Még 2012-ben, a Felhőoszlop izraeli hadművelet előtt elutaztam a Gázai övezetbe. Arról írtam, hogy az akkor megválasztott egyiptomi iszlamista kormányzat hogyan tesz meg mindent, hogy enyhítse az övezetet sújtó blokádot. Folyamatosan volt áram és üzemanyag az övezetben, láthatóan a Muzulmán Testvériséghez tartozó Murszi-kormányzat mindent elkövetett, hogy hatalmon tartsa a Muzulmán Testvériséghez tartozó Hamaszt. Az övezet már forrongott, lehetett tudni, hogy a Hamasz a hirtelen jött enyhülést arra használja fel, hogy a saját katonai szárnyát erősítse. Az egyik délután jött a hír, hogy az izraeliek célzott csapással likvidálták Ahmed Dzsabarit, a Hamasz katonai szárnyának vezetőjét. „Lecsapott a Moszad” – mondta házigazdám, miközben kint ültünk a tűz körül, valahol Khan Júnisz végében, egy csupasz garázsépületben. Forró, piros teát ittunk.
Dzsabari hírhedt alakja volt a Hamasznak, több merényletet is túlélt. Ismert volt arról, hogy mobiltelefont nem használt, és hogy mindent elkövetett annak érdekében, hogy rejtőzködni tudjon. A testőrével együtt lőtték ki a kocsijában.
Nyilván a blokád alatt álló övezetben nehéz elbújni, és a kedves olvasó azt gondolhatja, nem igazán hírszerzési bravúr leszedni egy palesztin vezetőt egy kvázi izraeli ellenőrzés alatt álló területről – én viszont ekkor találkoztam először az izraeli hírszerzés aktív működésével. A másik eset már Budapesten történt. Az akkori izraeli nagykövet, Ilan Mor úr meghívott egy beszélgetésre a pesti izraeli követségre, ahol azzal szembesültem, hogy a követség a legapróbb részletekig is tisztában van azzal, hogy mit, hogyan és mikor csináltam a Gázai övezetben.
2018. 04.06. (XXII/14)
