Egy Párizsban elkövetett kézi-gránátos merénylet miatt vonják újra felelősségre Carlost, amelyben két ember meghalt, harminc pedig megsérült. Ügyvédje, egyben felesége szerint az eljárás egyrészt pénzpocsékolás – hiszen Carlos már a kiszabható legmagasabb büntetést tölti –, másrészt politikai céljai vannak. Szerinte az ügy „régészeti ásatás a francia igazságszolgáltatás politikatörténeti múzeuma számára”, ráadásul Carlos már korábban elismerte a merényletet. Az áldozatok hozzátartozóit képviselő ügyvéd szerint azonban az utódoknak joguk van az igazságszolgáltatáshoz.
A venezuelai születésű Carlos az egyik leghírhedtebb politikai terrorista volt. Legtöbb merényletét Franciaországban követte el, de Európa más országaiban is robbantott. Jelenleg egy párizsi és egy marseille-i merénylet miatt kiszabott kétszeres életfogytiglanját tölti. A mostani ügy miatt a harmadikat is kiszabhatják rá, bár egy időben saját forradalmi imázsának erősítése érdekében igyekezett a lehető legtöbb – tőle függetlenül elkövetett – terrortámadást magára vállalni. Akkoriban ugyanis az volt a célja, hogy felülmúlja Che Guevarát az imperializmus elleni harcban. Az általa létrehozott terrorszervezetre végül is 24 ember halálát és 257 sérülést sikerült rábizonyítani.
Iljics Ramirez Sanchez, alias Carlos 1949-ben született Venezuelában. Apja kiugrott katolikus pap volt, aki később meggyőződéses ateista és marxista lett. Iljicset (akinek testvéreit egyébként Vlagyimirnek és Leninnek nevezték el szülei) apja Moszkvába küldte egyetemre, ahonnan hamarosan kirúgták, de arra azért még volt ideje, hogy a PFSZ legfőbb toborzótisztje, Basszám Abu Sarif szárnyai alá kerüljön. Jordániában kapott alapos kiképzést, majd 1971-ben Londonba érkezett, hogy beálljon a PFSZ európai tevékénységébe, amelynek irányítását akkor Mohamed Budia látta el. Carlos először információszerzéssel foglalkozott, és összeállította a PFSZ első ötszáz majdani célpontjának listáját. Azután, hogy izraeli ügynökök 1973-ban likvidálták Budiát, Carlos és Mohamed Muharbal vették át a szervezet európai irányítását. December 30-án kö-vették el első, sikertelen merény-
letüket Joseph Edward Shiff, a Marks&Spencer európai üzletláncának igazgatója ellen, aki a brit cionista szövetség tiszteletbeli alelnöke volt. 1974 augusztusában Párizsban hajtottak végre támadást négy hírügynökség épülete ellen, mivel azok Izraellel szimpatizáló írásokat tettek közzé. Szerencsére ekkor nem sérült meg senki.
Carlos 1974-75 folyamán több terrorszervezettel is együttműködött, így a Japán Vöröshadsereggel közösen készített elő támadást a hágai francia nagykövetség ellen.
A túszejtő akció sikerrel járt, de a francia állammal folytatott tárgyalásai végül zátonyra futottak, pedig érvei nyomatékosítása céljából még egy forgalmas üzleti negyedben elhelyezkedő „Drugstore” kávézót is megtámadott, ahol egy emeleti erkélyről kézigránátot dobott a tömegbe. Ebben a merényletben két ember halt meg, és 33 volt a sérültek száma. Ez után az akció után a franciák engedtek a Japán Vöröshadsereg követeléseinek. Ugyanebben az évben Carlos részt vett a Franciaországban tartózkodó uruguayi attasé meggyilkolásának megszervezésében.
1975 januárjában egy társával közösen támadást hajtottak végre a párizsi Orly reptéren az El-Al légitársaság gépe ellen a kifutópályán: a két gránátvetőből indított lövés egyike sem ért célt. Néhány nappal később a merényletet hasonló módon megismételték több palesztinnal együtt, de újra sikertelenül.
A reptéri biztonsági szolgálat tüzet nyitott rájuk az első gránáttámadás után, ekkor a palesztinok a mosdóba menekültek, és az ott tartózkodókat túszul ejtették, Carlos viszont nyomtalanul eltűnt. A túszejtők végül hosszas tárgyalás után elengedték túszaikat, és egy Bagdadba tartó járattal elhagyták az országot.
Szintén 1975-ben szervezte meg egyik legzajosabb túszejtő akcióját az OPEC vezetői ellen. A bécsi találkozón Carlos nyolcvan túszt ejtett, többek között 11 OPEC-ország miniszterét is. Hosszas tárgyalás után az osztrák hatóságok a terroristák összes követelésének eleget tettek, Carlos pedig különgépen repült 40 túszával együtt Algériába. Itt elengedett közülük néhányat, majd továbbrepült Tripoliba, ahol valamennyiüket szabadon engedte, és menedéket kapott az országban.
Carlos 1979-ben jemeni útlevéllel, Ahmed Ali Faváz álnéven Budapestre látogatott. Az Intercontinental szálló azonnal riasztotta a magyar kémelhárítást, amely – miután tanácsot kért Moszkvától – figyelni kezdte őt. Időközben a terrorista nyugodtan bérelt egy rózsadombi villát a Vend utcában. Hamarosan rájött, hogy figyelik, ezért első alkalommal a nyílt utcán kis híján agyonlőtte a kémelhárító tisztet, másnap pedig az illető halántékára szegezett revolverrel kísérte be a rendőrségre megfigyelőjét. Az elkövetkező öt évben Carlos főhadiszállása Budapest lett. A nyolcvanas évek elején egyre terhesebb lett Magyarországnak a terrorista jelenléte, ezért hamis Interpol-jelentéssel megpróbálták távozásra bírni. Az elriasztás nem sikerült, a Sakált csak 1985 augusztusában, amerikai nyomásra tudta a titkosszolgálat kitiltani Magyarországról. 1994-ben a francia titkosszolgálatnak sikerült elfognia Szudánban.
Carlos a tárgyalások folyamán mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat, arra hivatkozva, hogy a támadásokat az izraeli titkosszolgálat, a Moszad követte el. 1997-es párizsi tárgyalása során kijelentette: „Ha valaki harminc éven át hadat visel, sok vér omlik… de mi soha nem gyilkoltunk pénzért,
csakis elvből – Palesztina felszabadításáért.” Carlos, aki hosszú „karrierje” során a szocialista tábor titkosszolgálataival és az arab fundamentalista mozgalmakkal is jó viszonyt ápolt, napjainkban a clairvaux-i fegyházban tölti életfogytig tartó büntetését. 2001-ben feleségül vette a védelmét ellátó ügyvédnőt.
2017. 03.17. (XXI/11)
