Kristolt nem lehet azzal vádolni, hogy elfogult lenne Trump iránt. Tavaly nyáron, amikor az üzletember bejelentette indulási szándékát, Twitter-üzenetben közölte, hogy Trump csak marketingfogásnak használja az elnökválasztást, aligha fog eljutni az előválasztásokig, és ha igen, „akkor sem fog nyerni egyetlen államot sem”.
Nos, az előrejelzés enyhén szólva sem vált be, de Kristol legalább kitartott álláspontja mellett. Utolsó japán katonaként még a republikánus jelölőgyűlés előtti hetekben is a Never Trump ellenkampányt szervezte, hogy sikerüljön valakit kiállítani Donald Trumppal szemben. Ez sem sikerült, utána viszont visszatért eredeti szakmájához, és higgadt elemzést írt Hillary Clinton kampányáról. Ebben azt írja, hogy a volt First Lady, szenátor, elnökjelölt-aspiráns és külügyminiszter számára a legnagyobb kérdés, hogy ilyen több évtizedes közéleti múlt után vajon be tud-e mutatkozni újra az emberek előtt.
Nos, Kristol szerint nem, de a demokrata jelölőgyűlés első két napja azt bizonyította, hogy ezzel a kérdéssel a Hillary-kampánystáb is tisztában van. A felszólalások többsége ugyanis arra koncentrált, hogy Clintont megkedveltesse az emberekkel. Ezt tette a két legnagyobb név, Michelle Obama és Bill Clinton is, akik minden képességüket latba vetették, hogy – jó értelemben – „fényezzék” a jelöltet. A First Lady szerint Clinton „soha nem adott fel egyetlen harcot sem”, mindig lehetett rá számítani, míg a volt elnök egyenesen találkozásuk romantikus időszakáról emlékezett megható szavakkal.
A nagy tét persze az lesz, hogy maga Clinton tud-e új hangon szólni a – lapzártánk után sorra kerülő – beszédében? Ebből a szempontból sokkal könnyebb helyzetben volt Donald Trump, akit a média – finoman szólva – olyan alacsonyra pozicionált (magyarul lehülyézett), hogy 75 perces elnökjelölti programbeszéde nagyon sok embert meglepett. Trump logikusan, összeszedetten és önmagához képest higgadtan érvelt üzenete mellett, amire sokan nem számítottak. Az elnökjelöltséget elfogadó beszédeknek amúgy is ez a szerepük, hogy a kampány legnagyobb nyilvánossága elé állítsák élő adásban a jelölteket. (Ezeket a beszédeket legfeljebb az elnökjelölti viták múlják felül nézettségben.)
Hillary Clintontól azonban a közvélemény már rengeteg beszédet hallott, így neki nehezebb dolga lesz új és mégis hiteles arcot mutatnia. Nem könnyíti meg helyzetét volt riválisa, Bernie Sanders tábora sem. Bár a vermonti szenátor beállt Clinton mögé (mondván, Trump megfékezése a legfontosabb), a hívei nehezen emésztik meg azt, hogy hősükből Clinton szekértolója lett. A demokratikus konvenció helyszíne körüli tüntetésekről még azoknak a Clintonnal rokonszenvező tévéstáboknak (és ők vannak nagy többségben) is be kell számolniuk, akik legszívesebben a republikánus jelölőgyűlés partvonaláról mutattak volna be ilyen jeleneteket.
Clevelandben azonban alig volt számottevő ellentüntetés, olyan gyalázatos események pedig végképp nem, mint Philadelphiában, ahol Sanders hívei izraeli zászlót égettek, miközben azt skandálták: „intifáda”. Az első nap még az ülésteremben is több palesztin zászlót lehetett látni, mint amerikait (az utóbbiból ugyanis konkrétan egy sem volt, azán a második napra betoltak néhányat). Ezek a jelenetek a szokásos hollywoodi sztárparádét is beárnyékolták. A republikánusoknak meg nem is volt szükségük sztárokra, hiszen 2016-ban náluk a legnagyobb sztár maga a jelölt, Donald Trump.
2016. 07. 29. (XX/30)
