hetilap

Bejött Erdogan számítása, aki a júniusi – pártja számára ked­vezőtlen – választási eredmények után újra szavaztatta a török lakosságot. Az indok az volt, hogy nem sikerült kormányzóképes koalíciót felállítani, és a bizonytalanságnak a politikai kockázatok mellett már súlyos gazdasági következményei is jelentkeztek: Törökország hitelképességét leminősítették, és a nemzeti valuta, a líra árfolyama folyamatosan esett. Emellett az elmúlt évtized legvéresebb terrortámadásaiban összesen 130 ember halt meg, és százak sebesültek meg súlyosan. Az egyik robbantás ráadásul a fővárosban, Ankarában történt, ami különösen azért volt aggasztó, mert a fe­le­lősséget az Iszlám Állam vállalta magára. Ugyanakkor a terrortámadások áldozatai többségükben kurdok voltak, akikkel szemben a török kormány épp a nyár elején újította fel magánháborúját, annak ellenére, hogy Ankara az ISIS elleni harcban elvileg ugyanazon az oldalon áll, mint a kurd pesmerga gerillák. Török vadászgépek felváltva bombázzák a dzsihádista terrorállam bázisait és a kurd falvakat, így felmerült a kérdés, vajon a török titkosszolgálat mindent megtett-e a kurd nagygyűlés elleni merénylet megakadályozására.
A megismételt választásban benne volt a kockázat, hogy Törökországban még jobban elmélyül a politikai patthelyzet miatti válság, ám ez végül nem következett be. Az Igazság és Fejlődés Párt (AKP) a vártnál nagyobb győzelmet aratott, és közel 50 százalékos választási eredménye abszolút többséghez juttatta a parlamentben. Az 550 mandátumból 317 jutott az AKP-nak. Ezzel a párt visszaszerezte júniusban elvesztett pozícióját, köszönhetően annak, hogy a nemzeti egységre és biztonságra építő kampányával sikerült elhódítania az ultranacionalista MHP mandátumainak felét. Az AKP emellett a kurdpárti HDP szavazói közül is sokat maga mellé tudott állítani.
Az új többség megszüntette a koalíciós kényszert Erdogan pártja számára, így az optimista várakozások szerint a kormány mostantól zavartalanul koncentrálhat a stabilitás megteremtésére és a reformokra. A Német Marshall Alap igazgatója, Ozgur
Unluhisarcikli a Deutsche Wellének nyilatkozva kijelentette: az AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) „a veszélyek elmúltával megnyugodhat, és visszanyert önbizalmát a társadalmi és gazdasági kérdések megoldására fordíthatja”. A transzatlanti szakértő szerint Erdogan sikerrel túlélte a török Tahrír téren, az isztambuli Gezi parkban kez­dő­dött tüntetéseket, és több nagyszabású korrupciós botrányt is, így biztosnak érezheti hatalmát legalább a következő négy évre.
Más vélemények szerint azonban Erdogan nem érdekelt a konszolidációban, és nem elégszik meg azzal, hogy pártja egyedül kormányozhat Törökországban. Ezzel ugyanis párton belüli riválisa, Ahmet Davutoglu miniszterelnök erősödhet, miközben Erdogan szeretné az országot az elnöki rendszer felé eltolni.
A számok ehhez nem igazán kedvezőek a számára: az AKP-nak a megszerzett 317-nél több, legalább 331 szavazatra van szüksége ahhoz, hogy a parlamentben elfogadtassa az alkotmánymódosítást az elnöki jogkörök kibővítésére. A döntést ez után még népszavazással is meg kell erősíteni, ami egy újabb éles politikai kampányt indíthat. A referendumot elvileg ki is lehet kerülni, ahhoz azonban kétharmados többségre (367 szavazatra) van szükség a parlamentben.
Kritikusan értékelte a törökországi választási eredményeket az al-Arabija véleményrovatában Mahir Zejnalov ellenzéki török újságíró is. Szerinte az AKP abszolút győzelme a „többség diktatúráját” hozza el a kurd és más kisebbségek számára. Egy londoni Törökország-szakértő, Ziya Meral pedig úgy véli: az AKP júniusban éppen azért szerepelt a vártnál gyengébben, mert a választást akkor az elnöki rendszerről és Erdogan meg­erősítéséről szóló népszavazásnak tekintették az emberek. Ez óvatosságra kellene, hogy intse az államfőt, de Meral ennek kevés esélyét látja.
„Naivitás lenne azt gondolni, hogy egy új AKP-t fogunk látni mostantól” – véli Meral, aki szerint Erdogan inkább az ország még erőteljesebb megosztására törekedhet, miközben ellenfeleit és a vele szemben kritikus médiát folyamatos jogi, titkos-szolgálati zaklatásokkal igyekszik felőrölni. Ez sokban hasonlít Putyin hatalmi módszereihez, azzal a különbséggel, hogy – főként a kétmillió menekült és Sziriához való közelsége miatt – Erdogannak jóval kevesebb nyugati kritikára kell számítania, mint az orosz elnöknek, így még Moszkvánál is bátrabban élhet autokratikus eszközökkel.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek