Afrikára évtizedek óta úgy tekintünk, mint az a földrész, amelyet a fejlődő Európa (majd később az Egyesült Államok) leuralt, természeti kincseit kifosztotta, lakosait pedig rabszolgasorsba kényszerítette, kialakítva azt a felfogást, hogy Afrika csupán egy másodrangú kontinens (sőt, sokszor használjuk még a ,,harmadik világ” kifejezést is). Míg 1870-ben csak Afrika 10 százalékát gyamatosították, 1914-re már csaknem 90 százaléka idegen hatalom befolyása alatt állt. A gyarmati rendszer felbomlása, valamint a két világháború után a Nyugat feladatának tekintette, hogy kisegítse az általa kizsákmányolt kontinenst, és a 20. század második felétől nagymértékű adományokkal látták el Afrikát. 1970 óta csaknem 300 milliárd dollárnyi támogatás folyt be a kontinensre, azonban ezek nagy részét csak akkor fizették ki a támogató államok, ha az adott ország ígéretet tett, hogy javít az emberi jogok helyzetén. A nyugati segélyek nagy része nem az afrikai gazdaság fellendítését szolgálta, hanem (mint egyfajta tüneti kezelés) a szegénységet visszaszorítani próbáló humanitárius, szociális célokra ment. Az OECD egy 2016-os jelentése szerint a fejlett országokból 2014-ben Afrikába irányuló pénz csupán 20 százaléka volt gazdasági célzatú, 12 százalék humanitárius, 46 százalék pedig szociális projekteket segített.
Segély helyett hitel
A 21. század beköszöntével azonban a harmadik világbeli kontinens arculata is elkezdett átalakulni. Bár az elmúlt két évben a világpiaci mozgások (például a kőolaj árváltozásának nagy kilengései) Afrikában is éreztették hatásukat, a földrész rohamléptékben fejlődik. A Business Insider elemzése alapján 2016-ban a tíz leggyorsabb ütemben fejlődő országból hét afrikai ország volt, egyes előrejelzések szerint 2023-ig a kontinens átlagos gazdasági növekedése elérheti az évi 6 százalékot is.
2017. 10.27. (XXI/43)
