Néhány éve jártam egy Jeruzsálem közelében fekvő oktatási központban, ahol Etiópiából érkező bevándorló családokat helyeztek el. Sejtettük, hogy a tanítóknak és a szociális munkásoknak nincs egyszerű feladatuk, mert nemcsak a nyelvet kell elsajátíttatni az etióp családokkal, hanem civilizációs ismereteket is, de így is meglepett, mennyire az alapoktól kell kezdeni az integrációt. A sivatag és szavanna határáról érkező etiópok mintha időutazók lettek volna, gyakorlatilag a modern városi élet egyetlen elemét sem ismerik, ennek ellenére egy-másfél év alatt a szakemberek fel tudják készíteni őket arra, hogy önálló életet kezdhessenek Izraelben. Azt azonban a vendéglátónk is elismerte, hogy az első generációs felnőttek között sokan nem érzik otthon magukat a nyugatias civilizációban, viszont gyermekeik már teljesen izraeliként nőnek fel. Ez az integrációs szándék Európában hiányzik vagy legfeljebb a szavak szintjén létezik.
Viszont a délről érkező migrációs nyomás, párosulva a válságövezetekben tapasztalható felfordulással, az elmúlt években Izraelben is éreztette hatását. A jeruzsálemi kormány egy darabig tolerálta a helyzetet, ám most megelégelték, hogy tízezer számra érkeznek az országba Afrikából – elsősorban Eritreából és Szudánból – illegális bevándorlók, akik semmiféle jogalappal nem rendelkeznek. Túlnyomó részük 2013 előtt érkezett a Sínai-félszigeten keresztül, tehát már legalább öt évet Izraelben töltöttek, de vannak, akik a 2000-es évek eleje óta itt tartózkodnak. Az illegális bevándorlók száma radikálisan visszaesett azt követően, hogy az izraeli kormány drótkerítést épített Egyiptommal közös határán.
A kerítés a migránshullámot feltartóztatta, de a már az országban lévők helyzetére nem kínált megoldást.
2018. 02.09. (XXII/6)
