A 2001. szeptember 11-ei támadások áldozatainak hozzátartozói évek óta küzdöttek az 1976 óta hatályban lévő, szuverén állam immunitásáról szóló törvény (Foreign Sovereign Immunities Act) módosításáért, miután az folyamatosan akadályt jelentett a szaúdi királyi család tagjainak felelősségre vonásában. Ezen változtat a mostani, a terrorizmus támogatóinak felelősségre vonásáról szóló jogszabály (Justice Against Sponsors of Terrorism Act; JASTA), amely amerikai területen elkövetett merényletek esetén lehetővé teszi olyan kormányok beperlését is, melyek – Szaúd-Arábiához hasonlóan – hivatalosan nem minősülnek terrorizmust szponzoráló országnak.
Rijád érintettsége a 2001-es támadásokban régóta téma. A 19 gépeltérítőből 15 szaúdi állampolgár volt, és mint a 9/11 Bizottság nyáron nyilvánosságra hozott, eddig titkos nyomozati anyagából kiderült, ketten közülük San Diegó-i tartózkodásuk alatt a szaúdi királyi családhoz kötődő személyektől kaptak átutalásokat. Alapos a gyanú továbbá, hogy a terroristáktól egészen Bandar szaúdi hercegig vezethetők el a szálak. Arra vonatkozóan ugyan nem találtak bizonyítékot, hogy maga a szaúdi kabinet mint intézmény vagy magas rangú tisztségviselők, személyesen finanszírozták volna az al-Kaida által kiötlött tervet, de azt valószínűnek látják, hogy a kormány támogatását élvező jótékonysági szervezetek viszont igen.
Obama elnök vétója indoklásában három okkal támasztotta alá határozott elutasítását a törvénynyel szemben. Elsősorban, mivel nem igazán létezik nemzetközi konszenzus azt illetően, mi számít terrorcselekménynek, más országok is hasonló pereket indíthatnak az Egyesült Államok ellen, például egy, az al-Kaidát célzó, de civil áldozatokkal járó jemeni vagy pakisztáni dróncsapás esetén (vagy akár az Orvosok Határok Nélkül szervezet kórházának téves, 2015-ös afganisztáni bombázása miatt). Terry Strada, a „9/11-es családokat” tömörítő szervezet elnöke (akinek a férje a World Trade Centert ért támadásban vesztette életét, amikor harmadik gyermekük mindössze négynapos volt) nem osztja a Fehér Ház aggodalmait: „Ha nem támogatunk terrorszervezeteket és nem gyilkolunk embereket, akkor nincs mitől tartanunk”.
Másfelől, a JASTA annak eldöntését, hogy egy állam terrorakció támogatójává vált-e, a föderációs kormány hatásköréből helyi bíróságokhoz utalja, amelyek „hiányos információkon alapuló, következtetéssel meghozott döntésre” jutnának. Obama szerint „így nem lehet sem hatékonyan, sem összehangoltan reagálni arra a gyanúra, hogy egy külföldi kormány áll egy terrortámadás mögött”. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok csak az után nevez egy államot terrortámogatónak, hogy „a nemzetbiztonság, a külügyminisztérium és a hírszerzés szakemberei gondosan megvizsgáltak minden rendelkezésre álló információt”, ezért veszélyes az ilyen komoly eljárást kivenni a szakértők kezéből és kártérítési ügyvédeknek és helyi bíráknak átengedni.
Harmadrészt, a jogszabály minden bizonnyal negatívan befolyásolja a Szaúd-Arábiával való kapcsolatokat, melyeknek a nagy riválissal, Iránnal tető alá hozott atomalku sem kedvezett. A királyság már augusztusban jelezte, hogy hatálybalépés esetén csökkenteni fogja kulcsfontosságú biztonsági és titkosszolgálati együttműködését amerikai partnerével, és a The New York Times címoldalán lengette be, hogy megválik 750 milliárd dollár értékű amerikai állampapírtól, ami negatívan befolyásolná a dollár árfolyamát, és destabilizálná az amerikai gazdaságot.
Barack Obama valószínűleg nem számított rá, hogy „leszavazzák”, ami most először fordult elő az elmúlt nyolc év alatt. Pedig a szenátus 97:1 arányban döntött – egyedül Harry Reid, a demokrata frakció vezetője vállalta az elnöki vétó melletti kiállást (Bernie Sanders és Tim Kaine, Hillary Clinton alelnökjelöltje éppen kampányoltak, így lemaradtak a történelmi pillanatról). Néhány órával később a kongresszusban 348:77 arányban ment át a JASTA.
A republikánusoknak évek óta nem sikerült jogszabályt keresztülvinni Barack Obama ellenállásán. Éppen ezért meglepő, hogy másnap győztes ünneplés helyett úgy nyilatkoztak, mint akik – egy fehér házi szóvivő szavaival – „jól bevásároltak”. Ugyancsak zavarba ejtő, hogy a szokatlanul egyhangú szavazás napján 28 szenátor nyílt levélben ismerte el, hogy a törvény hibás, egyúttal ígéretet téve, hogy kijavítják. Paul Ryan képviselőházi elnök reményét fejezte ki, hogy megtalálják a „helyreigazítás” módját, ami védelmet nyújthat amerikai katonáknak velük szemben külföldön alkalmazott esetleges megtorlásokkal szemben.
Obama elnök rendkívül ingerült reakciókban hibának, sőt az elmúlt évtizedek legkínosabb döntésének nevezve a szavazás eredményét.
A republikánusok arra hivatkoztak, hogy a Fehér Ház túl későn figyelmeztette őket a jogszabály lehetséges következményeire – amire Josh Earnest sajtófőnök gúnyosan csapott le, mondván, olyasmiről szavaztak, amiről saját bevallásuk szerint fogalmuk sem volt. Nem világos, mitől gondolták meg magukat a republikánus vezetők, az pedig még kevésbé látható, hogyan lehetne a kifogásoknak eleget téve „helyrepofozni” a jogszabályt. Bob Corker, a szenátus külkapcsolati bizottságának elnöke például azt javasolta, hogy csak a szeptember 11-ei támadásokra korlátozzák a jogorvoslat keresésének lehetőségét, esetleg hozzanak létre külön törvényszékeket. A változtatásokat mindenesetre valószínűleg nem kapkodják el, inkább megvárják a további reakciókat és fejleményeket, és ezek fényében kerítenek sort rájuk. „Ha a választások lemennek, talán több elvszerűséget fedezhetünk majd fel a kongresszusban” – jegyezte meg Earnest.
Bumeráng
2016. 10. 07. (XX/40)
