A járvány, amely immár több mint 1200 halálos áldozatot szedett, továbbra is a négy afrikai országot, Guineát, Libériát, Nigériát és Sierra Leonét érinti leginkább. A testnedvekkel terjedő, lázat, súlyos belsőszervi vérzést, hasmenést és komoly fájdalmakat okozó vírus fertőzési hulláma viszonylag egyszerű higiéniai szabályokkal megállítható lenne. A WHO szerint a nehézséget részben az érintett országok gyenge egészségügyi rendszere, a pénzügyi források és a felszerelések hiánya okozza, ám a probléma nem merül ki ebben.
Az áldozatok egyre növekvő száma ellenére a lakosság nagy része továbbra sem hajlandó együttműködni a fertőzés megállításáért küzdő hatóságokkal. Libéria fővárosában, Monroviában, a járvány epicentrumának tartott városrészben a helyiek karantén felállítása ellen tiltakoztak, mondván, hogy az Ebola-ügy csak biznisz, amiben ők nem hisznek. Valóban, ha a jelenlegi járvány adatait összevetjük az ellenanyaggal egyébként kivédhető malária évi félmillió áldozatával, vagy az évente csaknem 4 és fél millió öt év alatti afrikai gyermek fertőzött ivóvíz miatti halálával, az ebolás adatok szinte elhanyagolhatók. Ezek fényében akár képmutatónak is tűnhet a járványt napi szinten elemző főáramú média, ami sokkal inkább a nyugati világ Ebolától való félelmét tükrözi, mintsem a fekete kontinens népével való együttérzést.
Tény azonban, hogy a monroviai ideiglenes kórházat a múlt szombat este komoly támadás érte. A botokkal hadonászó, zömében fiatal támadók Ellen Johnson Sirleaf elnök személyét becsmérlő kifejezések közepette a Nincs is Ebola! mondatot ordítozva matracokat, ágyneműt és gyógyszereket vittek el. A támadás során az eredetileg 29, karanténban tartott betegből 17 beteg elmenekült, és a támadást követő napokban hármat a családtagok erőszakkal vittek haza.
Ez a legutóbbi eset csak egy a sok közül. Sierra Leone leginkább érintett régióiban például 1500 rendőrt és katonát helyeztek szolgálatba a hasonló lázadások megfékezésére, de úgy tűnik, ez sem elegendő a gyanakvó és félelemmel teli közösséggel szemben. További probléma, hogy az elhunytak érintését szabályozó rendeletek betartása sem valósul meg, mert a rokonok továbbra is a tradíció szerint végzik a halottak rituális mosdatását, valamint temetés előtti ölelgetését és csókolgatását, ami melegágya a vírus terjedésének.
Ott, ahol a fertőzés veszélyét legalább komolyan veszik, egyre-másra bukkannak fel a vírussal szemben hatékonynak gondolt népi gyógymódok. A legártalmatlanabb egy Nigériában sms-ben terjedő üzenet volt az elmúlt hetekben, miszerint, az egyébként antioxidáns hatással bíró keserű kóla növény gyümölcse hatékony az Ebolával szemben. Annak ellenére, hogy a hatóságok azonnal felhívták az emberek figyelmét a hazugságra, a kóla-gyümölcs ára máris az egekbe szökött. Szintén Nigériában két ember meghalt, húsz pedig kórházba került nagymértékű só fogyasztása miatt, amiről úgy vélték, hogy a vírusfertőzést megelőző hatása van. Libériában pedig némelyek hasonló megfontolásból klórt ittak.
További probléma, hogy a nyugat-afrikai országokban a fertőzés kitörése óta sem hagytak fel a vírusgazdának tekintett állatok húsának, más néven a bozóthúsnak a fogyasztásával. A helyi erdőkben vadászott állatok, őzek, majmok, patkányok és denevérek közül a gyanú szerint a gyümölcsevő bőregér a lehetséges vírusgazda. Annak ellenére, hogy a megfelelően elkészített, főtt vagy sült hús nem jelent veszélyt az elfogyasztóra, a vadászok és a feldolgozók, akik az állatok testnedvével esetlegesen érintkeznek, megfertőződhetnek.
Az egészségügyi szakemberek szerint a bozóthús fogyasztásának elhagyása csökkentené a járvány terjedését és az új fertőzések kialakulását, a tiltó rendelkezés betartatása azonban gyakorlatilag lehetetlen ott, ahol a vidéki lakosság a vadállatok húsán kívül nem jut más fehérjeforráshoz. Az érintett országok ugyanis a világ legszegényebb országai közé tartoznak. Egy, az országok fejlettségét vizsgáló ENSZ-felmérés szerint 187 ország közül Guinea a 178. helyen áll: a lakosság fele a létminimum alatt él, ötöde pedig extrém szegénységben. Guineát Sierra Leone követi a 177. helyen, Libéria pedig a 174. a listán. A kicsi és egymástól, valamint az urbanizált területektől elszigetelt erdei települések gyakorlatilag semmit nem fejlődtek az elmúlt évtizedekben. Ezek ugyanis a mindenkori kormány látószögén kívül esnek, mivel a fővároshoz közelebb eső régióknál lényegesen kisebbek, befolyásuk csekély, ezáltal kevésbé jelentenek veszélyt a hatalomra.
2014. 08. 21. (XVIII/34)
