A BBC néhány hónapja fogadja az érdeklődők releváns kérdéseit, és azokat csokorba gyűjtve, kis videókban meg is válaszolja. Így a legutóbbi fesztiválgyőztes, Máns Zelmerlöw reménybeli utódainak is örömhírt mondott: az Egyesült Királyság továbbra is tagja marad az Európai Műsorsugárzók Uniójának, így továbbra is bérelt helyük van a versenyen.
Ennél azonban húsbavágóbb dilemmákkal is meg kellett birkózniuk a briteknek. Ezek egyike az egyik legalapvetőbb kérdés: ki szavazhat majd június 23-án?
A válasz szerint mindenki voksolhat - akár postán is–, aki a brit választási regiszterbe bekerült az elmúlt 15 évben. Továbbá szavazhatnak a Brit Nemzetközösség azon tagjai is (India, Ausztrália, Pakisztán, Kanada... stb.), akik jelenleg az Egyesült Királyságban élnek.
Persze a legtöbb kérdés így is az anyagi élet (lakásárak, nyugdíj, ellátások) köré csoportosult. Ezekre azonban még senki sem tudja a pontos választ. Amennyiben a britek kilépnek az unióból, egy körülbelül kétéves folyamat venné kezdetét, melynek során egyelőre tisztázatlan, hogy milyen uniós jogok és kötelezettségek vonatkoznának a távozófélben lévő tagországra. Egy biztos: az élet egyik napról a másikra biztosan nem változna meg. Így például – Brexit esetén – az Egyesült Királyságban élő uniós dolgozóknak sem kell majd június 24-én azonnal sátrat bontaniuk.
A Brexit támogatói általában 1975-re visszanyúlva kezdik sorolni érveiket. Ekkor volt ugyanis az első brit népszavazás ugyanebben a kérdésben, és akkor az érintettek a maradás mellett döntöttek. Igaz, akkor még csak egy nagy közös piac működött. Az elmúlt 40 évben azonban nagyon sokat változott az EU. Szám szerint 19 új taggal bővült a kör, és az élet legapróbb területeit is fennhatósága alá vonta. Az euroszkeptikusok szerint ez a kérdés ’75 óta folyamatosan a levegőben lógott, míg végül – a köztudottan unió párti – David Cameron 2013-ban „beadta a derekát”. A Brexit támogatói szerint az EU egyszerűen visszafogja az országukat: túl sok a szabály, túl sok a tagsági befizetés, és csak keveset látnak ebből viszont. A britek azon 10 országba tartoznak, amelyek többet fizetnek be, mint amennyit kapnak (legutóbb nettó 8,8 milliárd fontot). Náluk csak Németország és Franciaország „ad többet haza”. (2014-15-ben az unió legnagyobb kedvezményezettjei Lengyelország, Magyarország és Görögország voltak.) Emellett szeretnék újra visszavenni az országhatárok feletti ellenőrzés jogát, és maguk megszabni, hogy ki jöhet hozzájuk dolgozni vagy letelepedni.
A kilépés mindenképpen precedensértékű lenne, hiszen eddig csak Grönland döntött így 1982-ben. 1985-ben ki is léptek az Európai Gazdasági Közösségből, amelyben eredetileg is Dánia részeként vettek részt.
A Brexit egyik nagy ellenzője a Brit Iparszövetség (CBI). Ők rendre közlik vészjósló elemzéseiket az esetleges kilépéssel kapcsolatban. Jelenleg a CBI tagságának négyötöde ellenzi a kilépést – írta nemrég a The Independent. Ezek a cégek pedig közel 7 millió embernek adnak munkát, többek között a magánszektorban dolgozók harmadának, és most úgy érzik, hogy brit vállalkozások tízezreinek véleményét közvetítik. „Számukra az üzlet, a munkahelyek és a növekedés mind az unióban van.”
A CBI az elmúlt hetekben nagy erőkkel mobilizálta országos hálózatát: 24 ipari tanácsot, több száz cégvezetőt. A beérkezett válaszok szerint pedig a megkérdezettek elsöprő többsége (80 százalék) a maradás mellett döntene, még a kisvállalkozók között is 71 százalékos ez az arány. Sőt, a CBI 140 kereskedelmi szervezete közül egy sem szeretne kilépni az unióból. Ennek oka pedig elsősorban a szabad piachoz való hozzáférés és az a több mint 50 nemzetközi kereskedelmi megállapodás, amely ma is biztosítja a megélhetésüket. Ők úgy látják, hogy EU-tagság nélkül mindez nem volna elérhető.
A CBI igazgatója, Carolyn Fairbairn különböző kutatásokra hivatkozva nemrég azt állította, hogy az ország gazdasága „komoly sokkot” szenvedne a kilépés esetén: 2020-ig mintegy 100 milliárd fontba kerülne a Brexit, ami a GDP 5 százalékának felel meg. Még akkor is, ha a szabadkereskedelmi egyezmény az EU-val rövid időn belül helyreáll, 2020-ra legalább 3 százalékpontos GDP-eséssel kell számolni. Az egy háztartásra jutó GDP 2100–3700 fonttal kevesebb lehet, míg a munkanélküliségi ráta 2-3 százalékponttal növekedhet.
De hasonló véleményének adott hangot az egykori miniszterelnök, John Major is, aki szerint az ország „még mindig Európa beteg embere lenne az EU nélkül” – írta a Business Insider. Azt pedig, hogy majd az unión kívül Nagy-Britannia – egy jobb alkupozícióból – újratárgyalhatja a kereskedelmi egyezményeket, egyszerűen „fantazmagóriának” nevezte. A CNN Money szerint a helyi nagybankok is aggódnak a britek miatt. A Deutsche Bank nemrég közölte, hogy Brexit esetén elhagyják az Egyesült Királyságot. A HSBC székháza ugyan megmaradna, de erőforrásainak jó részét Párizsba költöztetné. A Citibank szerint pedig a Brexit 2030-ig 75 ezer munkahely elvesztését eredményezné. A nemzetközi bankházak véleménye nem elhanyagolható, hiszen a pénzügyi szektor az ország GDP-jének 8 százalékáért felelős. London ma a világ legnagyobb devizakereskedelmi központja, amely a globális kereskedés 40 százalékáért felelős.
A Daily Telegraph legutóbbi körkérdése alapján a „verseny állása” éppen kiegyenlítettnek mondható. A válaszok alapján 47 százalék a maradás, míg 49 a kilépés mellett döntene. Ezt persze még tarkítja az a feltétel, hogy egyáltalán hajlandó-e elmenni szavazni az illető? Ezzel korrigálva ugyanis 52 százalék mondana nemet az EU-ra és csak 45 százalék maradna tagállam. Egyébként pedig az unióra nemmel szavazók 79 százaléka biztosan elmenne voksolni, míg az igenlők esetében ez csak 72 százalék. A felmérés úgy találta, hogy a bizonytalan szavazók egyik legnagyobb félelme a „kontrollálatlan és megnövekvő bevándorlás lehetősége”. (Munkatársunktól)
2016. 04. 15. (XX/15)
