Az Európai Unió és Izrael kapcsolata régóta viharosan alakul; az EU tagországai a nemzetközi intézményekben inkább az arab érdekek mentén szavaznak. Hogy látja, várható-e közeledés a felek között?
– Való igaz, hogy az Európai Unió közreműködésével a béketárgyalásokban egyelőre nem volt sok köszönet. Ahelyett, hogy pártatlanul a kölcsönösen előnyös békét képviselnék, állást foglalnak olyan ügyekben, mint például a telepeskérdés. Az EU voltaképp az egész problémát innen gyökerezteti, pedig szerintem a telepek ügye a békekötés szempontjából negyed- vagy ötödleges szempont. Európa a palesztin–izraeli konfliktust egyszerű területvitának értékeli, és azt hiszi, hogy ha Izrael kivonulna a Nyugati partról, és megalakulna a palesztin állam, az véget vetne a konfliktusnak. Ennek a feltételezésnek persze semmi reális alapja sincs; hiszen tekintsük csak Izrael kivonulását Gázából, az általam „Hamasz-kísérletnek” hívott esetet. A palesztinok, élükön a Hamasszal, demonstrálták, hogy (jelenleg legalábbis) képtelenek Izraellel békében élni. A „Közel-Kelet Szingapúrja” helyett egy militáns teokráciát hoztak létre, és a hozzájuk befolyó több százmillió dollárt utak és kórházak helyett bombákra és terroralagutak építésére költötték. Mi garantálja, hogy nem ugyanez történne a Nyugati parton is? Aki békét vár Izrael kivonulásától, az nincs tisztában a történelmi tényekkel. Ám a legfőbb probléma az Európai Unióval mégis az, hogy meg sem hallgatja Izraelt. Nem csupán abszurd módon gondolkodik a palesztin–izraeli konfliktusról, hanem ellene áll minden történelmi és stratégiai ténynek és az övétől különböző nézetnek. Közönség hiányában pedig igen nehéz meggyőzőnek lenni… Izrael ezért is kezdett el Közép-Európa felé közeledni, ahol viszont értő fülekre lelt.
2017. 11.24. (XXI/47)
