Új szuperhatalmi tengely kialakítására törekedne Moszkva és Peking? – tette fel nemrég a kérdést a londoni The Guardian. A hajdani szocialista tábor emléke ma is kísért, bár azóta nagyot fordult a világ. Az orosz utódállam a néhai Szovjetunió 1991-es felbomlása és több köztársaságának függetlenné válása után is messze a világ legnagyobb országa a maga 17,1 millió négyzetkilométerével, 9,6 millió négyzetkilométernyi kínai szomszédja pedig, ahol az egypártrendszer mindmáig fennmaradt a kapitalista módszerekkel működő „szocialista piacgazdaság” közepette, ma is a Föld legnépesebb országa. Atomarzenál és oligarchák mindkét oldalon, több mint négyezer kilométeres közös határ, jelentős gazdasági kooperáció, párhuzamos nemzetközi és diplomáciai érdekek (Líbia, Szíria, Koreai-félsziget, Irán, ENSZ stb. tekintetében), amelyekben közös az ellenérdekeltség minden „szuperhatalmi” (főleg amerikai) hegemóniával szemben. Korlátozott, de hangsúlyos katonai együttműködés: van miért figyelni az orosz és a kínai vezető találkozásaira.
Rég elmúltak azok az idők, amikor – a hatvanas évek végén – a nemzetközi kommunista mozgalom ideológiai és politikai irányításáért ádázul vetélkedő két vörös szomszéd között már-már háborúig fajult a konfliktus. A közös határon fegyveres incidensek, valóságos csaták követték egymást, és Pekingben – mint e sorok írója tudósítóként tanúja lehetett – a lakosság éjjel-nappal óvóhelyeket épített ki arra az esetre, ha a „szociálimperializmus”, azaz Moszkva atomtámadást indítana a kínai főváros ellen.
1972-es történelmi pekingi látogatása idején Nixon amerikai elnök Moszkva potenciális fenyegetésével szemben foglalt állást Peking oldalán – mára viszont a kínai–orosz–amerikai háromszögben, persze egészen más körülmények között, Putyin és Hszi Washington hatalmát igyekszik ellensúlyozni. Annak ellenére is, hogy például a terrorizmus elleni küzdelemben és számos más témában érdekeik ma is találkoznak Washingtonéival.
2015. 09. 11. (XIX/37)
