Merkel népszerűsége a CDU saját szavazói között a tavaly novemberi 44 százalékos állapotról idén év elején 36 százalékra zuhant, most már a szavazók alig harmada szeretné „Mutti Merkelt” 2021-ig a kancellári poszton látni. A távozását szorgalmazók száma a többi párt szavazói között bőven túllépi a 60 százalékot, az Alternative für Deutschland (AfD) szavazóinak pedig 80 százaléka mondja, hogy Merkelnek mennie kell, ráadásul azonnal. A sajtó sem bánik kesztyűs kézzel az ügyvezető kancellárral, jelenleg „egészpályás letámadás” folyik Merkellel szemben, aki az újságok szerint még soha nem volt ennyire híján a hatalomnak. Ráadásul a koalíciós kudarcok miatt egyértelműen mindenki Merkelt teszi felelőssé; Christian Lindner, a liberális FDP elnöke szerint a mostani tárgyalásoknál is azon lesz a hangsúly, hogy „megvegye magának a koalíciós partnereket, mégpedig adópénzen”.
Nagykoalíciós nyomás
A működőképes kormány hiánya miatti nyomást egyre inkább érzik a pártok is, és a január 7-én kezdődött koalíciós tárgyalások a szociáldemokrata SPD és a Kereszténydemokrata/Keresztényszocialista Unió között olyan szintű végletekbe csaphatnak át, hogy nemcsak Merkel feje hullik a porba egy esetleges kudarc esetén, hanem vele bukik Horst Seehofer, a CSU elnöke, és Martin Schulz, az SPD jelenlegi kancellárjelöltje is. Sokak számára nagy kérdés lehet, hogy a választások előtti „nagy fogadkozás” ellenére, miszerint nem lesz újabb nagykoalíció, most mégis úgy tűnik, hogy a „nagyobbik rossz” – azaz a megismételt választások és az AfD térnyerése – elkerülése miatt a felek hajlandók tárgyalni egymással. Ez azonban még nem egyenlő a biztos megállapodással, és a bírálók szerint csak az időt húzzák vele a résztvevők.
A választások előtt Martin Schulz és Sigmar Gabriel, az SPD vezetői egybehangzóan azt nyilatkozták, hogy a szocdem párt csak úgy tud „megújulni”, ha az ellenzék vezetőjeként saját politikai programmal vesz részt a német közéletben. Ami ezt a helyzetet előidézte az SPD számára, az lehet a kulcs arra is, hogy a kisebbségi kormány alakítása helyett a CDU/CSU miért erőlteti ennyire a koalíciót. Az SPD problémája ugyanis megegyezik a kereszténydemokraták választóinak problémájával – ez pedig Merkel politizálási módszere. A pragmatikus hozzáállás, a konfliktuskerülés, a háttérmegállapodások, azaz Merkel eszközei a megoldások megtalálására mindeddig jól működtek. Ez viszont egyenértékű azzal, hogy az SPD-hez semmilyen konkrét politikai célkitűzés nem köthető, ezért nem tudtak saját jogon választást nyerni – erre lenne válasz egy erős ellenzéki SPD, ahol a saját pártprogram harcos képviseletével újra tudják definiálni magukat, kitörve a „Merkel nagykoalíciós partnere” skatulyából. Így ha végül úgy döntenek, hogy beállnak Merkel mögé egy újabb ciklusra, csak hogy elkerüljék a megismételt választásokat, akkor valószínűleg nem az AfD sikere okozhatja az SPD kispárttá zsugorodását, hanem a kormánykoalíció sikertelensége. Schulz és társai számára tehát nem babra megy a játék, a mostani tárgyalásokon az SPD jövője is végleg megpecsételődhet.
2018. 01.12. (XXII/2)
