A tavaly novemberi megállapodás értelmében, amelyet Irán az ENSZ Biztonsági Tanácsának vétójoggal rendelkező államaival, illetve Németországgal kötött, a perzsa államnak a birtokában levő összes, 20 százalékra dúsított uránt üzemanyaggá kell átalakítania, tartózkodnia kell újabb centrifugák vásárlásától, illetve a továbbiakban nem üzemeltetheti a nehézvízreaktorait sem. Ezért, valamint annak fejében, hogy megengedik a megállapodás betartására irányuló gyakoribb külső ellenőrzéseket, 7 milliárd eurónyi gazdasági szankciót oldott fel a nemzetközi közösség Iránnal szemben. Ebből a listából azonban mindössze egy pontot sikerült teljesítenie az iráni kormánynak: közömbösítették a 20 százalékra dúsított uránkészletet, amely ugyan igen távol volt még az atombomba előállításához szükséges 90 százalékos szinttől, ám katonai célokra már alkalmazható.
A végső megállapodásról szóló tárgyalások megrekedésének oka elsődlegesen a dúsító centrifugák körül található. Irán ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a jelen pillanatban birtokában lévő 19 ezer centrifugából legalább tízezer továbbra is üzemeljen, illetve a jövőben ötvenezerre szeretnék növelni a centrifugák számát, amelyek 5-20 százalékig dúsítanának uránt – ezt a lakossági energiatermeléshez beindított reaktorokban használnák fel.
A tárgyalóasztal másik oldalán ülő nyugati hatalmak viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy ha engedik a továbbiakban a lakossági felhasználáshoz 5 százalékra dúsított urán előállítását, a centrifugák számát jelentősen csökkenteni kell. Ennek értelmében nem támogatják újabb eszközök üzembe állítását. Ez a nézeteltérés vitte zsákutcába a tárgyalásokat, és félő, hogy a következő négy hónap végén sem sikerül kitörni ebből az állapotból. Amennyiben ugyanis Irán valóban le akarja állítani a katonai nukleáris programot, nyugodtan elfogadhatná az ajánlatot, az ugyanis nem szól a létesítmények teljes felszámolásáról (amire Izrael szerint viszont szükség volna). A korlátozott engedmények fejében feloldhatók lennének az iráni gazdaságnak súlyos válságot okozó gazdasági szankciók. Az optimista pozíció azonban, amelyet a kamerák előtt felvesznek, úgy tűnik, nagyon távol áll a tárgyalóasztal melletti pozíciótól.
Erre a megállapításra jutott az amerikai kongresszus is, miután a külügyminisztérium főtárgyalóját, Wendy R. Shermant kétszer is meghallgatták, és nem tudott kielégítően konkrét választ adni a kérdésekre, ugyanis Irán igen kevés részletet enged nyilvánosságra kerülni az atomprogrammal kapcsolatosan. Legalábbis a hivatalos megfigyelők számára, ugyanis a Washington Postban Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter elmondta: úgy tervezik, hogy három és hét év közötti időszakra fagyasztanak be mindent, utána újraindul a program.
Sajnálatos módon nincs összhang az amerikai törvényhozáson belül, hogy kié lesz az utolsó szó – Obamáé, vagy a Kongresszus dönt. Ezt az ellentétet igyekeznek egyre jobban kihasználni az irániak, hogy időt nyerjenek, amit az is mutat, hogy Irán megpróbálta belekeverni a tárgyalásokba az ILIÁ-val, az Iraki és Levantei Iszlám Állammal fennálló konfliktusát is. Amerika viszont világossá tette, hogy jelen pillanatban csak a nukleáris program sorsának megnyugtató rendezéséről hajlandó tárgyalni, amelyben nincs szó a katonai segítségnyújtásról, főleg nem úgy, hogy az iráni kormány a katonai együttműködés fejében egyezik bele a további engedményekbe – ezeket ugyanis Teherán az Iszlám Állam fenyegetései nélkül is köteles volna megtenni a tavalyi megegyezés szerint.
A megállapodást az is sürgetni látszik, hogy az irániak nyilvánvaló elégedetlensége újabb fordulatot hozhat a perzsa állam életében. Úgy tűnik ugyanis, hogy politikai visszatérésre készül Mahmúd Ahmadinezsád korábbi iráni elnök, akinek Izrael elleni gyűlölettől fűtött megjegyzéseire még mindannyian jól emlékszünk. Egyre több kép jelenik meg az interneten arról, ahogy például Khomeini ajatollah halálának 25. évfordulóján a tömegben elvegyülve beszélget, vagy a helyi tömegközlekedéssel utazik a nép között.
A berlini Tudomány és Politika Alapítvány elemzői szerint Ahmadinezsád kezére játszik, hogy a gazdasági szankciók miatti válság erős negatív hatással van az utca emberére, így mivel még mindig százezrek rajonganak érte, reális esélye lehet arra, hogy újra hatalomra kerüljön. Ha a jelenlegi Rohani-kormány nem tud megegyezni az atomprogramról az ENSZ BT tagjaival, szinte teljesen biztos, hogy Ahmadinezsád meg sem fogja próbálni azt a látszatot kelteni, hogy lehetőség van a tárgyalásos megállapodásra. Újraválasztása több okból is ártana az ügynek. Ultranacionalizmusa, fanatikus vallási nézetei és kiszámíthatatlansága újra időzített bombává teheti Iránt a diplomáciai színtéren, amely most látszólag mérsékeltebb hangnemet üt meg.
2014. 08. 01. (XVIII/31)
