét megjelent Harry Potter-könyv, hiszen már most a harmadik és a negyedik köteten dolgozik, és a történeteknek nem kell kapcsolódniuk egymáshoz. A krimik Cormoran Strike nyomozó kalandjait írják le, aki leszerelt a hadseregből, és újabban különböző bűnügyeket old meg. Rowlingtól – állítása szerint – sohasem állt távol a krimik világa, hiszen szerinte a „Harry Potter-könyvek is álruhába bújtatott detektívregények”.
Az írónőnek, bármennyire is szerette volna, nem sikerült sokáig fenntartania az inkognitóját: néhány hónap után kiszivárgott, hogy valójában ő a Robert Galbraith néven jegyzett krimik szerzője. Rowling ugyanis megbízott egy ügyvédi irodát, hogy képviseljék „Robert Galbraith-et”, azonban az ügyvédje elmondta a titkot a felesége barátnőjének, aki pedig egy Twitter-bejegyzésben kiadta az információt a Sunday Times újságírójának. Az újság a címlapon közölte a hírt azt állítva, hogy az általuk felkért nyelvészeti szakértő tárta fel a szerzői azonosságot, a Harry Potter-könyvek és a krimik közötti nyelvi hasonlóságokat vizsgálva. Később a Sunday Times elismerte, hogy a Twitteren keresztül jutottak az információhoz. A szerző ezek után meg is nyerte a cég ellen indított pert, azonban a kártérítést és a könyvekből befolyó összeget nem a saját céljaira kívánja felhasználni: szükségben lévő volt katonák és családjaik profitálnak a bevételből az elkövetkező három évben.
Kritikusok szerint viszont maga Rowling és marketingcsapata állhatott a „kiszivárogtatás” mögött, ugyanis amíg ki nem derült, hogy ő a krimik szerzője, mindössze 8500 példányt sikerült eladniuk, míg a hír megjelenése után pár órával már több mint 17 ezret. Rowling tagadta, hogy ilyen jellegű kampányt szerveztek volna, és azt nyilatkozta: azért írt álnéven, hogy bebizonyítsa magának, hírverés nélkül is tud jó könyveket írni. Az azonban tény, hogy a kiszivárogtatás miatt nemcsak megemelkedett az eladott példányok száma, hanem több ezer helyet javított az Amazon.com eladási listáján, sőt a legutóbbi könyve bestsellerré vált.
Annak ellenére, hogy újabban krimiket ír, J. K. Rowling továbbra sem szakadt el Harry Potter világától: az utóbbi időben forgatókönyvet írt, illetve egy teljesen új novellát is feltöltött honlapjára, ami már a háromgyermekes egykori varázslótanoncról szól. Emellett pedig internetes honlapján a mai napig megrendelhetőek a könyvek, e-könyvek és sokféle Harry Potter-szuvenír: bögrék, kitűzők, poszterek, tollak és plüssbaglyok egyaránt, melyek ma is jelentős bevételt hoznak.
A jelenlegi adatok szerint az első kötet 1997-es megjelenése óta több mint 450 millió példány kelt el a Harry Potter-sorozatból, és nemcsak a könyvekből, hanem a filmek után is jelentős vagyonra tett szert a szerző. 2001-ben még dollármilliárdos volt, és egyes hírek szerint gazdagsága az angol királynőét is felülmúlta. Családjával előszeretettel utazgatott galápagosi, mauritiusi és Seychelle-szigeteki luxusutakra.
A magas brit adók és a különböző jótékonysági szervezeteknek nyújtott pénzügyi támogatás miatt napjainkra jelentősen megcsappant ez a vagyon: „mindössze” 570 millió fontot tesz ki, és Rowling 2002 óta nem szerepel a milliárdosok Forbes által összeállított listáján sem. Az írónő egyébként nemcsak a Harry Potter-könyvekről, hanem adakozókedvéről is elhíresült: 25 millió fontot adományozott egy szervezetnek, mely a kelet-európai gyermekotthonokban élők körülményein igyekszik javítani, hogy végül visszakerülhessenek a családjukhoz.
Emellett jelentős összeggel támogatja a Lumos elnevezésű szervezetet, mely többek között Ugandában, Kamerunban, Tanzániában, Nigériában, Kambodzsában és Afganisztánban tevékenykedik, és célja a malária elleni gyógyszerek fejlesztése és lakossághoz való eljuttatása. Az írónő az elnöke a Gingerbread nevű szervezetnek is, amely a gyermekeiket egyedül nevelő családokat támogatja, emellett pedig a rákbetegeket kezelő Maggie Központok és a Skót Szklerózis Multiplex Társaság patrónusa.
Leginkább azonban nem ezeknek a szervezeteknek a támogatásával, hanem a skót függetlenedés elleni, „Jobb Együtt” elnevezésű kampánynak adott egymillió fonttal vívta ki a figyelmet, illetve sokak ellenállását: ezzel az összeggel ugyanis ő vált a brit-párti kampány legbőkezűbb támogatójává. Ráadásul azzal az állításával is magára haragította a skót nacionalistákat, hogy szerinte előnyösebb lenne Skócia számára, ha továbbra is Nagy-Britannia része maradna.