MICHAEL O’CONNOR ÉS SARA BADEL CRAEYE
„Hatalmas robajt hallottunk, aztán emberek kezdtek sikoltozni mögöttem” – mondja Michael O’Connor. Ahogy két fiatal férfi lépett a színtérre, és automata fegyverekből válogatás nélkül tüzelni kezdtek, a 30 éves brit férfi és barátnője menekülni próbált, de a tömegben nem jutottak el a kijáratig. Nem látva más esélyt, a földre feküdtek, a férfi testével védte Sarát. „Mondtam neki, hogy szeretem. (…) Azt hittem, meg fogok halni.” Nagyjából 90 perc telt el, mire a rendőrség megérkezett, és rövid tűzpárbaj után minden elcsendesedett. A hely olyannak tűnt, mint egy mészárszék. „Amikor kint voltam, mellbe vágott, hogy mi történt velem, ahogy elmentem azok mellett a szerencsétlenek mellett, akik nem élték túl, akkor esett le az egész.”
GRÉGOIRE PHILONENKO
A műlábat viselő Grégoire a földön feküdt, halottnak tettette magát. Az egyik terrorista megállt mellette, és belerúgott a lábába, hogy lássa, él-e. Kétszer, háromszor is belerúgott, majd célzott – 30 centire Grégoire fejétől. A mellette fekvő férfi meghalt. Grégoire-t az „élettelen” végtagja mentette meg. „Élek. Nem kellene életben lennem, de élek” – mondta a lányának, amikor végre felhívhatta.
BENJAMIN ÉS CÉLIA
Benjamin és Célia 43 évesek, két kislány szülei. Az volt a szerencséjük, hogy a bejárathoz közel, a bárnál álltak, amikor a Bataclanban megjelentek a terroristák. „A hangulat nagyon jó volt, az együttes egy órája játszhatott – meséli Célia. – Majd robbanásokat hallottunk a bejárati ajtó felől.
Mivel a koncert vicces volt, először azt hittem, petárdák.” Ahogy a támadás elkezdődött, Benjamin és Célia a földre vetették magukat. Körülöttük sebesültek, halottak, rengeteg vér; egy 50 körüli férfit a fején találták el, a darabok Benjamin szemüvegére hullottak. Nem mertek megmozdulni, a gyerekekre gondoltak: „Egyszerűen nem tehetjük meg, hogy meghalunk.” 22.30 körül egy karszalagos rendőr érkezett. „Gyorsan, kifelé!” – kiabálta. Egy közeli házba irányították őket, ahol az egyik családnál maradhattak, amíg egy barátjuk értük nem ment hajnali 4 körül. „Életben vagyunk – mondja Benjamin –, de a képektől, amiket láttunk, nehéz szabadulni.”
2015. 11. 20. (XIX/47)
