Amikor Erzsébet Alexandra Mária Windsor 1926. április 21-én világra jött Londonban, senki sem gondolta volna, hogy Nagy-Britannia eddigi leghosszabb ideig hatalmon lévő királynője lesz. Édesapja ugyanis csak második várományosa volt a trónnak. A hagyományos menetrendnek megfelelően V. György királyt VIII. Eduárd néven Erzsébet nagybátyja követte a trónon. Az események azonban 1936. december 11-én drámai fordulatokat vettek: VIII. Eduárd bejelentette lemondását, hogy feleségül vehesse a kétszeresen elvált amerikai Wallis Simpsont. A korona így Erzsébet édesapjára szállt, aki VI. György néven került a monarchia élére. Erzsébet sorsa ezzel megpecsételődött, mivel feltételezhető volt, hogy VI. Györgynek nem születik fia, aki megelőzheti az örökösödésben. Akkor még érvényben volt ugyanis az a több mint 300 éves örökösödési törvény, amely elsőbbséget írt elő a fiúgyermeknek a királyi trónon. A törvényt 2011-ben változtatták meg a Brit Nemzetközösség vezetői, így most már az uralkodó elsőszülöttje örökli a trónt, akkor is, ha lány.
Erzsébet tehát tízéves korától fogva a brit trón elsőszámú várományosává lépett elő, és megkezdődött az előtte álló feladatokra való felkészülés. 21. születésnapja alkalmából Dél-Afrikába látogatott, ahol a Brit Nemzetközösség szolgálatára kötelezte el magát – aminek a gyakorlatban is eleget tett már az uralkodói szék elfoglalása előtt. 1952-ben éppen Kenyában járt, amikor édesapja, akinek évek óta romlott az egészségi állapota, meghalt. A huszonhat éves Erzsébet így királynőként tért haza az afrikai országból. A koronázásra azonban csak a következő évben került sor, a gyász, illetve az előkészületek miatt. A látványos ceremóniát, amelyet 1953. június 2-án tartottak a Westminster apátságban, a televízió élőben közvetítette.
Stabilitás és kiszámíthatóság
2015. 09. 11. (XIX/37)
