Kifárasztásos technikával bünteti Brüsszel a briteket a Brexit-tárgyalások során, amelyeken gyakorlatilag semmilyen lényeges eredményt nem sikerült eddig elérni. Brüsszel magatartását figyelve nem világos, hogy az EU vezetőinek ezzel az a szándéka, hogy bosszút álljanak a távozni kívánó briteken, vagy meg akarják buktatni Theresa Mayt abban reménykedve, hogy egy következő kormány megváltoztatja szándékát.
Az EU keménykezű bánásmódjára még a politikával nem foglalkozó közvélemény is felfigyelt. Egy friss közvélemény-kutatás alapján a válaszadók kétharmada gondolja úgy, hogy az EU és annak vezetői igyekeznek megfélemlíteni a briteket a Brexit-tárgyalások során. Az ORB International Poll közvélemény-kutató intézet által kétezer ember megkérdezésével végzett reprezentatív kutatás szerint az emberek 67 százaléka úgy érzi, hogy az EU „keménykedni” próbál a britekkel szemben. Ez az eredmény azt is mutatja, hogy nemcsak azok vannak ezen a véleményen, akik ki szeretnének lépni az Európai Unióból, hanem a bennmaradást támogatók is. A közvélemény-kutató cég egyúttal arra is kíváncsi volt, hogy változott-e a kilépni és a bennmaradni szándékozók aránya: mérésük alapján a britek 53 százaléka továbbra is ki szeretne lépni, míg 47 százaléka maradni szeretne az EU-ban, ami gyakorlatilag megegyezik a két évvel ezelőtti népszavazás eredményével, amikor a választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra. Ez az eredmény különösen annak fényében érdekes, hogy az elmúlt hetekben komoly erők mozdultak meg annak érdekében, hogy a brit közvélemény és maga a brit kormány bírálja felül korábbi álláspontját, és mégis inkább az unióban való maradás mellett döntsön.
Visszafordulnának