Úgy tűnik, ez eddig nem zavarta a svédeket, legalábbis egészen addig, amíg Oroszország be nem kebelezte a Krímet, és el nem kezdte erőfitogtató hadgyakorlatait Európa körül. Stockholm így kénytelen volt szembesülni azzal, hogy ezen a régóta békés területen is kialakulhat feszült helyzet. Az ország védelmi képessége a jelek szerint egyre inkább izgatja
a svédeket, főként, miután nemrég az Economist kelet-európai tudósítója, Edward Lucas NATO-s forrásokra hivatkozva közzétett egy jelentést, mely szerint Oroszország több mint 30 ezer katonával hajtott végre egy nagyszabású hadgyakorlatot, amelynek során a stratégiai elhelyezkedésű Gotland szigetének elfoglalását szimulálták.
Oroszország stockholmi nagykövete, Viktor Tatarinstev nem is rejtette véka alá, hogy megváltozott kormánya álláspontja Svédországgal kapcsolatban. Egy svéd újságnak nyilatkozva az orosz nagykövet úgy fogalmazott: „katonai jellegű válaszhoz, a csapatok és rakéták átirányításához folyamodnának”, amennyiben Svédország úgy dönt, hogy csatlakozik
a NATO-hoz.
A Lucas által kiszivárogtatott jelentés nyomán Peter Hultqvist svéd védelmi miniszter múlt héten kijelentette: „Tény, hogy Oroszország nagyobb, összetettebb és némely esetben provokatív hadgyakorlatokat hajt végre mostanában. Követjük az eseményeket és megerősítjük a katonai kapacitásunkat.”
A svéd haderő (SAF) mérete, képességei és harckészültsége azonban a kritikák kereszttüzébe került. Johan Wiktorin nyugalmazott alezredes, vezető svéd biztonsági tanácsadó szerint a SAF „egyszerűen túl kicsi ahhoz, hogy megvédje az ország területét”.
Az aggályok nyomán tettek is születtek: a parlament 10,2 milliárd svéd koronával (kb. 1,2 milliárd dollárral, vagyis a GDP 1,2 százalékával) kívánja növelni a védelmi kiadásokat, ami azonban még így is lényegesen kevesebb, mint amit a SAF kért és a NATO javasolt a partnerországok számára.
A legszembetűnőbb mégis a hétköznapi emberek gondolkodásában beállt fordulat: a polgári védelem egy idei felmérése szerint a svédek 57 százaléka kívánja növelni a védelmi kiadásokat (ez az eddigi legnagyobb arány, amit ilyen felmérésekkel mértek), és csak 30 százalékuk jelezte, hogy bízik
a kormány politikájában. A NATO-csatlakozás gondolata is egyre népszerűbb, ami korábban szinte elképzelhetetlen lett volna. A Dagens Nyheter című újság januári felmérése szerint a megkérdezettek 37 százaléka támogatná a tagságot, ami 5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ám 45 százalék még mindig ellenzi a lépést.
A változás persze csak lassanként érett be, hiszen az ország Napóleon kora óta nem állt háborúban senkivel. „A nagy probléma a svéd mentalitás, amely abból indul ki, hogy
1. nem lesz regionális fegyveres konfliktus, vagy 2. ha lesz is, Svédország abban biztos nem lesz benne, vagy 3. úgyis megoldható lesz minden békés úton. Ennek következtében aztán a védelem nem is volt kérdés már jó ideje” – ecsetelte Oscar Jonsson svéd védelmi szakértő. „Vakmerően kidobtuk a védelmi szervezetet az ablakon anélkül, hogy fenntartottuk volna a kapacitásokat és a fizikai struktúrát, amire kevés pénz is elég lett volna.”
Mindez nem is volt annyira probléma a hidegháború alatt, amikor Svédország a GDP-je 3 százalékát költötte a jól felszerelt, közel 350 ezer fős hadseregére. A probléma sokak szerint 2010-ben kezdődött, amikor megszüntették a kötelező katonai szolgálatot. „Ott van ellenpontnak Finnország, ahol
a kötelező szolgálat még mindig népszerű, mivel látják ennek a társadalom védelme területén betöltött világos és nyilvánvaló szerepét” – fejtette ki Keir Giles, a londoni Chatham House Oroszország-Eurázsia programjának a kutatója. A finnek professzionális hadserege 37 ezer főt számlál, amit kiegészít a 350 ezer fős aktív tartalékos állomány. „A hadsereggel kapcsolatos tudatosság elvész, amikor a kötelező szolgálatot eltörlik.” A SAF vezetése persze örül a figyelemnek. „A védelmi kérdések jó ideje nem voltak fontosak a svéd közvélemény számára – nyilatkozta Michael Claesson, a SAF egyik vezetője. – Azonban a térségben kialakuló romló biztonsági helyzet miatt mindez megváltozott.”
Claesson tagadja, hogy Svédországot bármely más ország közvetlenül veszélyeztetné. „Ugyanakkor, ami Oroszországot illeti, jelentős változást látunk a katonai magatartásukban, sokkal könnyebben bevetnek már katonai erőt a politikai céljaik megvalósításához.” A szakértő szerint a SAF „még mindig oda tud pörkölni, ha kell, egyedül vagy a NATO-s partnerei segítségével”. Sokan azonban megkérdőjelezik, hogy a nemzeti gárdával és a tartalékosokkal 50 ezer főre feltornázható katonai létszám és az egyenetlen minőségű felszerelés mennyiben tudna bárkit is elrettenteni. A Chatham House szakértője persze némi iróniával jegyezte meg: „A svéd haderők minden tőlük telhetőt megtesznek, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben a létjogosultságuk okai között nem szerepelt Svédország védelme.”
2015. 07. 10. (XIX/28)
