Korábbi stabil és mértékadó pártok elbuktak, új formációk, köztük a szélsőjobbos Marián Kotleba Mi Szlovákiánk Néppártja (LSNS) pedig előretörtek a március elején tartott parlamenti választásokon; az így kialakuló parlamenti matematika pedig nagy feladat elé állította a szlovákiai pártokat (Átrajzolt térkép. Hetek, 2016. március 11.). A nyilatkozatokból egy hétig úgy tűnt, hogy széles jobboldali, öt- vagy hatpárti koalíció válthatja le Ficót, és teljes megújulás jöhet az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) egypárti, korrupciós botrányokkal megterhelt kormányzása után. Ez az esély azonban hamar szertefoszlott, miután a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) úgy döntött, hogy nem lép be ilyen kormányba, és kizárólag a Smerrel kíván koalíciós tárgyalásokat folytatni. A döntés patthelyzetet eredményezhetett volna, mivel a két pártnak nem volt meg a parlamenti többsége, viszont az ellenzéki oldalon a Bugár Béla vezette Híd és a Radoslav Procházka vezette Háló (Siet) pártok végül úgy döntöttek, hogy belépnek egy Smer vezette kormányba – így alakult ki a furcsa, hibrid kormánykoalíció (Smer–SNS–Híd–Siet).
Bugárra és Procházkára a döntés után hihetetlen kritika- és támadásözön zúdul. Elsősorban Bugár Bélának rossz a sajtója, szlovák és magyar közéleti személyiségek, újságírók, akik bevallottan a Hídra szavaztak, csalódásuknak adnak hangot, úgy érezve, hogy a Híd elárulta őket. Az interneten mozgalom is indult „köszönöm, de ne az én nevemben” felkiáltással.
A fejlemények nyomán még megszületése előtt megfeneklett a tervezett magyar–magyar (MKP–Híd) közeledés is. A két párt beharangozott közös tárgyalását lefújták, az MKP (amelynek érdeke az előrehozott választás lett volna) élesen bírálja a nemzetiekkel való összeállást. A Híd szlovák szavazóinak nagy része viszont a Smerrel kötött szövetséget nem tudja megbocsátani, mivel a párt választási kampányának egyik vezető motívuma a Smer leváltásának ígérete volt. A Híd egyik alapítója és alelnöke, Simon Zsolt elhagyta a frakciót és a pártot is, mivel szerinte magyarként, a Smer és az SNS korábbi magyarellenes politikájára való tekintettel vállalhatatlan ez az együttműködés.
A jobboldali Siet pártot három vezető politikusa, egyben parlamenti képviselője hagyta el tiltakozásképpen, így még a koalíciós szerződés megkötése előtt a négy párt parlamenti mandátumainak száma 85-ről 81-re csökkent.
Bugár a támadásokkal szemben azzal védekezik, hogy stabil kormány nem jöhetett volna létre a jobboldalon sem, és a nemzetiekkel ott is együtt kellett volna működni. Megegyezés nélkül viszont az előrehozott választások a Híd szerint a szélsőjobb erősödését eredményezték volna. (A választások utáni első felmérés ezt a félelmet valóban igazolta, az LSNS-nek máris nagyobb támogatottságot mértek.) A Híd állítja, hogy programjuk legfontosabb pontjait át tudták vinni a koalíciós tárgyalásokon, ezek nagy része megjelenik majd a kormányprogramban, és a nemzeti párt jelenlététől függetlenül több, a magyar kisebbség számára fontos pont is bekerül.
A nagy választói felháborodást látva az nyilvánvaló, hogy Bugáréknak nagyot kell alakítaniuk Fico árnyékában, hogy visszaszerezzék szimpatizánsaikat. Ehhez a kormányban nem lesz nagy mozgásterük, csak két miniszteri posztot – a környezetvédelmit és az igazságügyit – kapták, viszont „zsarolópotenciáljuk” elég nagy, hiszen ha kilépnek, nincs más alternatíva, tényleg jöhetnek az előrehozott választások – ettől pedig joggal tarthat Fico is.
A választások kapcsán a közbeszédben legtöbbet ragozott téma a neonáci Kotlebáék előretörése, illetve a miattuk megváltozott politikai közeg.
A helyzetet egyelőre mindenki csak tanulja kezelni, a köztársasági elnök és a pártok is igyekeznek az LSNS-t elszigetelni. Szakértők szerint ez visszaüthet, a neonácik „mindenki ellen” retorikáját és kialakított imidzsét akár erősítheti is. Ők ugyanis nem akarnak hagyományos politikai szerepeket játszani, elég nekik a médiafigyelem, a pénz és a hatalom, amiből most egy kicsivel megint többet kapnak.
A szlovák katolikus egyház a zsidó hitközséggel együtt közös nyilatkozatot adott ki az LSNS parlamentbe jutása kapcsán, élesen elítélve a nacionalizmus és az antiszemitizmus minden formáját. A nyilatkozat rámutat, hogy Adolf Hitler 1933. március 5-én parlamenti választásokon szerezte meg a hatalmat, amely aztán a második világégéshez és a holokauszthoz vezetett, Kotlebáék pedig pontosan 83 évvel ez után, a szintén március 5-én tartott szlovákiai választásokon jutottak be a szlovák törvényhozásba. A nyilatkozatban azon reményüknek adnak hangot, hogy az ilyen történelmi párhuzamok sora ezzel le is zárult, és nem folytatódik Szlovákiában a szélsőjobbos eszmék és főleg tettek térnyerése. Elutasítják, hogy Istenre és a nemzetre való hivatkozással bárki emberellenes cselekedeteket hajtson végre, rámutatva, hogy a második világháborús, Kotlebáék által dicsőített Szlovák Állam is ezzel a módszerrel élt és vállalt szerepet a szlovákiai zsidó lakosság szinte teljes kiirtásában. A nyilatkozat katolikus oldalról nagyon is szükséges és helyénvaló, mivel az említett Szlovák Állam vezetője is katolikus pap volt, és néhány szlovák katolikus pap is nyilvánosan Kotleba mellett kampányolt a választások előtt. Van tehát mit tisztázni és kibeszélni a közeli és távoli múltból. Civil szervezetek is mozgolódnak, demonstrációkat szerveznek, illetve kezdeményezik Kotleba pártjának betiltását, amire már volt korábban precedens. Szükség is lesz rá, hogy a „hallgató többség” ne hallgasson, és az új kormányra is nagy felelősség hárul a kialakult helyzet megfelelő kezelésében. A média erős kritikája mellett felhergelt ellenzékkel és Kotelbával a nyakán kell bizonyítania.
2016. 04. 01. (XX/13)
