A regionális választások második fordulójában gyakorlatilag a 2002-es elnökválasztás forgatókönyve ismétlődött meg, amikor a második fordulóba a Front National (FN) akkori elnöke, Jean-Marie Le Pen jutott be a szocialisták jelöltjével, Lionel Jospinnel szemben. A második fordulóban a baloldali szavazók egységes blokkban voksoltak Jacques Chiracra, aki az első fordulóban még azzal írt történelmet, hogy leköszönő elnök ilyen kevés szavazatot korábban soha nem kapott. A második forduló is történelminek minő-sült, mivel a baloldali szavazók támogatásának (is) köszönhetően Chirac ekkor már 82 százalékot szerzett. Az V. köztársaságban egyetlen más elnököt sem választottak meg ilyen hatalmas többséggel.
A baloldali szavazók ezúttal is megmentették a szégyentől Franciaországot, és megállították az FN menetelését, a Nicolas Sarkozy nevével fémjelzett Republikánus Pártra adva voksukat.
A baloldal ugyanis több régióban – ahol kevesebb szavazatot kaptak, mint a republikánusok – visszavonta a listáját, megnyitva az utat az FN elleni összefogás előtt. A 2002-es elnökválasztáshoz hasonlóan a Front National által jelentett veszély mobilizálta a szavazókat, és közel 8 százalékkal többen mentek el voksolni, mint az első fordulóban.
Tekintettel arra, hogy az FN első fordulós sikere nem elcsüggesztette, hanem inkább feltüzelte a választókat – noha a baloldaliaknak nem volt jelöltjük már versenyben –, jól mutatja, hogy a francia társadalom többsége továbbra is elutasítja azt, hogy az FN meghatározó politikai szereplő legyen. Nagy kérdés azonban, hogy ez a választási kudarc vajon megállítja-e a szélsőjobboldali párt 2012 óta tartó előretörését. Az elmúlt három évben a párt négy – helyhatósági, európai, megyei és regionális – választáson is kiemelkedően szerepelt. A mostani választásokon 6,6 millió szavazatot kaptak – ez 200 ezerrel felülmúlta a 2012-es elnökválasztáson Marine Le Penre leadott voksok számát, ami akkor történelmi sikernek bizonyult.
Mindezek ellenére a Nouvel Observateur című baloldali hetilap szerkesztőségi cikkében arra a következtetésre jutott, hogy az FN fölötti plafon továbbra is megmarad, és a szél-sőséges párt örökre ellenzékben marad. A hetilap szerint a számok ellenére az FN továbbra is kívül maradt a mainstream politikai körön, és mint ahogyan Jean-Marie Le Pen, ugyanúgy Marine Le Pen sem lesz képes egy kétszereplős versenyben győzni. Erre mellesleg jó példa a hétvégi for-duló, ahol Marine Le Pen Nord-Pas-de-Calais régiójának elnöki pozíciójáért szállt ringbe a Republikánus Párt jelöltjével, Xavier Bertrand-nal, Nicolas Sarkozy egykori munkaügyi miniszterével szemben. Két hete Marine Le Pen közel negyven százalékos eredménnyel „elsőnek fordult” a jelöltek közül. A régió vezetésének megszerzésével már be tudott volna törni az országos szinten is meghatározó politikusok közé. (Emlékeztetőül, Ségoléne Royal jelenlegi ökológiai miniszter, aki Nicolas Sarkozy ellenfele volt a 2007-es elnökválasztáson, a Poitou-Cherentes régió elnöke volt tíz éven keresztül.) A második fordulóban azonban Le Pen nem tudta még csak megszorongatni sem Xavier Bertrand-t, aki 58 százalékos eredménnyel lett az északi régió elnöke.
Az egykori munkaügyi miniszter, egyben a Grand Orient nevű nagy befolyású szabadkőműves páholy tagja (Páholyban vannak. Hetek, 2008. április 25.) érdekes kampányretorikával állt elő a második forduló előestéjén. Bertrand szerint a Calais-ban zajló migránsválság oka Nagy-Britannia. „Nem vagyok egy nagy földrajztudós, de szerintem az angol határ nem Calais-ban, hanem Doverben van. Nagyon rendesek voltunk néhány évig, de az itt élők már nem tudnak többet bevállalni” – nyilatkozta egy kampányrendezvényen a volt munkaügyi miniszter, arra utalva, hogy mivel a határellenőrzésre még Calaisban sor kerül, ezért él a város határában, a Dzsungelnek nevezett táborban mintegy 6 ezer migráns. Bertrand azt ígérte, hogy kérni fogja majd a 2003-as Le Toquet egyezmény felülvizsgálatát, amely engedélyezte a határellenőrzés áttelepítését Franciaországba. Ezt persze könnyű volt megígérni, de Bertrand jelenleg nem a kormány tagja, úgyhogy ilyen jellegű külpolitikai kérdésre semmilyen fajta befolyást nem tud gyakorolni. Bertrand felvetéséről mellesleg Marine Le Pen azt nyilatkozta a brit Daily Telegraph című napilapnak, hogy „ha megnyitnánk a határokat, az azzal járna, hogy hirtelen annyi migráns jelenne meg a csatornában, mint a Földközi-tengeren, ráadásul nem 6-7 ezer migráns lenne Calais-ban, hanem 25 ezer”.
Az eredmények láttán elsőre úgy tűnik, hogy a jobboldal kényelmes győzelmet aratott, hiszen a tizenháromból hét régiót szereztek meg, ráadásul két szimbolikus győzel-met is elkönyvelhettek Marine Le Pen és a család harmadik generációs politikusa, Marion Marechal Le Pen kiszorításával.
Ez a két szimbolikus győzelem azonban nemigen jött volna össze, ha a szavazók és a PS által vezetett baloldali blokk a republikánusok pártelnökének, Nicolas Sarkozynak a taktikáját követi, aki azt nyilatkozta, hogy a párt „sem fúzióra, sem visszavonulásra nem hajlandó”. Sarkozy ezzel gyakorlatilag a „gyáva nyúlként” ismert autós játékot játszotta el, arra számítva, hogy a végén a szocialisták majd elrántják a kormányt.
Annak ellenére, hogy több régióban nyertek, és még a legfontosabb párizsi régióban is többségbe kerültek, Sarkozy taktikája megosztotta a pártot. Még leg-hűségesebb tanítványa, egykori környezetvédelmi minisztere, a karizmatikus fiatal politikus, Nathalie Kosciusko-Morizet is azt nyilatkozta, hogy a „sem fúzió, sem visszavonulás” taktikája könnyen azzal járhatott volna, hogy mindkét Le Pen nyer, ha hallgatnak a volt elnökre. Kosciusko-Morizet szerint a pártja által az első fordulóban elért 27 százalékos eredmény azzal fenyeget, hogy 2017-ben a párt jelöltje nem kerül be a második fordulóba.
2015. 12. 18. (XIX/51)
