Még a múlt héten röppentek föl azon híradások miszerint az észak-koreai diktátor súlyos állapotba kerül egy sikertelen szívműtét következtében. Múlt pénteken Kína egy egészségügyi szakértőstábot küldött Phenjanba, hogy tanácsokkal lássák el Kim Dzsongun ápolóit.
Biztos információ aligha van még. A japán média azt sejteti, hogy a vezető vegetatív állapotban van. A dél-koreai kormányszóvivő viszont tagadta, hogy bármi rendhagyót érzékeltek volna északi szomszédjuk irányából. Sőt, szerintük Kim Dzsongun él és jól van – az észak-koreai ügyekért felelős miniszter azt nyilatkozta, vélhetően a koronavírussal szembeni óvintézkedések keretén belül tűnt el a világ szemei elől.
Egy biztos: Kim Dzsongunt a nyilvánosság április 11-e óta nem látta. Hiánya különösen néhai (amúgy szívinfarktusban meghalt) nagyapja, Kim Ir Szen születésnapján, illetve azon a múlt pénteki ünnepségen tűnt föl, amelyen az ország hadseregének 88. évfordulóját ünnepelték. A japán újság, ami a betegségről szóló hírt közölte, egy neve elhallgatását kérő kínai szakértőt szólaltatott meg, aki korábban kezelte már a népvezért. Állítása szerint Kim április elején egyszer a szívéhez kapott és földre esett. Azonnal megműtötték, ám az egyik orvos állítólag elidegeskedett egy műveletet, ami miatt a vezető – akinek a felmenői egyébként harmadíziglen szívbetegséggel küzdöttek – kómába esett.