A „forradalmi” államok és a szélsőséges iszlám szervezetek – David Petraeus tábornok
A Trump-kormányzatnak a négy legjelentősebb „forradalmi”, vagyis agresszív politikát folytató állammal kell megküzdenie. Ezek olyan országok, amelyek nem elégedettek a jelenlegi status quóval, nevezetesen Irán, Oroszország, Észak-Korea és Kína. Az elnöknek és csapatának emellett foglalkoznia kell az iszlamista szélsőséges szervezetek terrortevékenységével, nemcsak a Közel-Keleten, hanem Afrika, Közép-Ázsia és a csendes-óceáni térség különböző pontjain is. Még érzékenyebb kihívást jelenthet az, ha az Egyesült Államok szövetségeseit érik támadások Európában vagy akár Amerikában. A vezetésnek mindezekre olyan választ kell találnia, amelyek nem rögtönzések, hanem átfogó megoldást kínálnak, bármennyire is nehéznek tűnik ez.
Washingtoni ellenállás a változásokkal szemben – Newt Gingrich, volt republikánus házelnök
A kormányzat számára legnagyobb kihívás az lesz, amikor ütközik azzal, milyen mélyen beépült Washingtonba a változásokkal szembeni ellenállás. Ez a pillanat már március-áprilisban elérkezhet, és a konfrontáció eredménye el is döntheti a Trump-elnökség sikerét vagy kudarcát. Az új elnök győztesekből és hatékony emberekből állította össze kormányát, nekik kell megküzdeniük a bürokratikus lövészárkokkal, a hátrahagyott politikai aknákkal, a jogi akadályokat támasztó ügyvédek és a saját érdekeiket védelmező lobbisták seregével, nem is beszélve a hírmédia ellenségességéről és a csúcsértelmiség negatív hozzáállásáról, akik szintén szemben állnak a bátor változásokkal.
A politikusok iránti bizalomhiány – Jon Huntsman, az Atlanti Tanács (Atlantic Council) elnöke
Donald Trumpnak mínuszból kell indulnia, mert az amerikai nép jelenleg akut módon bizalmatlan az ország vezetői iránt. Ha nem történik előrelépés olyan területeken, amelyek közvetlenül érintik az átlag amerikaiak életét – új munkahelyek, gazdasági lehetőségek bővülése, biztonságosabb környezet – akkor ez a deficit villámgyorsan növekedni fog. Ez pedig nagyobb károkat okozhat, mint a költségvetési deficit, mert a civil társadalom összetartó erőit szaggatja szét, és a demokrácia működését rombolja. Trump elnöknek azonban különleges esélye van arra, hogy újrateremtse a közpolitika, az intézmények és a vezetés iránti bizalmat. Ha ez sikerül neki, azzal nagyban erősíti Amerika hitelességét és helyzetét a globális bizonytalanság közepette.
A demokráciában való kormányzás – Tom Daschle, volt demokrata szenátor
Donald Trumpnak valószínűleg nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie, mint bármely más elnöknek, Franklin Roosevelt óta. A legnehezebb talán az lesz, hogy megtanuljon kormányozni egy jogállamiság iránt történelmi szempontból erősen elkötelezett demokráciában. A kormányzáson kívül a tömegpusztító – biológiai, kiber- vagy nukleáris – fegyverek bevetéséből kialakuló nagyméretű válságot is adott esetben tudni kell kezelni. Ennek veszélye valós az elkövetkezendő években, és ha bekövetkezne ilyen, akkor Trump elnöknek minden rendelkezésére álló eszközt alkalmaznia kell majd.
A következő recesszió – Jared Bernstein, Joe Biden alelnök volt gazdasági főtanácsadója
Senki nem tudja, mikor történik a következő recesszió, de ha bekövetkezik, a Trump-kormányzat jó eséllyel nem lesz felkészülve arra, hogy meghozza a szükséges intézkedéseket a következmények elhárítására. A tartósan alacsony kamatok miatt a Fed mozgástere nagyon szűk, ezért csak a pénzügypolitika marad eszköznek a beavatkozáshoz. Ezt viszont a költségvetési lazításokat ellenző republikánus pártelit, valamint a megígért nagyarányú adócsökkentések miatt a Trump-kormányzat nehezen tudja majd mozgósítani a válság enyhítésére.
Vlagyimir Putyin – Lawrence J. Korb, volt védelmi- miniszter-helyettes
Bármennyire is úgy tűnik, mintha a két vezető nagyon közel állna egymáshoz, valójában Trump elnökségének a legnagyobb kihívását a Vlagyimir Putyin és Oroszország részéről jelentkező veszély jelenti majd: az Egyesült Államok és szövetségesei elleni kiberháború, a NATO-partnerekkel szemben a Baltikumban tanúsított agresszív magatartás és az orosz nukleáris fegyverek gyors modernizálása. Közben pedig Ázsiában Oroszország szövetségesei is fenyegetnek: Kína erőszakos lépései a Dél-kínai- tengeren, valamint Észak-Korea bővülő nukleáris arzenálja és nagy hatótávolságú ballisztikus rakétaprogramja, amellyel hamarosan elérheti az Egyesült Államokat is.
