A hétfői aláírási ceremónián az érintett felek mellett részt vett John Kerry amerikai külügyminiszter, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Christine Lagarde, az IMF igazgatója, békedíjas Kofi Annan, és számos neves politikus Cartagena kikötővárosában. Kolumbia elnöke, Juan Manuel Santos és a gerillaszervezet jelenlegi vezetője, a Timochenko harci néven ismert Rodrigo Londoño egy töltényből készült tollal írták alá a megállapodást, amely többek között azt tartalmazza, hogy a FARC, amely a fegyverek helyett immár politikai eszközökkel kívánja a céljait elérni, garantáltan kap tíz helyet a következő két kormányzati ciklus során a parlamentben; ezenkívül széles körű amnesztiát hirdettek a tagok számára, ami elsősorban a politikai bűncselekményeket elkövetők számára lép életbe. A súlyos, erőszakos bűncselekményeket elkövetők ugyan nem kapnak amnesztiát, de legfeljebb nyolc év szabadságvesztésre ítélhetik őket.
A FARC az ENSZ felügyelete mellett fogja átadni a teljes fegyverzetét, amelyek beolvasztása után a fémet három szobor elkészítésére fogják felhasználni. A ceremónia során a FARC vezetője a csoport történetében először kért bocsánatot az áldozatoktól és hozzátartozóiktól.
Alvaro Uribe, Kolumbia korábbi államfője a megállapodás legnagyobb ellenzői közé tartozik, akik jelenleg aktívan tüntetnek annak elfogadása ellen. Uribe, akinek édesapját valószínűleg a FARC gyilkolta meg, felszólította a lakosságot, hogy ne fogadják el a békepaktumot, amely az ellenzők szerint túlságosan enyhe ítéletet tartalmaz a gerillákkal szemben. Eltérőek az adatok, de 1964-es alapítása óta a FARC és a kormányerők közötti véres harcokban legalább 220 ezer ember halt meg, és még legalább 45 ezret eltűntként tartanak nyilván; emellett legalább 6 millió embert űztek el otthonából.
A FARC éppen Alvaro Uribe elnöksége alatt roppant meg, annak ellenére, hogy a hidegháborút sikerült az emberrablásokból és az illegális drogkereskedelemből szerzett pénz segítségével aktívan átvészelniük. 2012-ben amerikai segítséggel Uribe kormánya katonai akciókat indított a csoport ellen, amely szinte a felére zsugorodott, és kénytelen volt a hegyekben kialakított búvóhelyekre visszahúzódni.
A magas rangú politikusok jelenléte arra utal, hogy az eseménynek nagy jelentőséget tulajdonítanak, viszont az Oxfordi Egyetem Latin-Amerika Központjának munkatársa, Malcolm Deas a brit The Guardiannek elmondta: annak ellenére, hogy a FARC a legnagyobb gerillacsoport, amelyet a kubai forradalom, Che Guevara és Fidel Castro inspirált, a fegyverletételnek nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani, ugyanis az országban egy másik, bár sokkal kisebb gerillacsoport, az ELN (Nemzeti Felszabadítási Hadsereg) a mai napig is aktív. Ezeknek a pár száz, vagy az ELN esetében néhány ezer fősre zsugorodott kis csoportosulásoknak ugyanakkor a társadalomra gyakorolt hatása szinte elhanyagolható – arról már régóta szó sincs, hogy ezek át tudnák venni a hatalmat az országban.
Az Európai Unió külügyi megbízottja, Federica Mogherini a megállapodás aláírása után bejelentette, hogy az EU a FARC-ot törli a nyilvántartott terrorszervezetek listájáról, és létrehoznak egy 600 millió eurós vagyonkezelő alapot, amivel az unió a létrejött megállapodást akarja támogatni, amint azt a kolumbiai népszavazás érvényesíti. Mogherini szerint „ez azt az igen erős üzenetet közvetíti, hogy minden konfliktusnak meg lehet találni a megoldását”.
Utolsó mohikánok
Az 50-es évek kubai kommunista forradalmi mozgalma a térségben nem csak Kolumbiában inspirált „szabadságharcosokat”, hogy Castróhoz hasonlóan ők is megvívják saját harcukat a regnáló hatalommal szemben. A ’60-as és ’70-es években Costa Ricát kivéve minden országban létrejöttek gerillacsoportok, például a Szandinista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN) Nicaraguában, az Október 8-a Forradalmi Mozgalom (MR*8) Brazíliában, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (FALN) Venezuelában, Argentínában a Montoneros és a Népi Forradalmi Hadsereg (ERP), a Tupamaros Uruguayban és a Forradalmi Baloldali Mozgalom (MIR) Chilében. Ezeknek mára szinte írmagjuk sem maradt, mindössze néhány maroknyi csoport tartja még magát a térségben. Számos egykori gerillából sikeres politikus lett, ahogy például Brazília exelnöke, Dilma Rousseff is egy ilyen csoport tagja volt egykor. Ilyen utolsó bástya Kolumbiában a cikkünkben említett ELN, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg, amely mintegy 2000 tagot számlál, és a FARC-cal egy időben, 1964-ben alapították. Most kiléphet a nagyobb és ismertebb egykori szervezet árnyékából, és a Guardian riporterei szerint akár külföldre disszidált egykori FARC-tagok is csatlakozhatnak hozzájuk. A csoport drogkereskedelemből tartja fenn magát; a nemzetközi figyelem középpontjába 1999-ben kerültek, amikor egy templomból 186 embert raboltak el, illetve eltéritettek egy utasszállító repülőgépet. Peruban már alig 300 fősre zsugorodott az a gerillacsoport, amelyet a ’60-as évek végén alapított Abimael Guzmán filozófiaprofesszor. A maoista szellemiségű Fényes Ösvény (Sendero Luminoso) kezdetben egyetemistákból állt, majd a ’80-as években hadat üzent a „burzsoá demokráciának”, és ettől kezdve véres harcokat folytatott a kormány-erők, de rivális marxista csoportok ellen is. Az 1980 és 2000 közötti harcokban meghalt vagy eltűnt 69 ezer ember több mint felének halála szárad a lelkükön. A kormány 2012-ben megszűntnek nyilvánította a csoportot, ám ennek ellenére még mindig szerepel az Egyesült Államok, az EU és Kanada terrorszervezeteket nyilvántartó listáján. A Népi Hadsereg Paraguayban hosszú ideig csendben volt, viszont a múlt hónapban megöltek nyolc katonát egy katonai őrjárat elleni támadásban. A legfeljebb 150 fős csoporttal kapcsolatban a hatóságok úgy gondolják, hogy a helyi drogbárók bérelték fel a tagjait, hogy ezzel erősítsék a soraikat. Hasonlóan parányira zsugorodtak a harcos gerillacsoportok Mexikóban és Nicaraguában is. A mexikói Forradalmi Hadsereg (EPR) állítólag más csoportokkal összefogva 2014-ben egy vidéki tanítóképző intézményből 43 diákot rabolt el. Az alig 20 főt számláló csoport ma már legnagyobb részben demonstrációkkal és szociális mozgalmakkal igyekszik elérni céljait, de még mindig vádolják emberrablásokkal is. A nicaraguai kontrák, a szandinista junta ellen harcoló felkelőcsoportok a politika helyett mára inkább a drogkereskedelemben aktívak. Viszont miután 2013-ban kormányzati erők két aktivistájukat kivégzéshez hasonló módon likvidálták, a hatóságok ezek tevékenységéből arra gyanakszanak, hogy az alig húszfős társaság újra aktívvá vált.
2016. 09. 30. (XX/39)
