Nem használ Facebookot és Twittert, kendőben jár, és a legnagyobb vágya, hogy tanulhasson. Napjaink leghíresebb tinije, Malala Juszufzai éppen kémiaórán ült, amikor megtudta, hogy ő kapta a Nobel-békedíjat, és a hír nem forgatta fel annyira az életét, hogy ne várta volna meg a tanítási nap végét az iskolában. Talán nem is tudott róla, hogy a közösségi médiumokon már őt ünneplik, és a legnagyobb celebritások küldenek számára gratulációkat, többek között Naomi Campbell szupermodell, aki mémet teremtve az elsők között gratulált „Maláriának” a kitüntetéshez.
Rég aratott ekkora elismerést a Nobel-békedíjat odaítélő bizottság. Két szürke év után, amikor is szervezetek, név szerint az Európai Unió, majd a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet kapta az elismerést, az oslói testület végre olyan emberekre irányította a reflektort, akiknek a munkásságát valóban világszerte elismerik. Arról nem is beszélve, hogy a két említett szervezet sikerei a világbéke hatékony elősegítésében minimum megkérdőjelezhetőek, Malala Juszufzai és Kailás Szatjárti eredményei azonban magukért beszélnek.
A díjazottak „a gyermekek és fiatal emberek elnyomása ellen tett küzdelmükért” kapták az elismerést. Bár Juszufzai és Szatjárti két ellenséges viszonyban álló ország szülöttei, munkásságuk profilja nagyon is hasonló. Szatjárti 1980-ban, tanári karrierjét félbehagyva a politikával kezdett foglalkozni, és ugyanebben az évben megalapította Bachpan Bachao Andolan, azaz „Mentsük meg a Gyerekkort Misszó” névre hallgató mozgalmát. A misszió azt tűzte ki célul, hogy India számos államában lehetőséget nyújtson a rabszolgamunkára kényszerített gyerekeknek arra, hogy normális életet élhessenek és iskolába járhassanak. Szatjárti és társai áldozatos munkája során létrejött egy bentlakásos iskolahálózat, amely már India 12 államára kiterjedt. Emellett Dél-Ázsia területén létrehozott egy olyan rendszert, amely számon tartja azokat a szőnyeggyártókat, akik kézzel szövött darabjaikat bizonyíthatóan gyermekmunka nélkül hozzák létre.
2014. 10. 17. (XVIII/42)