A legjobb döntésekhez szükséges információk begyűjtése – Aaron David Miller, volt külügyi főtanácsadó
Bármilyen nagyok is a külpolitikai kihívások, a hivatalba lépő elnöknek a legnehezebb feladat a belső információs rendszer kiépítése lesz: az, miként tudja biztosítani azt, hogy mindig a legfontosabb információk és a legjobb tanácsok álljanak rendelkezésére a döntési helyzetekben. Egy elnöknek tudnia kell azt, hogy mit nem tud
– és azt, honnan tudja gyorsan pótolni azt. De bármilyen jó vagy rossz tanácsokat kap is az elnök, döntenie neki kell, és ebben csak a saját bölcsességére és ítélőképességére támaszkodhat.
Az amerikai munkavállalók életszínvonalának az emelése – Tamara Draut, a Demos kutatóintézet alelnöke
Képes lesz-e Donald Trump beváltani az amerikai dolgozóknak az életszínvonal emelésére és a külföldre távozott munkahelyek visszahozatalára tett ígéreteit? Az amerikai munkásosztály évtizedek óta vesztes a stagnáló bérek
és a nagyvállalatok korlát nélküli kapzsisága miatt. Időközben maga ez a réteg is megváltozott: már nem csupán fehér férfiak egységes csoportja, hanem egyre több nő és kisebbségi csoporthoz tartozó állampolgár csatlakozott hozzájuk. A munkavállaló-barát politika ezért ma már több mint béremelés, ide tartozik a fizetett betegszabadság, a tisztességes munkaidő és a gyerekkedvezmények rendszere is. A katasztrofálisnak minősített kereskedelmi egyezmények újratárgyalása és a munkahelyek hazahozatala remek kampánybeszédtémák voltak – működtek is –, de az csak „élesben” derül majd ki, hogy van-e reális képesség ezek megvalósítására. De az biztos, ha Trump nem javítja a munkavállalók gazdasági lehetőségeit, akkor ugyanezek a szavazók, akik most a Fehér Házba juttatták őt, nagyon gyorsan ellene fognak majd fordulni.
A nemzetközi rendszer helyreállítása vagy lebontása – Heather A. Conley geostratégiai elemző
A nemzedékünk előtt álló legjelentősebb kihívás az, hogy sikerül-e helyreállítani a jelenlegi, hetven éve fennálló nemzetközi rendszert vagy – ha ez nem lehetséges – akkor valami mással helyettesíteni azt. A második világháború utáni globális szövetségi és intézményrendszert úgy alakították ki, hogy biztosítsa az Egyesült Államok vezető szerepét és gazdasági erejét. A mai nagy bajokat jelentős részben az okozta, hogy Amerika és a nemzetközi közösség is kész ténynek vette ezeknek a rendszereknek és intézményeknek a létét, amelyet gyakran nyersen ki is használtak a saját céljaikra. Már eddig is voltak olyan országok – elsősorban Oroszország, Kína, Észak-Korea és Irán –, amelyek elutasították a régi nemzetközi rendszer alapelveit, amelyeket más, nem állami szereplők, mint az Iszlám Állam is semmibe vettek. Az Egyesült Államok számára a kérdés az, hogy elfogadja-e ezeknek az államoknak a kritikáját a fennálló rendszerrel szemben? Donald Trump számos jelét adta annak, hogy újra akarja fogalmazni a nemzetközi rendszer alapjait, az ENSZ-t, a NATO-t, az „egy Kína”-politikát, vagy a Közel-Keleten a kétállami megoldást az izraeliek és a palesztinok között. Ebből a szempontból döntő lesz, hogyan viszonyul majd az Egyesült Államok a hagyományos európai szövetségeseihez: vajon a régi rendszer védelmezőiként tekint rájuk, és visszaszorítja a kapcsolatokban eddig betöltött kiemelt szerepüket? Ahhoz azonban, hogy erre a kérdésre Amerika válaszolni tudjon, előbb saját maga előtt kell tisztáznia azt, hogy mi mellett is áll? Ha áldozatot kell hozni a nemzetközi rend védelmében, akkor cselekedni fog-e vagy távolmarad? Hetven évvel ezelőtt, Pearl Harbor, a világháború és a holokauszt nyomán a Nagy Generáció egyértelmű döntést hozott. 2017-ben azonban már nem lehetünk biztosak abban, milyen választ ad ilyen helyzetben Amerika.
Donald Trump – Andrew J. Bacevich, történész
Trump elnök legnagyobb kihívása – legalábbis rövid távon – nem más, mint saját maga, az a nyilvános személyiség, akinek a kampány során mutatta magát. Ha a csípőből, tetszés szerinti témában és időpontban Twitter-üzeneteket küldő Donald Trump költözik a Fehér Házba, a kormányzat és a stáb naponta a kármentéssel és magyarázkodással lesz elfoglalva. A kormányzás művészete éppen abban áll, hogy a vezető felismeri: minden összefügg mindennel. A múlt meghatározza a jelent, és a mai döntéseink formálják a jövőt. Trump eddig függetleníteni tudta magát ezektől a törvényszerűségektől, és bemutatta, hogy hajlamos a dolgokat önmagukban tekinteni. Elnökként ez a bukás receptje lehet. Trump elnöknek érdemes lenne tanulnia Steven Colberttől: van, amikor itt az ideje visszavonultatni azt a karaktert, ami híressé tett. Donald Trump számára ez a pillanat nagyon közel van.
2017. 01.06. (XXI/01)
