Bill Clinton felemelkedését többen az amerikai álom megtestesüléseként aposztrofálták. Szegény kisvárosi környezetéből hatalmas munkabírással, szorgalommal, tehetséggel és elhivatástudattal tört ki, és jutott a világ tetejére az Egyesült Államok megválasztott elnökeként. Az, hogy ez milyen mértékben került a fiatal korában megismert bibliai értékrend feladásába – melyben teljes őszinteséggel hitt – már más kérdés. Noha a csúcsra tört közszereplőként – 1992-es győzelmét követően a Time magazin megválasztotta „Az év emberé”-nek –, Bill kiskora óta küzdött identitásválsággal, melyről egy iskolai esszéjében így vallott: „Olyan ember vagyok, akit sokféle erő irányít és befolyásol, s néha kétségbe vonom létem észszerűségét. Élő paradoxon vagyok. Mélyen vallásos, mégsem vagyok eléggé meggyőződve arról, hogy miben is kellene hinnem; szeretnék felelősen viselkedni, de szeretnék kibújni a felelősség alól; szeretem az igazságot, de gyakran utat engedek a hamisságnak (…) Nézem azokat, akik nagyon fontosak nekem, és akik soha nem tanulták meg, hogyan kell élni. Szeretnék más lenni, és küzdök azért, hogy más legyek, mint ők, de gyakran majdnem pontosan ugyanolyan vagyok.”
Pályafutása elején baptista lelkipásztorát, W. O. Vaughtot a legmélyebb morális vívódásaiba is beavatta egy-egy politikai állásfoglalás előtt, hogy ne kerüljön ellentmondásba lelkiismeretével; ugyanakkor megvetően nyilatkozott a ’80-as években a „megrögzött” „fundamentalista” törekvésekről Arkansas államában, melyek a teremtéstudomány álláspontját akarták beemelni az oktatásba az evolúció alternatívájaként. Mikor Frank D. White kormányzó végül aláírta a törvénytervezetet, Clinton éles bírálatot fogalmazott meg vele kapcsolatban, majd megnyugvással üdvözölte az erre reflektáló bírói ítéletet, mely „alkotmányellenesség miatt” hatályon kívül helyezte a rendeletet.
2019.09.19. (XXIII/38.)
