A Hebron melletti autós terrortámadás áldozata az 54 éves Avraham Aser Haszno, egy hétgyermekes apa volt. A gázolásos terror az ország más részein is folytatódik: néhány órán belül Jeruzsálemben és Szamariában is hasonló támadások történtek. A palesztin narratívában következetesen a jeruzsálemi Templom-hegy státusának állítólagos erőszakos izraeli megváltoztatását nevezik meg a most zajló konfliktus fő okaként, arra számítva, hogy ezzel nemcsak a palesztin közvéleményt lehet gyűlöletre uszítani, hanem a helyszín vallási érzékenysége miatt riadozó nyugati vezetők is Izraeltől várják el, hogy „ne tegyen provokatív lépéseket”. Ez a taktika működik is, és a francia kormány már elő is állt a zseniális javaslattal, miszerint helyezzék ENSZ-felügyelet alá a Templom-hegyet (erről bővebben lásd cikkünket).
A konfliktus kapcsán megszólalt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is, aki megszokott lényeglátásával kijelentette: „Ami sok, az sok. Megértem a palesztin fiatalokat, akiknek a békéhez fűzött reményeit számtalan alkalommal zúzták porba. Azért dühösek, mert folytatódik a megszállás és a telepek építése. Sokan joggal csalódottak, a saját vezetőikben és bennünk, a nemzetközi közösségben, mert képtelenek vagyunk véget vetni ennek a megszállásnak” – közölte a világszervezet vezetője, mielőtt udvariasan megkérte volna a palesztin fiatalokat, hogy fogják vissza magukat: „Nem azt kérem tőletek, hogy legyetek passzívak, hanem azt, hogy tegyétek le a kétségbeesés fegyvereit.”
Ban Ki Mun az izraelieknek azt üzente, hogy megérti biztonsági igényeiket, de „a falak, az ellenőrzőpontok, a biztonsági erők kemény válaszcsapásai és a házrombolások nem képesek helyreállítani a békét”. Ezután elővette a szokott mantrát az „erőszak ördögi körének megtöréséről” meg „az erőszakmentesség bátorságáról, ami a békéhez szükséges”. Természetesen ezek a megállapítások nagyjából annyira vannak köszönő viszonyban a realitásokkal, mint amikor Mun a magyarországi menekültválság kapcsán kijelentette, milyen mélységesen megdöbbentették a röszkei rendőrök „brutális fellépéséről szóló hírek”. Nem meglepő, hogy a főtitkár arról is megfeledkezett, hogy a mostani terrorhullám közvetlen előzménye az volt, amikor New Yorkban az ENSZ székháza előtt ünnepélyesen felvonták a nem létező „palesztin állam” zászlaját. (Palesztin zászlóval ünnepel a hetvenéves ENSZ. Hetek, 2015. szeptember 25.)