„Nálunk a brit médiában másról sem lehet olvasni, minthogy Orbán egy diktátor, és hogy mennyire rossz zsidónak lenni Magyarországon” – mondja nekem egy brit újságíró, miközben éppen a Gush Etzion Borozóban ebédelünk, nem messze Betlehem városától. Keresve sem találhattunk volna jobb környezetet a témához - hiszen éppen két perces sétára vagyunk attól a kereszteződéstől, ahol palesztin terroristák rendszeresen izraeli katonák és civilek életére törnek. Legutóbb például a neves izraeli újságírót, Ari Fuldot késelték halálra, miközben épp bevásárolt az ottani szupermarketben. Persze a kérdés nem az iszlám zsidógyűlöletére vonatkozott, hanem a „klasszikus” szélsőjobboldali antiszemitizmusra. Mégis: fura volt ezt pont a brit médiára hivatkozva hallani, hiszen a szigetországnak bőven megvan a saját dolga a jelentős számú muszlim lakosság és az egyre radikálisabb szélsőbalos narratíva által fűtött gyűlöletbeszéddel és bűncselekményekkel. De ne tereljük a témát, nézzük meg, mi a helyzet az antiszemitizmussal Magyarországon.
Miközben Jeruzsálemben igyekeztem a Jewish New Media Conference (az izraeli kormány által szervezett nemzetközi sajtókonferencia) rendezvényére érkező kollégáknak elmagyarázni, hogy a Magyarországról festett rémképek valótlanok, úgy tűnt, mintha idehaza a honfitársak gőzerővel ellenem dolgoztak volna. Előbb a CNN hozott ki friss felmérést, hogy mennyire drámai állapotban van Kelet-Európa ezen a téren, majd Szávay István vérlázító hencegéséről került ki titkos felvétel, amiben egy vélhetően zsidó származású nő leütésével dicsekszik a Jobbik tisztújító kongresszusán. Aztán az már csak hab volt a tortán, hogy a Figyelő címlapra pénzeső kíséretében kikerült Heisler András képe körbejárta a nemzetközi sajtót. A héten történt esetek ugyan nem könnyítették meg a dolgomat, de azon állításomat sem cáfolták meg, mely szerint Magyarország a közvélekedéssel szemben nem antiszemita ország.
2018. 12.07.(XXII /49)
