Olaszország jelenleg érvényben lévő, 1948-ban hatályba lépett alkotmányának hagyatéka az ún. tökéletes kétkamarás parlamenti működés, amely igazi unikumnak számít. A képviselőház és a szenátus egyforma súlyú, és ugyanolyan hatáskörrel rendelkezik, vagyis mindkettőnek minden javaslatot azonos szövegezéssel el kell fogadnia. Ez rendkívüli módon lelassítja
a törvényalkotási folyamatot; elméletileg a végtelenségig utaztathatják a két testület között a tervezeteket. Hátrány az is, hogy a szenátus tagjait szintén általános választások útján jelölik, vagyis nincs régiószintű érdekképviselet. Végül, az a gyakorlat, hogy a bizalmi szavazásokban mindkét háznak részt kell venni, sokszor ellehetetlenítette az aktuális kormányok munkáját (a jelenlegi a 64. kabinet a második világháború óta).
Ennek a rendszernek a hatékonyságát és szükségességét rögtön a létrejötte után megkérdőjelezték, és a megreformálásának igénye rendszeresen felmerült. A mostani javaslat végleg szakítana a tökéletes kétkamarás rendszerrel, teljesen megszüntetve a szenátus törvényhozási hatásköreit. Ha a referendumon az igenek győznek, a következő, 2018-as parlamenti választástól az olaszok közvetlenül csak a képviselőház 630 tagját választják meg. A szenátus létszáma a jelenlegi 315-ről 100-ra csökken, közülük 95-en az olasz tartományok küldöttei lesznek, 5-öt pedig az államfő nevez ki. Feladatuk nagyrészt az állam és a tartományok közötti kapcsolattartásra, az alkotmányos reformokra, nemzetközi szerződések ratifikálására terjed ki. A módosító csomagot a törvényhozás már elfogadta, de nem kétharmados többséggel – ezért van szükség a népszavazásra.
Az ellenzéki pártok szerint az alkotmánymódosítás Matteo Renzi miniszterelnöknek a végrehajtói hatalom kibővítésére tett kísérlete, és létfontosságú demokratikus fékeket szüntetne meg. Ezt különösen annak fényében találják aggasztónak, hogy tavaly már bevezették az alsóház reformját, amely több helyet biztosít a parlamentben a kormányzó párt számára. „Októberben egy jó nagy »nem«-re lesz szükségünk, hogy hazaküldjük ezt a miniszterelnököt, akit nem is választottunk, és helyreállítsuk a demokráciát” – posztolta Facebook oldalán Renato Brunetta, a jobbközép Forza Italia párt vezető politikusa, utalva arra, hogy Renzi 2014-ben párton belüli „puccsal” került a kormány élére.
Renzi május 5-én indította el a referendum melletti „igen-kampányt”, kijelentve, hogy ha veszít, lemond. Néhány hónappal ez előtt ez még nem tűnt kockázatos bevállalásnak, azóta azonban máshogy áll a helyzet; az eredményt negatívan befolyásolhatja például a régóta húzódó, a Brexit után tovább mélyült bankválság. Olaszország pénzintézeteiben a mai napig rendkívül magas a rossz hitelek aránya, majdnem minden ötödik olasz adósnak problémát jelent a törlesztés, de a bankok kimentése politikai és jogi szempontból is rizikós. (Pánikhangulat. Hetek, 2016. július 15.)
A gazdasági növekedés lelassulása és a migráció miatti aggodalmak is a nemleges szavazatok többsége felé billenthetik a mérleg nyelvét az őszi referendumon. Vincenzo Scarpetta, az Open Europe agytröszt politikai elemzője szerint a miniszterelnök elszámította magát, amikor abból indult ki, hogy az olaszok a gazdasági problémákkal szemben elsőrendű kérdésnek tartják az alkotmányreformot.
A júniusi Brexit-szavazással párhuzamot vonva egyre többen látják úgy, hogy az olasz referendum fórumot ad a választóknak a kormánnyal szembeni elégedetlenségük kinyilvánítására. Az euroszkeptikus irányzatok erősödésével az elemzők komoly esélyt látnak a Brüsszel által az olaszokra oktrojált Renzi-kormány bukására, ami vagy azt jelentené, hogy megbízott miniszterelnök veszi át a vezetést, vagy azt, hogy új választásokra kerül sor. Ez utóbbi esetben a júniusi polgármester-választáson megkezdett sikerszéria folytatásaként az 5 Csillag Mozgalom győzelmére lehetne számítani.
Bár sokan kalkulálnak azzal, hogy az olaszok úgymond a józan észre fognak hallgatni, és nem akarnak újabb belpolitikai stagnálást (az elmúlt három évben négy miniszterelnököt „fogyasztottak el”), egy dologban mindenki egyetért: Renzi nagyot hibázott, amikor egész politikai jövőjét egy lapra tette fel. Még az egyébként mellette kampányoló Giorgio Napolitano korábbi köztársasági elnök is kifogásolta ezt a lépést: „Nem tette jól, hogy így túlpolitizálta – ha az »igen« győz, akkor az ország általános érdeke győz, ez nem egy trófea, amit Renzi mutogathat, nem személyes megkoronázás.” A Corriere della Sera című napilapnak azt is hozzátette: „Ha az alkotmánymódosítás kudarcot vall, Olaszország olyan demokráciának fog tűnni, amely képtelen megreformálni magát.” Ennek pedig egyesek szerint a Brexitnél is jelentősebb hatása lenne az Európai Unió egészére.
Kampányguru Amerikából
2016. 08. 12. (XX/32)
