A Kínát 1949 óta ellenőrző kommunista hatalom számára kezdettől fogva dilemma a népesség gyors növekedése. A forradalmat győzelemre vezető Mao Ce-tung a tömegek mozgósításával, a gazdasági fejlődés önkényes gyorsításával próbált véget vetni a szörnyű szegénységnek: „Két kéz többet képes előállítani, mint amennyit egy száj elfogyaszt” – mondogatta. Ám a „nagy ugrás” összeomlott, és az 1960-as évektől kampányok indultak a népesség növekedésének lassítására. A lakosság így is csaknem megkétszereződött 1949 és 1980 között, az egykepolitika startjánál már az egymilliárdot közelítette. A hetvenes évek végén Teng Hsziao-ping, Mao egykori – éppen gyakorlatias gondolkodása miatt évekre félreállított – harcostársa vált az ország meghatározó vezetőjévé. A „szocialista piacgazdaság” létrehozása érdekében általa bevezetett reformok lényeges eleme volt a születések számának radikálisabb korlátozása. „Biztosítani kell, hogy a gazdasági növekedés gyümölcseit ne falja fel a népességgyarapodás” – hangzott az indoklás.
És nem falta fel. Kínai demográfusok szerint az egykepolitika híján ma a népesség akár 400 millió fővel is nagyobb lehetne. A lélekszám így is megközelíti az 1,4 milliárdot (és egy ideig még nőhet). A születési ráta csökkentése azonban hozzájárult ahhoz, hogy a mára a világ második gazdaságává emelkedő Kínában az életszínvonal jelentősen nőjön, és több száz milliós középosztály alakuljon ki. Az érem másik oldala: a hatalom sehol nem avatkozott be olyan mértékben és olyan tömegesen az emberek legintimebb szférájába, mint itt.
Ebben ösztönzést és szankciót egyaránt alkalmaztak a hatóságok. Anyagi és más előnyöket élveztek (például a beiskolázásnál) az „egykés” családok, viszont nagy összegű „gyereknevelési hozzájárulást” kellett fizetniük azoknak a (jobbára tehetősebb) pároknak, amelyek dacosan ragaszkodtak a második kicsihez.
Ám az egykepolitika sem térben, sem időben nem érvényesült egyformán, előfordultak brutális szélsőségek. Helyenként és bizonyos időszakokban tömeges kényszersterilizálásra, abortuszokra került sor. Hosszú távon súlyos következményekkel járt ez a politika a társadalmi hagyományok megsértése miatt is. Mivel a kínai ember szemében a fiú utód nemcsak a név fenntartását, de a nyugodt öregkort is jelenti, a falvakban kezdettől fogva lehetett kérelmezni a második gyermeket, ha az első lány volt (a nemzetiségi körzetekben a hatóság akár három gyerekbe is belenyugodott). A szigor főleg a városokban érvényesült, ahol ma már a népesség zöme él. A városokban ma 15 éven alul minden három gyerekből kettő egyke (falun 3:1 az arány). A teljes kínai lakosság 12 százaléka (160 millió fő) egyedüli gyerek.
Ez nemcsak azt jelenti, hogy az ilyen utód két szülő és akár négy nagyszülő kényeztetésében nő fel, de azt is, hogy idővel egyedül kell majd gondoskodnia akár hat felmenőről is (a kínai nyugdíjrendszer felettébb korlátozott, főleg falun, miközben a 60 éven felüliek száma a mai 13 százalékról 2050-ig 34 százalékra – akár 370 millióra – nőhet). Felborult a nemek közötti természetes arány: a párok millió számra folyamodtak abortuszhoz, ha kiderült, hogy lányt vár az asszony. Bár az orvosoknak 2001-től megtiltották, hogy elárulják a szülőknek a születendő bébi nemét, a módosabbak készek voltak akár külföldön is elvégeztetni a vizsgálatot. Világátlagban több lány születik, mint fiú, de Kínában ma 100 újszülött lányra 118 fiú jut. Kiszámították: férfiak milliói nem találhatnak feleségre. A probléma komolyságát jelzi, hogy mind gyakoribbá, valóságos új bűnözési ággá vált a lányrablás.
A médiában idézett kínaiak – köztük demográfusok – üdvözölték az egykepolitika lezárását, de nem számítanak gyors változásra. Az elmúlt harminchat évben a kínai társadalom átalakult, a szemlélet individuálisabbá, az egyéni jólét fontosabbá, a gyereknevelés pedig igen költségessé vált. 2013-ban az új pártvezetés lehetővé tette a második gyerek vállalását azoknak a pároknak, amelyeknek valamelyik tagja egyke, de az érintett családoknak csak a kisebb része tervezi, hogy valamikor él majd ezzel a lehetőséggel. Pedig a pekingi vezetést nem csak a családi érzések iránti tisztelet vezette döntésében: attól is tart, hogy ha nem következik be a kívánt demográfiai fordulat, súlyos munkaerőhiány léphet fel akár egy-két évtizeden belül. Sokan gondolják, hogy bár a döntés jó irányba mutat, talán már elkésett.
Meggyőzés
2015. 11. 06. (XIX/45)
