Yassin Salhival, a pénteki merénylet elkövetőjével egyidős, és gyakorlatilag majdnem ugyanabban a lyoni külvárosban nőttek fel, de teljesen más sorsuk lett. Meglepi ennek az embernek a pályafutása?
– Egyáltalán nem lep meg. A francia társadalom szempontjából rendkívül pesszimista vagyok, nem hiszem, hogy egyedi jelenségről van szó, ami a jövőben ne fordulhatna elő.
A Charlie Hebdo megtámadása után egy muszlim ismerősöm elmesélte, hogy a munkahelyén mintha megfagyott volna a légkör körülötte, és máshogyan kezelték. Ön is így érzi? Bár francia és keresztény, mégis arab származású.
– Nemcsak terrortámadások után érzem úgy magam, hanem nincs nap, hogy ne éreztessék velem, hogy én másmilyen vagyok, és nem ide tartozom. Igen, franciák vagyunk, de ez a személyi okmány erejéig igaz. Egyébként „bevándorolt franciák” vagyunk, és nem simán „franciák”. Ez érződik a tekintetekben, a mindennapos érintkezésben. Azt is tudom, hogy hol, melyik városrészben lakhatok vagy nem lakhatok. A lakcímem is elárulja, hogy arab vagy afrikai vagyok. A lakcímemmel, a tipikus arab kinézetemmel már szűkülnek az esélyeim a munkaerőpiacon. Ha rendőrökkel találkozom, egyből igazoltatnak.
Ilyen terhelt hangulatban akár a többség, akár a kisebbség részéről, ki hisz még egyáltalán a békés együttélésben?
– A civilizációk összecsapásában élünk. Ebben a társadalomban mindenki félelemben él, és mindenki visszavonul a magánszférába. Nincsenek terek, érintkezési pontok a társadalomban, ahol párbeszéd alakulhatna ki a muszlimok és a nem muszlimok között. Az iszlamizmust el kell ítélni, de az érintkezési pontokat tovább kell keresni az iszlámhívőkkel. Én nem félek a muszlimoktól, mert a felebarátomat szeretni kell, ők is a felebarátaim, ezért nincsen helye bennem a félelemnek. De megértem azokat, akik félnek.
Arabként és franciaként milyen jövőt tud elképzelni magának vagy a gyermekeinek Franciaországban?
– A gyermekeinknek arab utóneveket adtunk. Tehát ugyanazokkal a problémákkal kell majd folyamatosan szembenézniük, amikkel én is küzdök. Nemigen érzem magam franciának, és nem hiszem, hogy a gyermekeimnek ez jobban fog sikerülni.
Lelkészi tevékenysége mellett ifjúsági tanácsadóként dolgozik a városi döntéshozók mellett. Milyen városi politikát szorgalmaz?
– A muszlim kisebbség szociális felzárkóztatására bátorítom őket. Az iszlamizmus csak a bezárt, beszűkült közösségekben fog prosperálni. Viszont a felzárkóztatáshoz véleményem szerint nem tartozik hozzá a mecsetek építése közpénzből. Mélyen ellenzem az ilyen programokat. Azt szoktam mondani, hogy akkor építsünk közpénzből mecsetet Franciaországban, amikor engedélyt kapunk keresztény gyülekezetek építésére Szaúd-Arábiában.
A bevándorlás és a menekültügy jelenleg égető téma Magyarországon. Sokan a bevándorlást és a menekültügyet a terrorizmus terjesztéséhez kapcsolják, és úgy gondolják, jobb nem befogadni a menekülteket, mert lehetnek közöttük terroristák. Önnek mi erről a véleménye?
– Valóban lehetnek köztük terroristák is, de a menekülteknek morális kötelességünk segíteni. Az Iszlám Állam, a Muzulmán Testvériség, a szalafisták, mindazok a mozgalmak, amelyek ma az iszlamizmust támogatják, elsősorban a pénzügyi kapcsolatokon, toborzáson keresztül terjednek, nem a bevándorláson keresztül. Magyarországot ezektől a külföldi pénzügyi befolyásoktól kellene megvédeni, hogy ezeknek a csoportoknak a befolyása ne növekedjen az országban. Ha tényleg szeretnénk harcolni a terrorizmus ellen, akkor a következő kérdésekkel kellene foglalkoznunk: miért nem küldünk szárazföldi csapatokat az Iszlám Állam ellen, miért hagyjuk Törökországot nyíltan együttműködni az Iszlám Állammal, és miért veszi meg Európa az Iszlám Állam által exportált kőolajat, ezáltal biztosítva pénzügyi hátterét. Én nem látom kormányaink elszántságát, hogy tényleg foglalkoznának ezekkel a kérdésekkel, ezért is növekszik a terror.
2015. 07. 03. (XIX/27)
