Különös módon még azok a jelöltek is szerezhettek volna néhányat Washington 44 republikánus delegáltja közül, akik már nincsenek versenyben. Ted Cruz, John Kasich, sőt Ben Carson ugyanis még szerepeltek a szavazólapokon (az előbbi kettő azután adta fel a küzdelmet, hogy kinyomtatták a szelvényeket, utóbbi pedig elmulasztotta időben benyújtani a kampánya felfüggesztéséről szóló bejelentőt). Cruz és Kasich végül 10-10 százalékon, Carson 4-en zárt, így küldötteket nem kapnak (ahhoz 20 százalékot kellett volna elérniük), de a rájuk leadott szavazatok is számítanak, mivel a nemzeti konvención ezeket regisztrálni fogják, amikor a delegátusok államonkénti elosztását bejelentik. Trumpnak mindössze 41 küldött hiányzik a jelöltséghez, és ennél minden bizonnyal bőven többet gyűjt be június 7-én a következő – és egyben utolsó – államokban, ahol összesen még 303 vár kiosztásra.
Kövesd a pénzt!
Donald Trump pénzügyeinek meg-kérdőjelezésével Hillary Clinton könnyen öngólt rúghat, a saját háza táján ugyanis, úgy tűnik, jóval több a söprögetnivaló. A cannes-i filmfesztiválon láthatta először a közönség a Clinton Cash (Clinton-vagyon) című dokumentumfilmet, amely feltárja, hogyan gazdagodott meg az egykori elnök és felesége a 2000-es években. A Peter Schweizer tavaly megjelent, azonos című könyve alapján készült alkotást a demokrata nemzeti konvenció előestéjétől tervezik vetíteni az Egyesült Államokban. A szerző a régi mondás – „kövesd a pénzt” – alapján göngyölítette fel a szálakat. Hillary Clinton saját bevallása szerint, amikor kiköltöztek a Fehér Házból, teljesen el voltak adósodva. Ebből aztán gyorsan kilábaltak: a házaspár 2001 és 2012 között legalább 136,5 millió dollárt keresett. Schweizer arra figyelt föl, hogy Bill Clinton beszédeinek a honoráriumai hirtelen az egekbe szöktek – pontosan azt követően, hogy feleségét az Obama-adminisztráció külügyminiszterévé nevezték ki. 13 magas gázsijú beszéde (amelyek több mint 500 ezer dollárt hoztak a konyhára) közül 11-nek az időpontja Hillary hivatali idejére esett. Ebből kiindulva Schweizer utánajárt, ki fizetett az exelnöknek vagy a Clinton Alapítványnak, és felmerülhet-e a gyanú, hogy a megbízók valamilyen viszonzásban részesültek a külügyminisztériumon keresztül. Néhány példa: egy, a nigériai kormányzó Demokratikus Néppárthoz kötődő újság 1,4 millió dollárt utalt Billnek két előadásért 2011-ben és 2012-ben. Clintonék részéről ez egyet jelentett azzal, hogy szemet hunytak a korrupt és kegyetlen elnök, Goodluck Jonathan jogsértései fölött. Hillary Clinton, amikor külügyminiszterként látogatást tett Nigériában 2012-ben, még gratulált is Jonathannak nem létező „reform-erőfeszítései-hez”. Egy másik alkalommal Bill Clinton 750 ezer dollárt kapott az Ericssontól, amellyel szemben Iránnak szállított eszközök miatt Washington szankciókat fontolgatott. Egy héttel később a külügyminisztérium felmentette a svéd vállalatot minden felelősség alól. 2009-ben, négy nappal Hillary kinevezése után, Bill elmondta első beszédét annak az előadás-sorozatnak a keretein belül, amelyre a TD Bank kérte fel – összesen 2 millió dollár fejében. Nem sokkal később a külügyminiszter asszony támogatni kezdte a kör-nyezetvédők által hevesen támadott – és Obama elnök által is ellenzett – Keystone kőolajvezeték megépítését. Valószínűleg nem véletlen egybeesés, hogy a TD Bank volt a projekt legnagyobb befektetője.Trump mutatói folyamatosan javulnak demokrata riválisával, Hillary Clintonnal szemben. Jelenleg a Real Clear Politics szerint az országos átlagot tekintve 2 tized százalékponttal jár elöl, és minden jelentős közvélemény-kutatás legalább néhány pontos előnyt jelez előre a milliárdos javára: az ABC News/Washington Post 2, a Rasmussen 5, a Fox News 3, a CBS News/New York Times 6, az NBC News/Wall Street Journal 3 pontos vezetést mért. Kezdeti hátrányának ledolgozása részben annak tudható be, hogy a republikánusok egyre inkább legyőzik vonakodásukat vele szemben.
A „kapcsolat” azonban még korántsem idilli, különösen nem Washingtonban, ahol Ted Cruz szimpatizánsai mintha még mindig valamiféle csodában reménykednének. Az előválasztást megelőző hétvégén állami konvenciót tartottak, ahol megválasztották a jelölőgyűlésen júliusban részt vevő küldötteket; a 41 delegáltból 40 a texasi szenátor támogatója. A párt vezetői ugyan sürgetik az összefogást Hillary Clinton legyőzésére, a washingtoni gyűlésen mégis sokan kijelentették, hogy képtelenek Trumpra szavazni.
A leggyakrabban hangoztatott kifogások közt szerepel, hogy a milliárdos „elvtelen”, „narcisztikus”, „nem lehet bízni benne, mert annyiszor váltott színt”, „fasiszta megnyilvánulásai vannak” – akad, aki ezek miatt inkább Hillary Clintont fogja választani. Ugyanakkor, ha Trumpnak sikerül megszereznie a jelöltséghez szükséges többséget (ami több mint valószínű), mindennek nem lesz jelentősége, hiszen első körben minden küldöttnek arra kell szavaznia az országos konvención, akit képvisel. Inkább a párton belül még mindig meglévő széthúzás és szűklátókörűség újabb példájának tekinthetjük az esetet éppúgy, mint a korábbi ellenfelek, Cruz, Rubio és Kasich makacs ragaszkodását megszerzett delegáltjaikhoz, akiket arra buzdítanak, hogy ne szavazzanak át a júliusi konvención.
Egyre fokozódik a Clinton és Trump közötti összecsapások intenzitása. Hillary jellemzően megpróbál gyenge pontokat találni a milliárdoson, így többek között kritizálta külpolitikáját; hangoztatta, hogy nem is olyan sikeres üzletember, mint állítja, és csődbe vinné Amerikát is; legújabban pedig bedobta, hogy Trump a lakáspiac bedőléséért szurkolt a gazdasági válság idején. Ellenfele viszont nem habozik előszedegetni a volt First Lady és külügyminiszter szekrényében szép számmal található csontvázakat, kezdve a Bill Clinton elleni nemi erőszak és szexuális zaklatás vádjaitól, illetve Hillarynak ezek eltussolásában játszott szerepétől Vince Foster rejtélyes öngyilkosságáig (a Clinton-adminisztráció tanácsadójaként dolgozó férfi a házaspár régi ismerőse volt, még Bill arkansasi kormányzósága idejéből. Több elmélet látott napvilágot, amelyek szerint az elnöki párnak érdekében állt eltenni őt láb alól, de mindmáig csak annyi biztos, hogy halálával kapcsolatban tényleg sok a nyitott kérdés.)
Ami Washingtont illeti, eddigi történetében folyamatosan váltakoztak az olyan időszakok, amikor az általános választásokon rendre demokrata, majd republikánus jelöltre voksolt. Az elmúlt 30 évben, amióta 1984-ben utoljára nyert republikánus Ronald Reagan személyében, az állam „kéknek” számított.
2016. 05. 27. (XX/21)
