Ted Cruz hajrája ellenére Indiana 53 százalék fölött Trumpra szavazott, aki mind az 57 itteni delegáltat megkapja. Miután Cruz – meglepetésre – bejelentette visszalépését, a milliárdos akadály nélkül megszerezheti a többséghez hiányzó képviselőket a júliusi konvencióig. Bár John Kasich azt ígérte, versenyben marad, amíg „valaki eléri az 1237 küldöttet”, szerdán ő is bejelentette, hogy felfüggeszti kampányát.
„Azt mondtam, addig folytatom, amíg van járható út a győzelemhez. Ma este, sajnos, ez az út lezárult – jelentette be Indianapolisban az eredmények beérkezése után Cruz. – Mindent megtettünk, amit tudtunk, de a szavazók másik utat választottak. Ezért nehéz szívvel, de hazánk hosszú távú jövőjével kapcsolatban végtelen optimizmussal, felfüggesztjük kampányunkat.”
Cruz egy héttel korábbi, a keleti államokban elszenvedett veresége már nem sok jót vetített előre, de nagy létszámú evangéliumi keresztény lakossága miatt Indianában benne volt egy sikeres szereplés lehetősége. A Kasich-kel kötött megállapodása értelmében – mely szerint Trump megállítása érdekében felosztották a maradék államokat egymás között – úgy volt, hogy az ohiói kormányzó „átengedi” Indianát Cruznak. Ez nem teljesen valósult meg; Kasich visszafogottan ugyan, de kampányolt itt is, emellett szavazói közül sokan fellázadtak a paktum ellen, és inkább Trumpot támogatták, vagy otthon maradtak. Egy másik húzásként a texasi szenátor bejelentette, hogy megválasztása esetén Carly Fiorinát jelöli alelnöknek, ezzel azonban legföljebb némi plusz médiafigyelmet sikerült szereznie.