António Guterres, Portugália egykori szocialista miniszterelnöke ENSZ-főtitkárrá választásával, úgy tűnik, mindenki elégedett. Múlt csütörtökön figyelemre méltó egyetértésben választották meg a szervezet főtitkárának, és állva, ovációval köszöntötték. Különösen Moszkva szavazata okozott meglepetést, mindenki biztosra vette ugyanis, hogy mindenáron közép-európai indulót akar a posztra ültetni. (Ez összhangban is lett volna az ENSZ eddigi hagyományával, amely szerint váltogatták a főtitkárt adó régiókat.) Néhány hónapja még megkerülhetetlennek látszott annak a lobbinak a nyomása is, amely végre női vezetőt szeretett volna a szervezet élére; a négy nyelven folyékonyan beszélő Guterres azonban végül a Közgyűlés előtti meghallgatáson meggyőző fellépésével kiütötte vetélytársait a nyeregből.
Guterresről, aki 2017. január 1-jétől veszi át a stafétabotot a leköszönő főtitkártól, Ban Ki Muntól, szinte csak pozitív nyilatkozatokat találni. A legtöbben tárgyalóképességét, diplomataként és politikusként szerzett tapasztalatait hangsúlyozzák, valamint, hogy két eddigi legfontosabb tisztségében – mint Portugália kormányfője és az ENSZ Menekültügyi Bizottságának elnöke – átlátható és korrupciómentes vezetésével tiszteletet és jó hírnevet vívott ki magának.
Az 1949-ben Lisszabonban született Guterres 1976-ban tűnt fel a politikai életben, amikor a Salazar fasiszta diktatúráját megdöntő szegfűs forradalom után részt vett a Szocialista Párt létrehozásában. 1995-ben választották miniszterelnökké, majd második mandátumot is szerzett, ám ezt nem töltötte ki: a gazdasági növekedés lassulása miatt népszerűsége mélypontra került, így 2001-ben lemondott. Nemzetközi politikai vizekre evezve először a Szocialista Internacionálé elnöke lett, majd 2005-ben megkapta az ENSZ menekültügyi főbiztosi címét, amit tíz éven keresztül mondhatott magáénak.
2016. 10. 21. (XX/42)
