Az 1920. április 25-én született megállapodásban arról rendelkeztek, hogy „Palesztina” és Mezopotámia brit, a későbbi Szíria és Libanon területe pedig francia mandátumi igazgatás alá kerüljön abból a célból, hogy a megbízott hatalmak közreműködésével ezeken a területeken belátható időn belül megteremtődjenek az önállósodás politikai, közigazgatási és gazdasági feltételei. „Palesztina” specialitását az képezte, hogy ott kifejezetten a „zsidó nemzeti otthon” helyreállítását jelölték meg célként. Az arab önállóságot a térség többi területén tervezték megalapozni. Ismeretes, hogy Izrael ősi földjét a II. században, a Bar Kohba-szabadságharc vérbefojtását követően a rómaiak nevezték át bosszúból „Palesztinának,” ami máig hatóan elhomályosítja a zsidóság idevágó történelmi jogát.
A San Remó-i értekezleten Nagy-Britanniát Lloyd George miniszterelnök, Franciaországot Alexandre Millerand miniszterelnök, Olaszországot Francesco Nitti miniszterelnök, Japánt Macui Keisiró nagykövet, a megfigyelőként részt vevő Amerikai Egyesült Államokat pedig Robert Johnson nagykövet vezette delegációk képviselték. A tanácskozás súlyát jelzi az is, hogy ebben az időben a brit, francia, olasz és japán négyes alkotta a mai ENSZ elődjeként az első világháború után alapított nemzetközi világszervezet, a Nemzetek Szövetsége (Népszövetség) Tanácsának, azaz vezető testületének állandó tagságát is. Ez pedig előrevetítette az itt született döntések általános érvényre emelését.
2020.04.24. (XXIV/17)
