A Nobel-békedíjas Henry Kissinger nagyszerűen ragadta meg Diplomácia című híres könyvében Amerika sajátos világpolitikai helyzetét: „A most kialakuló világrendben az az új tény, hogy az Egyesült Államok első ízben nem vonulhat vissza a világtól, de nem is irányíthatja azt. Amerika nem változtathatja meg azt az utat, amely történelme folyamán szerepét kialakította, de nem is akarhatja.” A politikus-diplomata kifejti, hogy Amerika 1917-ben Thomas Woodrow Wilson vezetése alatt lépett ki igazán a nemzetközi porondra, addig elsősorban csak a nemzetközi erőegyensúllyal volt elfoglalva. Az első világégés drámáját a mindinkább óriásállammá növekvő hatalom nem nézhette tétlenül – elvei, meggyőződése, keresztény gyökerei nem engedték neki. A wilsoni irányelvek döntően eltértek az európai óelvektől, és hamar azok helyébe léptek.
Míg Theodore Roosevelt színtisztán nemzeti érdekek mentén képzelte el Amerika szerepvállalását a világpolitikában, Wilson sokkal idealistább irányba vitte országát. Mondhatni messianisztikus törekvése mentén nem csupán a hatalmi erőegyensúlyt próbálta fenntartani, mint elődje, hanem az amerikai idealista eszmény világszintű exportját hirdette meg. Az óvilág szemében szokatlan és arrogáns hozzáállás volt viszont az egyetlen, ami biztosította, hogy egyáltalán maradt valami az óvilágból. A wilsonizmus idealizmusa szülte az első világszervezeti elképzelést, a Nemzetek Szövetségét, ami azonban még teljesen más értékek és érdekek mentén kezdte meg működését ahhoz képest, amit jogutódja, az ENSZ napjainkban képvisel.
Bár indítékaiban más vezérelte John F. Kennedyt, mégis ezen idealizmus sikerén felbuzdulva merte bátran kijelenteni a hatvanas évek válságában, hogy Amerika van olyan erős, hogy bármi árat megfizessen a szabadság diadalra viteléért. Utódja, Johnson elnöklése és a vietnami háború alatt kezdett egyértelművé válni, hogy az amerikai társadalom már kevésbé osztotta a „bármi áron” filozófiát. Mégis ennek szellemében indította meg a terror elleni háborút George W. Bush a Közel-Keleten, amihez csakis egy olyan sokkhatás adhatott némi legitimációt, mint szeptember 11-e.
2019.10.11. (XXIII/41)
